Business as usual: először kiírtunk pályázatokat ingyenes és féláron vehető napelemekre, majd miután több tízezren nyertek a pályázaton és bejelentettük már a következő fordulót is, de az erre remélt pénz csak nem érkezik meg az Uniótól, egy huszárvágással váratlanul, egy nap alatt gyakorlatilag betiltottuk a napelemes telepítést, mert annyira kisöpörtük az államkasszát, hogy most jöttünk rá, hogy nincs rá 200 milliárdunk saját zsebből. (Na jó, csak a hálózati csatlakozást tiltották be, de anélkül gazdaságilag értelmezhetetlen a lakossági napelem-felhelyezés.)
Természetesen nem ez a hivatalos indoklás, hanem technikai probléma, ami egyrészt már tíz éve is ismert volt, másrészt eddig is engedélyeztetni kellett a telepítést műszakilag, ahol gond volt már a hálózattal, eddig sem adtak ki engedélyt, harmadrészt az ország nagy részében még alig van lakossági napelem, a létező probléma csak a nagyvárosokban és környékén lép fel, ha fellép egyáltalán az adott körzetben.
Először felgyorsultunk, ahogy csak a csövön kifért, annyira, hogy már majdnem szétesett a jármű alattunk, majd nyomtunk gyorsan egy satuféket, amitől beleálltunk betört fejjel a betonba. Nem pofára estünk, mi mindig így szoktunk leszállni a kerékpárról.
Két hete még minden érintett, telepítéssel foglalkozó cég inverterekre és munkaerőre vadászott, azóta már azon gondolkodnak, hogyan lehetne megszabadulni a raktárkészlettől és minél kisebb veszteséggel bezárni a vállalkozást és gyorsan itthagyni ezt az országot, ahol 15 év munkáját képesek ellopni a vállalkozásoktól egyetlen nap alatt.
Mindenki, aki eddig telepített a házára napelemet, reménykedhet, hogy nem lesz szükség garanciális javításra, mert ha bezárnak a cégek, nem lesz kihez fordulni. Főleg, hogy a szakemberek is vagy elhagyják a szakmát, vagy külföldre mennek majd.
Elegánsan most hozták ki az erről szóló rendeletet, másfél munkanappal a végső határidő előtt: október 31-ig lehet igényelni a csatlakozást, utána aki bújt, aki nem, bizonytalan ideig nem lehet hálózatra csatlakozni napelemmel.
(Eddig reménykedtek a napelemes cégek, hogy azért nem jön ki a törvény, mert a kormány belátta, hogy nem lehet egy teljes iparágat így bezúzni és több ezer vállalkozót egy nap alatt teljesen tönkretenni, ezért meggondolták magukat. Tévedtek. Meg is érdemlik. Hol éltek ezek az elmúlt 12 évben, hogy ilyen ostobaságokat gondoljanak? )
Persze ez még egy úriemberes törvényhozás, a múlt nyáron a bruttó elszámolás bevezetésének elhalasztásáról az érvénybelépés napja előtt 15 perccel, éjjel sikerült kihozni a törvényt, miután évekkel azelőtt kihirdették a változás dátumát.
A törvény természetesen csak "átmeneti", amíg nem kapunk pénzt a gonosz uniótól. Utána újra itt a Kánaán, már ha sikerül fejleszteni a hálózatot, mert az állítólag több év lenne akkor is, ha lenne rá pénz. (Közel tíz évig semmi érdemi fejlesztés nem volt, tervezéssel és kivitelezéssel együtt nem két nap lesz a változás.) De szokás szerint megint senki nem tudja, meddig nem lehet majd új napelemes rendszereket telepíteni és a hálózatra csatlakoztatni. Hónapok? Évek? Semmi infó.
A lényeg: ha még szeretnél napelemet telepíteni, a héten még elvileg beadhatod a kérelmedet, akár online is.
OTP hitel trendfordulatról nem lesz szó?
Már megírtam, hétfőn jelenik meg.
