Lakástakarékot mindenkinek

2018-04-30
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A lakástakarékpénztári megtakarítás elsődleges célja az ügyfelek lakáscéljainak segítése lenne. A mai ingatlanárak mellett az a négyévente szerződésenként maximálisan elérhető 1,3 millió forint inkább kerekítési hiba, mintsem komoly segítség. Még ha összefog is a család, 4-5 szerződés is kevés még az önerő összeszedéséhez is.

Azonban van egy dolog, amire remek a lakástakarék.

A legtöbb ember ugyanúgy választ ingatlant, ahogy nem is olyan régen még autót vett: megvette a létező legdrágább autót, amire még hitelt kapott, aztán rácsodálkozott, amikor nem volt pénze szervizelni és fizetni a menet közben felmerülő egyéb költségeket.

Ugyanezt látom a magyar ingatlanállományban is. Akármerre megyek, még gazdagabbnak számító környéken is, kisebbségben vannak azok az ingatlanok, amikre ne kellene néhány millió forintot rákölteni.

A környékünkön a legrégebbi ház 20 éves, az átlagkor szerintem 15 év körül lehet. Ennek ellenére már vagy ráköltöttek 5-8 milliót a házakra, vagy gyorsan rá kellene költeni, mindezt természetesen a napi karbantartáson túl.

Kerítés, tető, szigetelés, vakolat, kazán és a többi kiadás. Aztán nemsokára majd nyílászárók, járólap és sok egyéb kiadás.

Az emberek legtöbbször rácsodálkoznak, hogy a házuk is öregszik és ahogy az öreg autóra egyre többet kell költeni, az ingatlannal sincs másként. Azonban nem készülnek fel a több milliós kiadásra, így nem marad más, mint tologatják maguk előtt a felújítást, aminek az eredménye, hogy egyre gyalázatosabb állapotba kerülnek az ingatlanok.

Ha az ingatlanvásárláson nem is tud segíteni a lakástakarék, ezen igen.

Attól függően, hogy lakásban, sorházban vagy magánházban laksz, köss 1-5 lakástakarékot és gyűjtsd ezekben a lakásfelújításra szükséges pénzt. Ha havonta félreteszel 20-100 ezer forintot erre a célra, jó eséllyel a nagyobb kiadásokkal járó felújítási munkákra négy-öt évente mindig lesz pénzed, de legalábbis az összeg nagyobb része a rendelkezésedre fog állni. (Természetesen csak akkor igaz ez, ha nincs már most is katasztrofális állapotban az ingatlanod.)

Erre remek a lakástakarék, segít az ingatlanod karbantartásában és abban is, hogy ne kelljen rácsodálkoznod 4-5 évente, hogy bizony a saját ingatlan fenntartása is pénzbe kerül és nem is kevésbe.

További tudnivalók a lakástakarékokról a Nagy Lakástakarékpénztári Összefoglalóban:

A nagy lakástakarékpénztári összefoglaló

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Previous Post
Az órabérem

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
119 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Az a baj, hogy számlával sokkal drágább, mint anélkül. Nem éri meg.

Így van az OTP-nél kötöttem pár hónapja és ők is ezt mondták, hogy megnézik, hogy valóban elkészült a felújítás, persze ennek is van költsége, de nem annyi, mint a drága számlák.

A felújítás mellett viszont jó a hitel előtörlesztésre is!

'Az a baj, hogy számlával sokkal drágább, mint anélkül. Nem éri meg."

egyetértek.
és az is baj, hogy ha széjjelrohad a kazánom, a hűtőm, a mittudoménmim, akkor nem várhatok arra, hogy lejárjon a befektetés. (ja persze, áthidaló hitel, hát köszi, akkor inkább talonba - borítékba - teszem a havi 20 ezreket)

Mindig előjön végső kifogásként ez a "számlával sokkal drágább". Nekem még nem sikerült pl. csempét számla nélkül venni és egy új kazánt sem nagyon lehetne máshogy beszerezni.

Plusz lehet, hogy ha tök evidens lenne, hogy mindenki kér és kap is számlát, lehetne kicsit csukni az adók végtelen bugyrain? Tudom utópia...

@TT, mindenkinek más és más a története. Neked lehet hogy megéri az LTP, de sokan meg tudják oldani jóárasítva.
Ez ugyanolyan, mint az UL. Van akinek bukta, van akinek nem.
Nekem nem éri meg az LTP, jobban járok ha én fektetem be azt az évi 240.000 - 1.200.000 forintot.

@TT: oké, végeztess el bármilyen szakmunkát számlára. 😉

Én remélem ezek a támogatások előbb-utóbb megszűnnek, ugyanis Bözse mama “okos” lakásfelújítását mi, az egyre kevesebb számban jelenlévő dolgozó adófizetők finanszírozzuk. A CSOK is kb. arra volt jó, hogy jelentősen feljebb menjenek az árak, illetve khmm bizonyos lakossági rétegeket a még korábbi gyerekvállalásra sarkalljon.

Egyszerűen azzal a tévhittel kell leszámolni, hogy akár van pénzen, akár nincs, nekem
JÁR, hogy a nagyváros belső területén lakjak. Ha máshogy nem megy, majd az önkormányzat adjon lakást. Rossz hírem van: nem jár.

@Gondolkodj: meg ez se feltetlen igaz... mi most vagyunk felujitas kozepen, probaltunk igy ugyeskedni, es csak megy a hitegetes hogy meg kell 500, meg kell egy milla, a munka halad halad, de minden alkalommal az van hogy jaja, ennyi mar eleg lesz, aztan megintcsak elfogy... es nem tudok mit csinalni csak szivom a fogamat, mert ugye szamla nincs, szerzodes nincs...
ha csinalunk szerzodest, szamlat, az legalabb szamonkerheto, megkovetelheto, szerintem jobban jartunk volna mint igy.

Méretgazdasagosság kérdése, de ha valaki pl lakás kiadásban utazik,akkor érdemes részben hitelből finanszírozni és akkor bármennyi LTP elfér. Minden családtagra egy, nagyira is.
Már csak a költségeket kell figyelni, hülyeség kifizetni a nyitási díjat.

Igen, hibás gondolkodás a "számlával sokkal drágább"! Személy szerint gáz, villany és hasonló dolgokat nem is szereltetnék számla nélkül (bizonyos berendezéseknél ráadásul a garancia feltétele is, hogy szakember igazolja a beszerelés elvégeztét).
Gondoljatok bele, hogy az milyen drága, ha pl csak kicseréled a gázkazánt és "nem kérsz számlát, mert drágább", aztán adódik valami probléma, akkor pedig elviszed a balhét? Mert ugye nem tudod semmivel sem igazolni, hogy nem Te kókányoltad. A maszek meg úgyis letagadja. 🙂
Szóval kicsit át kellene gondolni, hogy az olcsó az valóban olcsó-e, csak mert nem kapsz számlát.

Az afat pont fedezi az allami tamogatas. szoval megeri. 😉
Allamnak nem kerult sokba nekunk meg megiscsak olcsobb...
Nyilvan lakashitel betorlesztesre a legjobb ...

A "számlával SOKKAL drágábbra" megoldás, ha előre tervezel és kérsz árajánlatokat.
Pluzs figyelembe veszed a szezonalitást. Pl. redőnyt/szúnyoghálót november-február között érdemes csináltatni; festőt, cserépkályhást is már ősz végén lekötni.

Eleve jó vezetni egy listát a várható/tervezett munkákról a házon vagy házban vagy kertben, kb. árakat mellé rakni és ütemezni (excellel szűrést használni).
Mellette/másik fülön a várható lakáscélú megtakarítások/betétek, azaz a forrás - lehetőleg legyenek összhangban.

A gond az, hogy sokan akkor csinálnak valamit, mikor
1. nagyon-nagyon muszáj (azonnal kell mester is, pénz is - azaz duplán drágább lesz)
2. valahonnan beesik valami pénz - na, ilyenkor valahogy a látványberuházások vagy valami nagynak a fele lesz megcsináltatva.

Kerttől házig rengeteg helyen látni, hogy megvesznek valamit, aztán nem gondolnak arra, hogy az költség és munka.

Úgy tudom, hogy ezek 90 napra fizetnek?! Addig vegyen fel az ember provident hitelt?!

@nakivagyok
Ha tervezed a lecserélést és nem a szétrohadáskor veszel újat, akkor nem ér váratlanul.
Persze lehet, hogy a tervezett lecserélés előtt szétrohad, de ha rendszeresen karban van tartva, akkor látod, hogy közeleg a csere, mert gond van vagy a terv szerint elég lesz cserélni.

BB: És ez a jelenlegi gyakorlat, ami bármikor változhat vagy a szerződésben is szerepel?