"Persze ez még egy úriemberes törvénykezés"
Egy apró javítás: a törvénykezés és a törvényhozás nem ugyanaz. A törvényhozás a Parlament, a törvénykezés a bíróságok dolga.
Olyan unalmasnak érződik az életem külföldön, lehet haza kéne költöznöm, kéne ez az izgalom amivel a kormány emberek millióit szórakoztatja!
A hálózat és a transzformátorok állapota valóban hagynak kívánni valót maguk után, ez sajnos tény. Az átgondolatlanság és a kapkodás az, ami engem megdöbbent. Gyakorlatilag lehetetlen előre trvezni bármilyen téren.
A kkv szektort teljesen kivéreztetik.
Mindjart jonnek a fidesz marhak es megmondjak hogy ne foglalkozz a politikaval. Biztos bruszel es gyurcsanyek miatt tortenik mindez 🙂
Talán apróság, de a közlöny így fogalmaz: "A 2022. október 31. napját megelőzően tett igénybejelentések... feltáplálhatnak."
Namost ha szó szerint értelmezem 31-én már nem csak, 30. éjfélig lehet benyújtani az igényt.
Valószínűleg a szándék 31 volt, mert ha vki igazoltan szolgáltatói okból nem tudja csak 31-e után beadni, tőle még elfogadják.
A rendelet szövege szerint tehát okt. 31-e kakukktojás, aki aznap adja be sem nem kap engedélyt, sem nem panaszkodhat szolgáltatói hiba miatt.
Sebaj, majd kijön egy módosítás október 32-én 😀
Németben szabadon lehet táplálni a hálózatba fel áramot, INGYEN, ellenjutattás nélkül.
Azzal sincs semmi gond, mert ez már nyilván akkor is így volt, amikor telepítetted a napelemet és ennek tudatában telepítettél vagy nem telepítettél.
Nem menetközben, egy nap alatt változtattak meg mindent, mint ezek a mindenre alkalmatlan, ostoba kóklerek.
Az utóbbi időben minden az uniós pénzekről szól. Az évek alatt sokan verték a mellüket, hogy Magyarország nettó befizető az EU-ban és ki kellene lépnünk. Mikor pedig Európa nagy megmentőjének nem jön meg a kis havi fix, jön a hiszti, hogy az nekünk jár. De mit várunk egy olyan ország vezetőjétől, aki pár tucat tanártól megijedve egy vidéki városban regisztrált résztvevők előtt fekete ponyvákkal takarva mer csak beszélni az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön.
Ha valakiben felmerül, hogy miért mennek még sokan most is külföldre, habár korrekt pénzt kapnak otthon, hát az ilyen döntések miatt, amik teljes jogbizonytalanságot okoznak. És ha egyszer komolyabb gazdasági vagy egyéb probléma lesz, akkor mindenki el tudja képzelni, hogy bármeddig elmehetnek. Akinek annak idején a kormány által megtett manyup zsarolás és lopás nem volt elég figyelmeztetés, annak teljesen mindegy.
Új építésű családi házakhoz még mindig kell / érdemes, nem?
BB fokozat megújúló része miatt. (Tudom, kormány nem várja el egyelőre, csak a bankok)
Ebben az országban már az időzítés, izzasztó erőfeszítés sem elég gyors ügyintézéssel hogy az ember több év bevételnyi forrással bánjon. Már csupán a puszta szerencse marad milyen pályázatba tudsz beleugrani éppen, milyen családtámogatáshoz jutsz adott élethelyzetben (aminek az értéke ugye hatalmas változáson megy át pár év alatt). Mert ugye máshogy nem tudsz egyről a kettőre jutni, vagy igen lassan, esetleg kilométeres hátrányból amögött aki épp pár nappal előbb tudott lépni.