TT: A burkolás a drága, nem a csempe, a kondenzációs kazán kialakítása egy horror folyamat, inkább vettem használt kazánt. Nyílászáró cserére olyan árajánlatot adtak, hogy csak pislogtam, ismerősnek a rendeléstől számított 3. napon kijöttek a kínai munkások és számla nélkül tökéletesen kicserélték a bejárati ajtót. Sok hasonló példát tudok még, van amikor megéri számlával kérni a beépítést/felújítást, de nem jellemző, garanciaérvényesről is inkább csak horrorsztorikat hallottam, amiatt felesleges.

Csak szólok, hogy LTP-t nem csak budapestiek köthetnek, és akárhogy nézzük az az 1,2 millió egy lakás/ház árának 15-20%-a!

Már (csak :)) 60 nap a kiutalás. Lejár majd az ltp januárban, kitöltöd a nyomtatványt, amivel kéred a kiutalást. Megegyezel a mesterrel, hogy jön márciusközepén, 60 nap múlva utaltak, 30 napod van számlával igazolni, hogy megfelelő célra fordítottad.

Vészhelyzetre meg legyen lakásbizti. Tervezett felújításra ltp.

Az a baj, hogy OTP, ERSTE, Fundamenta, ezeket kérdeztem, nem csak az anyagról kérnek számlát, hanem a munkadíjról is, ennek hátránya, hogy mással kell csempéztetnem, és én nem tehetem meg. Megkérdeztem, ezt mondták.
Szóval emiatt én kötvényekbe tettem a pénzt.

"TT: A burkolás a drága, nem a csempe,"

ha nem 20x20-s fehéret tesztel fel - vagy 15x15 cm-st - akkor drága lesz.
Nézegettem ilyen építési segédletet, abban le volt írva, hogy a füri a legdrágább (akkor 150-200e / nm). Egy kicsit fel lett dobva a füri ezzel-azzal - igényesebb zuhanykabin, csaptelepek, szálhúzott élvédő, dekor csempecsík - simán kijött ez az ár 2010-ben.
Akkor a burkolás valami 3000 Ft volt (nm), ha jól rémlik (ez anno kicsit drága volt)

Melyik LTP módozat éri meg a legjobban perpill?
Ha a gyerekre kötöm, és 4 év múlva nem éri el a 18-t, akkor az ő részükből cserélhetek tetőt?

Panelproli: hol lehet 10 millio alatt hazat/ lakast venni?

Vannak Katá-s mesteremberek is.

Szerintem nagyon jo az ltp. Ha felújításra kell használni es meg 2 év van hatra, lehet belőle a hitel ami egész jo( a fennmaradó részre es csak két évre kell kamatot fizetni amit az állami támogatás is csökkent), kiváló hitel elotorlesztesre, illetve ha többet fizetünk önerő egy része is lehet belőle. Nekem eddig csak jo tapasztalatom volt.

A szamla kérdésről úgy gondolom hogy kell a szamla, hogyan mész a szaki után különben. Szamla nélkül akkor éri meg, ha rokon csinálja meg aki ért hozza, illetve vállal felelősséget, ha valami gaz van.

Bocs a magánhangzók miatt. Telefonról írtam. 🙂

@PanelProli

Egyetértek, az ország nem egyenlő Budapesttel és a megyeszékhelyekkel. Nagyon nem. Sok helyen bizony 1.3 millió simán eléri az ingatlan árának 20%-át, ami már elég az önerőre. És akkor még csak 1 szerződésről beszéltünk.

"Az a baj, hogy számlával sokkal drágább, mint anélkül. Nem éri meg."
Kifizetni az anyagot meg a munkadíjat sokkal drágább, mint ellopni azt. Ugyanúgy nem éri meg, mint az áfafizetés 🙂

Az MNB meg azt szeretné, hogy "lakáshitelt mindenkinek"... 🙂
portfolio.hu/finanszirozas/hitel/ha-ez-bejon-soha-nem-latott-dragulas-var-a-magyar-lakasokra.283680.html

De nagyokosok, mutassátok már meg nekem, hogy hol kap az ember az országban 10 millió forintért ÉLHETŐ (értsd, nem omladozó, és még 5 milliót ráköltendő) lakást/házat, olyan környéken ami emberi életre alkalmas? Tiszabő stb. nem ér. Komolyan érdekel. Mutassatok egyet, ahol egy 2 fős vagy 3 fős család el tud éldegélni NORMÁLIS körülmények között, és nem úgy mintha Kelet-Bangladeshben venne egy lakást.