Leginkább látványos példa hogy aki CSOK elején beszállt egy 30M ingatlannal, de még gyerek se volt évekig, majd megszületett nagy nehezen egy akire még a babavárót is felvette, az most ott van egy 100M-t érő ingatlannal, úgy hogy a hitele alig van, arra gyakorlatilag büntetőkamatot nem kell fizetnie. Ha valaki most kezdené el amit ő 6 éve, sok sikert hozzá.
Nem érted, elmagyarázom:
A kormány megpróbálta birtokba venni az energetikai hálózat összehangolt irányítási filozófiát, hiszen megfelelõ idõzítéssel kell aggregálni a szûkös minõségi szolgáltatásokat. Ennek következtében új koncepció szerint kell targetálni a villamosipari stratégiákat, mert sürgõsen szükséges átvezetni a stagnáló belsõ hatékonyságot, valamint betanítani a valós idejû rendszertervezési technológiát. A kormány célja nem egyéb, mint priorizálni a tudatos szolgáltatást. Nincs más hátra, mint megváltoztatni az energialánc menti derogációt, hiszen a jelenlegi energetikai piacon a legfontosabb prioritás: birtokba venni a one-stop-shop-szerû energiatovábbítást. Egy hosszútávú megoldás van: szindikálni az irányvonalnak megfelelõ lakossági fogyasztókat. A jövő energetikai rendszereinek transzformálni kell a sztenderdizációt.
Ui.: Rendeletek, törvények, alkotmány írását vállalom
Ügyféllel beszélgettem. Megnyerték a pályázatot, nem jön a napelem... Utánanéznek, mi a csuda folyik itt. A napelemes cég részéről minden oké. A brüsszelek elutalták a pézt, állítólag. Magyarországi napelemes pertársaság ügyvédje a kontakt, akit megbíztak, hogy járjon utána. Pénz mégsincs sehol... (ez valóban nagyon pletykaszintű információ, de ugye nem zörög a haraszt... )
Némi párhuzamot vélek felfedezni a Magyarország számára visszatartott EU-s támogatások ügyével.
Vicces/érdekes sztorik mennek manapság itthon. Valahogy nem tudom komolyan venni az állampolgári kötelességeimet egy ideje, az ügyeskedők, helyezkedők, rövid távú előnyökre hajtók országa lettünk, amit a blog kommentjei is tükröznek... Nem lehet hosszú távra tervezni, az állam egy adókon keresztül lenyúló, hivatalokkal, törvényekkel és rendeletekkel fenyegető mumussá vált...
Hitelesség hiányzik. Nagyon.
Ezzel párhuzamosan:
Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. ...Megújuló Programja keretében 33 új napelemparkot épít a KEHOP támogatásával - ismertették a projektindító alkalmából kiadott sajtóközleményben
Ö... az egyik feltétele az EU-s pénzek folyósításának az, hogy a sebtiben összefércelt örvénykezés szüntessék be. E tv. megszületése is a hamaradjursmistendeszonnal módon történt.
Ezzel ismét magunk alatt fűrészeljük a fát. Jó lenne a pénz, ha már itt lenne is késő, de nem tudnak megfelelni a kívánalmaknak, tehát nem lesz pénz, így nem indul el a program... nosza rajta hozzunk gyorsan tv.-t. "Ne ragozd Kuki, mert megőrülök!"
Az utóbbi napokban sokat számolgattam, szaldó elszámolás, 25 év, alternatív befektetés PMÁP (rövid távon 10-15%-os éves hozam, hosszú távon 5% éves hozam, kamatot újrabefektetve), inverter csere kb. féltávnál, a két befektetés NPV-je kb. 80Ft/KWh 25 évig fix áramár mellett egyezik meg. Nyilván senki nem tudja ilyen hosszú távon előre megjósolni az energiaárakat, inkább az önállósodás felé történő elmozdulás miatt látom hasznosnak a telepítést, ha a jövőben valami nagy gubanc lenne a gázellátással és árakkal vagy a lakossági áramár tartósan 100Ft/KWh fölé megy addigra már a szaldó lehetősége sehol nem lesz.
Bocs, de ha valakinek arra van manapság felesleges pénze, hogy napelemet telepítsen, az ne szóljon egy büdös szót sem! Ez a véleményem. Lehet leköpni.
Neked ennyi jött le az egészből? Erre már tényleg nehéz mit mondani...
Nincs itt semmi látnivaló. A rezsicsökkentés sok szolgáltatónál úgy lett kibekkelve, hogy a karbantartásokon és anyagokon kezdtek el spórolni. Ebből adódóan a hálózatfejlesztés szóba se kerülhetett. (Ne legyünk álszentek, nyilván ők sem veszteséget akartak termelni tíz évig). És az egyenlet végén van a mai eredmény.
Ergo aki nem tud hálózati csatlakozást kérni ""techhnikai"" okokból, és ezért nem éri meg neki a napelem telepítés; az gondoljon arra, hogy az előző években előre megzabálta a jövőjét a rezsicsökkentésen keresztül. Pont. És még nagyon nagyon sok terület van ahol a magyarok évekkel, évtizedekkel előre felzabálták a jövőjüket.
Köszönet a sok síró szemű kisnyugdíjasnak, szakajtónyi gyerekes nagycsaládosnak és előre gondolkodni képtelen honfitársunknak, hogy ezt lehetővé tették és nem hagyták abba a rezsiharcot, elmentek a végsőkig a rezsidémon ellen.
Business as usual.....
Business as usual: tönkre megy az összes napelemes cég, tized áron megveszi mind Mészáros, amikor megvan a monopólium másnap kijön a rendelet hogy újra lehet csatlakozni. Nem ez az első ilyen.
Kedves Kiszámoló!
Te mindenhez IS értesz?
Van valós rálátásod a magyar villamosenergia rendszerre vagy csak puffogsz itt laikusként? Honnan veszed az információt, hogy "közel tíz évig semmi érdemi fejlesztés nem volt"?? és "az ország nagy részében még alig van lakossági napelem"...
Alá tudod támasztani ezt VALÓS forrással? Mert ha nem, akkor ilyeneket nem kellene írogatni....még ha valóban nem is volt túl elegáns az elintézési mód a kormány részéről!
Drága alma, Szakértők nyilatkozták, hogy hülyeség a tiltás, mert az ország nagy részén nincs napelem.
De egyébként csak gondolkodni kell, ha már olvasni nem szoktál. Október elején még bejelentik a novemberi új pályázatot napelemre, két héttel később(!!!) kijelentik, hogy már azt sem lehet rákötni, amit eddig pont ők támogattak.
Egyébként a TE linked hol van arról, hogy alkalmatlan a teljes magyar hálózat arra, hogy akár csak még egy lakossági napelemet rákössenek?
Mert anélkül csak okoskodsz feleslegesen.
Az meg, hogy "nem túl elegáns", inkább úgy kellene mondani, hogy vasvillával kellene az ilyen idiótákat elkergetni, akik így tönkreteszik ezt az országot.
Penz beszel kutya ugat , kb. Ennyi az egesz, vegyetek csak szepen beles haverjatol(mvm) az aramot az hoz nekik penzt nem amit te megtermelsz,lassan mar nincs mit elvenni az emberektol kata,rezsi,adok,teruletek,fold,erdo,viz,balcsi stb. mi jon meg ? A hanyatlo nyugat meg szakadva rohog rajtunk,hogy mi azt hisszuk ok gyertyaval futenek 😀
Nem gond remelem meg rosszabb lesz (a sajat szavazoinak fokepp),en ugy is itthagyom ezt a tragyadombot,majd ha kilopjak a szemetek akkor is maradjon mindenki ilyen birkaturelmu grat mind2 oldalnak!
@Trumpy sőt Németben már a csukott hűtőben is sötét van.
Leírtam a véleményem a korábbi napelemes cikk alatt. Azért titokban reménykedtem, hogy valaki félreértett itt valamit, ennyire id1óta tiltást mégsem vezetnek be...