Tibcsi:
Vagy például tervezz előre 90 nappal, baszki...
Az ilyen ostoba kérdésektől kikészülök...

Amit most látsz, tehát az elhúzódó felújítások, azt elsősorban nem csak a pénzhiány okozza, hanem a szakember hiány. A szakembereket most kb. 100%-ban lekötik a nagy építőipari cégek, tehát elég nehéz kapni bárkit. Akinek ilyenkor is van sok ideje, az lehet, hogy nem a szakmája legjobbja.

Ma egyébként ha valaki tényleg akar haladni, akkor komolyabb céggel kell hogy szerződjön. Ami nyilván nem a legolcsóbb. Cserébe jó minőségű lesz az elvégzett munka és lesz rá garancia.
Olcsón ma csak úgy lehet építkezni, ha mindent maga csinál az ember v. esetleg rokon, ismerős segít. Az utcánkban van pár ember, akiknek sikerült így komoly felújításokat elkövetni. De nem könnyű és szvsz. nem is megy mindenkinek.

Nyugati országhatárnál kádár kocka:
- 15 millió, de rá kell költeni, tetőcsere, 30 éves parapetet kidobni, papírrá rohadt nyílászárókat lecserélni, új csempék, festés, stb., ilyen helyeken nyuggerek laktak, akik 30 éve nem költöttek rá
- 20 millió, itt már jó eséllyel új a tető és a nyílászárók, a fűtés cirkó, a vízcsövek és az áram már cserélve van, plusz amper feltetetve
- 25 millió, ez már felújított, de attól még mindig egy kádár kocka a fix kialakításával
Ez konkréten a csok miatt szállt el így.

Persze anyósomék Szolnok mellett laknak, a gyerekek 60%-a halmozottan hátrányos helyzetű az első osztályban. Az egyik családnál a lányok kimentek Amerikába, az özvegy anyuka 4,5 millióért árulta a 2 szintes családi házukat, garázzsal. Most egy öreg bácsi beköltözött a gyerekeihez Szolnokra, a 3 szintes házát 7 millióért árulják. Persze 5 méterre onnnan már autót bontanak a feketebontók.

Az OTP-nél van (volt?) házilagosan elvégzett munka, csak le kell igazolni pl. az építési vezetőnek. Nekünk pár éve simán működött, pár százezer forintot simán elfogadtak.

Kinek mi az élhető. Rokon csaj elköltözött a szegedi tanyavilágba. Meglehetősen olcsón vette a tanyát, szomszéd szinte nincs. Gyereket nem akar, állatokat vesznek lassanként, imádja. Na, ott áldás az ltp, mert hát valahogy kevesen költöznek életviteszerűen arra.

Én a kicsit kintebbi kertvárosokba nem voltam hajlandó költözni 🙂

Engem már nem érint ez a dolog,most egy ideig, de tényleg a munkadíjról is kell számla? Magának nem csinálhatja az ember? Oké, villanyt szerelni nem feltétlenül fog az ember, meg gáz, de azért festeni, aki ügyesebb az burkolni is tudhat. Most télen az otthon töltött 3 hónapom alatt újítottuk fel egy építészmérnök barátommal a garzonomat. Gyakorlatilag a falak maradtak, teljes körű felújítás volt úgy jött ki kb 80 ezer/m2-re az ár, hogy rengeteg dolgot mi csináltunk. Egyrészt a horrorisztikus árajánlatok miatt, másrészt, mert 2 festő is átvágott, az egyik mindig a jövő héten kezdett, a másik meg, amikor jönni kellett volna dolgozni nem jelent meg, és egy hétig el se lehetett érni.Aztán tök természetesen mondta, hogy,ja bejött neki egy meló Németországban, de majd egy hónap múlva kezd nálam. Igazi szaki mentalitás. A galériát senki nem akarta/tudta megépíteni a tervek szerint. Folyt...

Pedig semmi extra nem volt benne, a csigalépcsőt leszámítva, már, ha az extra...gipszkartonoztunk, volt egy kis tapétázás, apróbb faljavítások, az átalakított beépített szekrény miatt. Így jött ki az a négyzetméterár. Ha mindenre szakit hív az ember számlával(!), hát bele se merek gondolni, hol állt volna meg a vége. Azért ez elég nagy szívás tud lenni, ha a kivitelezésről is papírt kell bemutatni.
Mondjuk az azért büszkeséggel töltött el, hogy aki látta a lakást akár képeken, vagy élőben az a seggét a földhöz verte hogy milyen jó:)

A legtöbb kisvállalkozó építőiparos nem áfás, és kisadózó. Már nem feltétlenül drágább a munkadíj számlával...