De persze nem, megyünk fejjel a falnak.
Gáz nincs / nem lesz és marha drága, de nekünk nem kell a sok öngondoskodó polgár által a rendszerbe betáplált olcsó és tiszta napenergia. Majd megtermeljük az épp hiányzó áramot gázerőművekkel, drágán.
Ez nem a "bizonytalanságot erősíti" és "ki tud így tervezni" intézkedés, hanem nettó ostobaság, sőt gonoszság. Gonoszság, mert Mordor gázát választják a napenergia helyett... Klíma is bekaphatja.
Az országban sok helyen alig van napelem és nem gond, ahol meg probléma, ott eddig sem engedték műszakilag telepíteni.
De mindenhol be kell tiltani, mert ez a hatalom a függő, kiszolgáltatott emberekre tud építeni, az öngondoskodók, előre gondolkodók, értelmesek nagy része már rég átlát rajtuk.
@nightrunner
Dehogy köpünk le.
Végtelenül [szerkesztve] emberrel nem tennénk ilyet, mégha aprópénzre irigykedik is, amivel amúgy a környezetnek és egymásnak is segíteni akartunk az energiaválság idején.
Eközben egyre többen dobják el a forintot:
hold.hu/holdblog/forint-megtakaritas-euro-deviza-bankbetet-lakossag-befektetes/
Legyen tilos más devizára váltani! Az csak a hanyatló nyugat ópiuma.
@nightrunner "ha valakinek arra van manapság felesleges pénze, hogy napelemet telepítsen, az ne szóljon egy büdös szót sem!"
Akinek meg nincs, az menjen el dolgozni!
Huh, mindig nehéz ezekkel a történésekkel dűlőre jutni magamban. Az inkompetencia már csak mélyebb apátiaba tol. Közben érzem hogy hosszú távon ettől menekülni kellene külföldre, mert nagyon alattomosan lassan őrli fel az embert (plusz a infláció, oaz oktatás, EÜ, és az emberi morál). De valahol izgalmas is, hogy mi a következő baromság. Sehogy se jó ez, de külföldön se akarok külföldi lenni. Próbálom a mikrokörnyezetem jobbá tenni és kész.
@jogtroll Keblemre, kollega! Már sokszor jogászkörökben sem használják jól ezeket!
@bence
"inkább az önállósodás felé történő elmozdulás miatt látom hasznosnak a telepítést"
Ez az önállósodás a napelemadóig tart 🙂
Aki a nagyobbik csomagot választotta, annak azért még így is meg fogja érni (már ha lesz belőle valami). Abban benne van az ablakok cseréje és valamilyen korszerű fűtésrendszer kiépítése is. Legfeljebb télen nem ingyen, hanem h tarifával fűtenek. Nyáron a légkondi mehet napelemről.
A csak napelemes verzió sem ért sokat, eleve csak olyan teljesítményűt engedélyeztek a pályázatban, ami az eddigi fogyasztást váltotta ki, azaz aki eddig gázzal fűtött, ezután sem tudott volna napelemen keresztül árammal fűteni helyette, mert nem akkora teljesítményűt kap.
A napelemes cégekért azért nem szakad meg a szívem, mert szerintem kevés mögött van 15 év, a legtöbben valószínűleg akkor kezdtek vele üzletelni, amikor nyáron kihirdették az új rezsiárakat. Azelőtt is megéltek másból, ezután is meg fognak. Mint ahogyan azokat sem siratjuk, akik covidtesztelésből éltek.
Sziasztok! Írtam már korábban, hogy a vízműveknél/vízhálózattal is lesz/van probléma, mivel ott sem volt fejlesztés (sőt állagmegóvó karbantartás sem) az utóbbi 10 évben. Paks I működési ideje korlátozott, a hűtő primerkörhöz pl. nem lehet hozzányúlni. Paks II egyenlőre egy vízió. Mátrai Erőmű egy hulladék. A koreai akksigyárak gombamód szaporodnak, ugyanakkor iszonyatos környezetterhelésük/vízigényük van. A kártyavár lassan omladozik.
@Alma, Lehet ám itt megosztani ellenérveket alátámasztó információkat is, beillesztett linkeken, hivatkozásokon pl. Neked is van biztosan, ha már így lerohantad Miklóst.
Kérlek oszd meg velünk. Előre is köszi
BR
2022-10-27 at 14:01
25 % megújuló kell, ami lehet napkollektor, hőszivattyú vagy biomassza is (fa, pellet), nem csak napelem.
Ha nincs ennyi megújuló, akkor ezt jobb energiahatékonysággal lehet helyettesíteni, úgy is lehet BB.
@Kiszamolo: "A törvény természetesen csak “átmeneti”, amíg nem kapunk pénzt a gonosz uniótól. Utána újra itt a Kánaán..."
Érdekes ez a várva várt uniós pénz. A fiúk mostanában már mindenre ráfogták, hogyha az EU-neküknbezzegjár-pénz megjön, na majd akkor abból ezt meg azt kifizetjük. A pályázatok, pedagógusok, közszféra, miegymás. Minden ebből lesz rendezve. 😀
Olyan érzésem van, mintha már most a kétszeresét elköltötték volna fejben, mint amennyit várnak, hogy jöjjön. 🙂
Korábban egyetértettem azokkal, akik azt mondták, hogy ne kapjunk semmit, hátha a sok fanatikus propagandafaló is észbe kap, mikor nagyon keményen húsba vág nála is a dolog.
Ebben már nem hiszek. Ha itt totális államcsőd és végeláthatatlan összeomlás lenne, akkor is lenne ~2-2.5 millió ember, aki azt mondaná, hogy minden Prüsszel és az EU hibája és kizárólag miattuk fagy meg éhen....
@vegyesz bash.hu/14617 🙂
a cikkhez... ja, business as usual, hollandiaban most vagyunk haz vasarlasban, siman hozza lehet csapni a hitelhez egy energetikai korszerusitest is, es ad ra penzt a bank, szoval napelemmel egyutt koltozunk be
.. igy is lehet
80+ lakásos társasházban ülve csak a partvonalról, enyhe vágyakozással követem a napelem saga történéseit, így talán nem annyira mérvadó a véleményem (más az amikor "ha lenne házam biztos vennék rá napelemet" meg az amikor van házam és tényleg ki kell adni rá a pénzt), de én most úgy gondolom, hogy ez a fejlemény engem nem tántorítana el a napelem telepítéstől, sőt inkább rakatnék mellé még valamekkora akkut is. Mégpedig azért, mert ha a kormány valamiről megpróbál lebeszélni, akkor az bizony náluk ki van számolva, hogy túlságosan is megérné nekünk. Hasonló gondolatmenetre alapozva folytattam a PMÁP vásárlást, amikor megjelent a "szuperállampapír". Tudtam, hogy ha az infláció követő helyett kijön egy abban a pillanatban magasabb fix kamatozású, akkor be fog indulni az infláció.
A jelen helyzetben ráadásul már csak az ellátásbizonytalanság miatt is rakatnék napelemet...
Kalv, egy csoffadt 5 kWh-s aksi, ami elég halvány, 1,7 millió forint, mellé a szerkezet, ami felügyeli a cellákat, másik félmillió. Plusz a telepítés.
Az élettartama nem biztos, hogy van tíz év. Fizetsz-e 2,5 milliót (plusz 3-4 milliót a napelem költségét) 10 év alatt áramszámlára?
S egy ekkora aksival nem tudod elrakni a nyári áramot télre, maximum nappalról éjszakára, de azt is akkor, ha nem (csak) árammal fűtesz.
A nyári termelésed 60-80%-a kuka lenne így is.