Sok itt a nyavalygás. 🙂 Remek mestereket lehet találni, akik nincsenek az ÁFA körben. Számlát is kapsz, és ÁFA-t sem fizetsz. A kiutalással meg lehet tervezni, nem egy atomfizika.

Ne azt nézzük már megint, hogy mit miért nem lehet...

@Gondolkodj

"Az a baj, hogy számlával sokkal drágább, mint anélkül."

Jaja, s ezzel elindulsz egy olyan úton, aminek a végére nem akarsz elérni sem te, sem a téged körülvevő társadalom, csak épp minden egyes lépésnél rövid távon kifizetődőbbnek tűnik. A hosszú távon való gondolkodás (amire jami és ptrs is írtak példákat neked) hosszú távon megéri. 🙂

Uli:
Miskolc panel 55nm2 ha nagyon jó állapotban lévőt veszel 6MFt.
Ott nőttem fel, tehát élhető. 🙂

Egyéb kérdés?

@Adamo Nem tudom miért horror folyamat egy kondenzációs kazán kialakítása? Nálunk 1 nap alatt lecserélték a régi nyílt égésterűt és voltak a gázosok, kéményes, tervező is, aki utólag megrajzolta a tervet, ami az engedélyeztetéshez kellett. Este pedig már működött és 1 hét múlva jöttek a kéményseprők, hogy rápecsételjenek az engedélyre. Miközben már 1 hete használtuk. Vicces.
Mondjuk itt is a munkadíj ment számla nélkül, minden másról volt számla. Persze telefonban, ajánlatban x Ft+áfa, ami a valóságban számla nuku áfa sincs. És ezek nem ilyen hétvégi szerelők voltak, hanem rendes gázos cég.
Én is anno azt számolgattam, hogy felújításnál az ltp-t leginkább az anyagköltségre lehet felhasználni. Nem egyszerű számlás szakembert találni, de már javul a helyzet.

@Uli ki lehet nézni a buborékból 🙂
Bármely helyen, megyei jogú városokban simán kapsz 10 millió alatt ingatlant. Ahol élnek a lakásokban és nem megélni akarnak belőle ott ilyen árak vannak.

ingatlan.jofogas.hu/magyarorszag/ingatlan?max_price=10000000&o=2&st=s

Többen is írtátok, hogy lakáshitelbe törlesztésre jó az LTP.
Tényleg?
Nem járna jobban az ember, ha azt a pénzt inkább arra fordítaná, hogy megemeli a lakáshitel havi törlesztőjét, és hamarabb lejárna a hitele?
Mert én úgy gondolom, hogy amíg hitele van az embernek, addig, csak az a legjobb "befektetés", hogy azt kifizeti az ember

Cegléd környékén - Cegléd az a város, ami nem Bp agglomerációja, de kb egy óra alatt fenn vagy vonattal, 30 km Szolnok, 30 km Kecskemét és kb minden van - 5-6 millióért felújított házat lehet venni, nem egyszer 3 szobásat, nyílászárócsere, tetőfelújítás megvolt, központi fűtés szintén. Ilyet pl. 3,5 millióért láttunk 15 km-re Ceglédtől, 5,5 millióért 10 km-re. A falvak élhetőek, a lakosok nagy része dolgozik a környező városokban. Szóval igen, egy ltp ilyen esetben sokat segíthet. De érdemes felmenni kíváncsiságból az ingatlan.jofogas.hu-ra és kicsit körbenézni az országban. Anyukám kádár kockáját 130 m2, - felújítva, gázkazán, új tető, nyílászárócsere, új vakolat, két fürdő, öt szoba stb... kb 14 millióért lehetne eladni a Nyugat-Dunántúlon.