(Persze, van, aki ötmázsányi használt targoncaaksit rak raklapra, épít neki egy fészert és valamivel olcsóbban kijön a kokányolással. De egy rendes aksi, amit napelem mellé gyártottak, nem targoncaaksi, nem levetett elektromos autó aksi, stb. ennyibe kerül jelenleg.)
Alma hozzászólásához csak annyi, hogy 5 éve még azt mondták"miért ki csinálná jobban helyettük a Gyurcsányi ?"
Most azt mondják hogy " nem volt túl elegáns részükről",
remélhetőleg hamarosan eljutunk oda is hogy "na takarodjanak ezek az idióták a picsáb@"
... A jelen helyzetben ráadásul már csak az ellátásbizonytalanság miatt is rakatnék napelemet és akkut, hogy legyen legalább egy minimális független energiaforrásom, ami ha normál időkben nem is fedezi 100%-ban a szükségleteimet, de ha minden kötél szakad legalább a telefonomat feltölthetem vele minden nap 🙂
(Lakásban lakóként napelemet nem tudok felrakni, így csak egy kisebb hordozható akkut vettem, ami kb semmire sem elég, de ha jön egy pár napos áramszünet akkor ez is felbecsülhetetlenül haszos lehet. És ne értsetek félre, nem akarok pánikot kelteni, nem vizionálok világvégét, ezért nem is költök erre milliókat, csak a minimumot, hogy valami mégis legyen. A napelemet viszont meg is érné telepíteni, ha nem 8 év alatt akkor 25, de hosszú távon visszajön az ára.)
"Gunnerwatter
2022-10-27 at 13:21
A hálózat és a transzformátorok állapota valóban hagynak kívánni valót maguk után, ez sajnos tény."
Nalunk családi játék, hogy nyugdíjas édesapámnak, aki idevágó területen dolgozott és töltött el évtizedeket, első látásra is matuzsálem transzormátor állomásokról készítek képet.és elküldöm, ő pedig megmondja, hogy azt éppen 30 vagy 40 évvel ezelőtt telepíthették, esetleg még azelőtt egy évtizeddel.
Jelen (2022. október 27., 20:29) állás szerint a régi napelemesek meddig vannak benne a szaldóban?
Grand, hehehehe.
Remélem te is csak trollkodsz és nem komolyan kérdezted. 🙂
Addig, amíg be nem jelentik egy váratlan kormányinfón, hogy holnaptól nincs szaldó, szevasz.
@Kiszamolo Való igaz, nem vagyok képben az akksi árakkal, de a célom nem is a nyárról télre tárolás lenne, hanem télen legalább a nappalról éjszakára, nyáron pedig egy-egy felhősebb nap áthidalása. Nyílván ki kéne számolni az optimális megoldást a konkrét fogyasztással és akku árakkal és hogy amúgy mennyit érne meg nekem a részleges függetlenség érzése.
A motiváció pedig leginkább az, hogy a kormány már tud valamit ami miatt hamarosan nagyon jó lesz ez nekem.
"Az élettartama nem biztos, hogy van tíz év."
Ez minden ilyen megtérülés számítás rákfenéje sajnos. Én azért bízom benne, hogy egy megfelelően használt akku kibír jóval több, mint 10 évet.
szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/orban-viktor-bejelentese-egy-nagy-ivu-uj-energetikai-egyuttmukodes-formalodik/
„Létre akarunk hozni egy új, hatalmas villamosenergia-vezetékrendszert, amelynek az a lényege, hogy az energiát Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül hozná Magyarországra”.
Nem kellenek ide talalgatasok 😀
Kiszamoló,
komolyan kérdeztem. 🙂
Hivatalosan meddig van szaldó? Nekem jövő év vége rémlik, de lehet, hogy rosszul emlékszem.
Senki semmit nem tud.
Arról van törvény, hogy 2024 január elseje után már nem lehet szaldóval csatlakozni. (Ez uniós cucc.)
Hogy a meglévőkkel mi lesz, senki nem tudja. Az ígéret az volt, hogy marad a szaldó azoknak, akik már benne vannak.
De hát ezt ebben az országban aki komolyan veszi, nem normális.
Ott van még a napelem adó is, ami már évek óta él, csak most éppen nulla forint évente.
Bármikor lehet belőle évi 200 ezer forint, egyetlen tollvonással.
Kalv,
Most fél tíz van, szerintem holnap reggelig jók leszünk.
Holnap is megmondom, de este hat után kérdezz rá, ott már elég jó az előrejelzés pontossága.
@BR Eddig általában napelemmel volt a legolcsóbb elérni a 25% megújuló részarányt újépítésű lakás esetén. Azonban ha nem táplálhatsz vissza, tárolás nélkül a termelésed kb 80%-a megy a kukába (lekapcsol az inverter kimenete, ha nem fogyasztod el az áramod), tehát az kellő megújuló arányhoz 4-5x nagyobb rendszer kellene. Akkorát nem fogsz telepíteni, mert nincs annyi felületed, és olyan az ára, hogy szinte minden más megújuló megoldás olcsóbb.
Én is gondolkozom napelemen, de csak az ellátásbiztonság miatt.
Sokan nem tudják, hogy a jelenleg Magyarországon elterjedt napelemes rendszerek majdnem mindegyike működésképtelen áramszünet esetén. Ha nincs áram a hálózaton, lekapcsol az inverter. Tehát ilyet nem szeretnék.
Saját magamnak egy kis teljesítményű (néhány kW) napelemes rendszert raknék össze, akkumulátorok nélkül.
A cél az lenne, hogy ha süt a nap, akkor a hőszivattyú télen melegítse / nyáron hűtse az 500 literes puffertartályban a vizet.
Ha nem süt a nap, akkor ne menjen a hőszivattyú, hanem a puffertartályból működjön a fűtés / hűtés.
Ha a puffertartályban kihűl a víz, akkor a hálózatról is üzemelhet a hőszivattyú.
Ha napokig nincs áram, akkor ha süt a nap fel tudom tölteni a telefonom, laptopom, működhet a hőszivattyú. Ha nem süt a nap, akkor pedig reménykedem, hogy nem hűl ki nagyon az egyébként jól szigetelt családi ház.
Még csak gondolkozom ezeken, a hőszivattyút is csak a jövő hónapban üzemelik be.
Azért csak fejlesztenek valamit, ha előre bejelentik, hogy sok-sok áramszünet lesz:
portfolio.hu/uzlet/20221001/gyakrabban-lesz-aramszunet-budapesten-es-kornyeken-570327
Ha viszont fejlesztenek, akkor miért kellett ezt beszántani?
Gaborr, nyilván nem a hálózat miatt szántották be, mert akkor azt mondták volna, hogy egyes helyeken majd nem tudsz csatlakozni hálózati problémák miatt. Akkor se, ha ingyen napelemet nyertél.
De ez eddig is így volt, ezzel semmi újat nem mondtak volna.
Ha azt akarták volna, hogy többet keressen az áramszolgáltató, bruttó elszámolás lett volna, nem tiltás.
ÖSszesen két logikus magyarázat van:
- Annyira üres az államkassza, hogy nem tudják kifizetni a 200 milliárdot a megnyert pályázatokra, ezért az érthetetlen tiltás, hogy ne hívják le azokat.
- A NER le akarja nyúlni a teljes lakossági napelem piacot is, ezért teszik tönkre a mostani cégeket.
Mindkettő igaz lehet, de szerintem főleg az első.
Szerintem a rendelet üzenete egyszerű: nem lehetsz független.
Az önellátás akár ételben, akár energiában csak illúzió. Annak az árát számolgatjátok. (Nem térül meg.)
QTT, annyira igaz minden szo, amit irtal, pazar osszefoglalas.
Es a temahoz: jo lenne egy kiszamithato, hosszu tavon stabil rendszerben elni. Vagyalom marad, amig ezek uralkodnak.
@Atyalapatyala
Szivembol szoltal