Közepes méretű vidéki város, nagyváros vonzáskörzetében, jó környék, felújítottnak hirdetett lakások 10 M környékén.
Van elég széles spektrumon munkahely, nem túl leszakadt a népesség, élhető hely.
Viszont a demográfia, a vándorlás nem kedvező: hiába jönnek a szomszéd leszakadófélben lévő megyéből, innen is sokan távoznak nagyvárosba, Budapestre, külföldre. Egyre több a nyugdíjas, akiknek a mortalitási rátája értelemszerűen magasabb. A kevésbé kedvelt városrészekben egyre eladhatatlanabbá válnak a házak, egyre több áll üresen, egyre több a lepukkant.
A lakáskasza, ugyanúgy, mint a CSOK, csak ideig-óráig pörgeti az ingatlanvásárlásokat.
Hosszú távon a demográfia dönt majd.
Akit érdekel, mi lesz itt, Japánt figyelje. Ott már érettebb fázisban tartanak a folyamatok.

@Uli "De nagyokosok, mutassátok már meg nekem, hogy hol kap az ember az országban 10 millió forintért ÉLHETŐ (értsd, nem omladozó, és még 5 milliót ráköltendő) lakást/házat, olyan környéken ami emberi életre alkalmas? "

Kérdezd Tasnádi urat, hány kilakoltatott devizahiteles lakását kapta meg 5 millióért a bankár barátaitól.

@Uli
Hogy neked mi az élhető, és másnak mi az, az két külön dolog. Miért gondolod, hogy csak a tiédhez hasonló helyzetű emberek élnek az országban? Nincs ám mindenkinek 2-3 gyereke, nem mindenki annyi idős, mint te, és nem mindenkinek ugyanazok a preferenciái. Szóval nagyokosozás előtt próbálj inkább más fejével is gondolkodni.
Konkrét példa: Jász-Nagykun-Szolnok megye, nem a világ vége után egy megállóval, de azért egy kis faluban. Friss nyugdíjas házaspár vette meg egy rokonom örökölt házát 6.9 millióért. Nincsenek luxusigényeik, nem kell dolgozniuk, ketten vannak. A ház 3 szobás, elférnek az unokák is, ha ott vannak.
Rákölteni nagyjából 2-3 millió között kell, és tökéletes lesz nekik.
Nemrég írta Kiszámoló, hogy ne a saját helyzetedből kiindulva ítéld meg másokét. Hasznos tanács!

Kiegészítés: a faluban nincs etnikum, nagyrészt nyugdíjasok lakják. Van rendes bolt, van orvos, buszjárat, és kb 20 perc alatt lehet Jászberénybe érni, ha valami onnan kell. Óvoda meg iskola nincs, de minek az a nyugdíjasnak, ugyebár. Van viszont igazi csend, rend, nyugalom, járőrszolgálat, tisztaság....

Utolsó törtév állami támogatása?

Sziasztok, valamit nem értek az LTP-kben. Ha nem januárban kötöd, hanem valamikor év közben, akkor bukó az utolsó törtév állami támogatása?

Ha mondjuk holnap kötsz 4 éves LTP-t, amit lejár ~2022 áprilisban, kiutalják ~2022 júliusban, akkor a 2022 január-áprilisi betétekre már nem kapsz 30% állami támogatást?

(Ha ez így van, akkor az év második felében kb értelmetlen LTP-t kötni. Vagy valamit félreértek.) Köszi!

Ez a "számlával drágább a munka" sokat változott mostanában már, többek között a KATA-nak köszönhetően. Nekem a vizes mondta, hogy persze, ad számlát, akár többről is (!!!), mert neki mindegy (bizonyos fokig, természetesen).

Azért a 20% is kevés, ha azt nézzük mennyit szívatnak kiutalásnál. Mert ugye ha 20%, akkor annak a 30%-a az, amivel hozzásegít az állam, ami már mindössze a teljs vételár 6%-a, de valójában jó ha ennek a fele, mert amúgy sem a párna alatt heverne a fele. Ezért cserébe kell a bürokratikus gépezettel megküzdeni, a 3 hónapos kiutalási idő miatt akár lecsúszni jó lehetőségekről, vagy tovább csúsztatva bukni minden előnyét a konstrukciónak. Baromi jó lehet hitelügyintézés mellett még ezzel is szívni legalább ugyanakkorát, több szerződésnél (minden családtagra) meg gondolom még nagyobbat

Azért megjegyzem, hogy ahol olcsó az ingatlan, annak oka van, pl. a közelben nem sok munkalehetőség van. Azokban a vidéki városokban, ahol jó munkahelyek vannak, közel budapesti ingatlanárak vannak, vagy ha Pest belvárosát és a legfelkapottabb budai környékeket kivesszük, akkor magasabbak.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram