Önjáró pénztári adó-visszaigénylés

2018-03-25
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Azt sokan tudják, hogy az önkéntes pénztárakba való befizetés után (ha nem a munkáltatód fizeti, hanem te) jár 20% de maximum évi 150 ezer forint visszatérítés. A három pénztár, ahová befizethetsz: önkéntes nyugdíjpénztár, egészségpénztár és az önsegélyezőpénztár. (Két éve már létezik egészség és önsegélyező pénztár is, ami kettő az egyben pénztár.)

Tetszőlegesen kombinálhatod a befizetéseket a limitek figyelembe vételével, de csak az egyik pénztárba kérheted az adó-visszatérítést a személyi jövedelemadódból. Az adó-visszatérítésből egy pénztár sem von költséget.

Amit kevesebben tudnak, hogy nem csak a befizetésre jár 20% adó-visszatérítés, de ha lekötöd a pénzt két évre egészség vagy önsegélyező pénztárban, arra is kapsz további 10%-ot, de ezzel együtt is csak maximum évi 150 ezer forintot igényelhetsz vissza.

Ebből jön a trükk, hogy ügyesen befizetve és évenként lekötögetve a bennlévő összeget, gyorsan eljutsz arra a pontra, hogy már ne kelljen több pénzt befizetni. Egy idő után már csak a bennlévő pénz lekötögetésével ki tudod maximalizálni az évi 150 ezer forint jóváírást.

Szocske nem volt rest és ki is számolta, mikor mennyit kell befizetni és lekötni, hogy létrejöjjön ez a további tőkét nem igénylő adójóváírás-maximalizálás. (Azt vedd figyelembe, hogy a pénztárak nem ugyanannyit vonnak le költség címén, így kisebb eltérés lehet a te pénztárad esetében.)

Tehát akkor jöjjön a menetrend:

1. évben 500 ezer forint befizetés (100 ezer forint adójóváírás)+ lekötés két évre (további 50 ezer forint),
2. évben 150 ezer forint adójóváírás érkezik a számlára a tavalyi befizetésből és lekötésből, erre még ráfizetsz további 450 ezer forintot, az egészet lekötni,
3. évben 150k adóból + lejár az 1. évi 500 lekötés, 283ezer befizetés, egészet lekötni
4. évben 150k adóból + lejár a 2. évi 600 lekötés, 250 befizetés, egészet lekötni
5. évben 150k adóból + lejár a 3. évi 883 lekötés, 186ezer befizetés, egészet lekötni
6. évben 150k adóból + lejár a 4. évi 1M lekötés, 116 befizetés, egészet lekötni
7. évben 150k adóból + lejár az 5. évi 1,22M lekötés, már csak 44ezret kell befizetni
8. évben 150k adóból + lejár a 6. évi 1,42M lekötés, idén csak 28ezret kell befizetni
9. évben 150k adóból + lejár a 7. évi 1,56M lekötés, többé nem kell befizetni, a rendszer önfenntartó lett, elkölthetjük az évi 150 ezret

ez kb. 1,85M Ft + a pénztár által levont díjak az adott évi befizetésekre.

Ha ezt megcsinálod, ki tudod maximalizálni az évi 150 ezer forintot anélkül, hogy túl sok pénzed lenne bent sok évtizedre. A bennlévő pénzedre kamatot is kapsz, ez azonban független attól, hogy lekötötted-e.

Köszönjük Szocskenek a "menetrend" kiszámítását.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
92 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Azzal szemben, hogy 2 év alatt betolok 1,5M (750 - 750) aztán kalap kabát ez azért jó, mert nem áll ott "feleslegesen" pénz?

Sokat gondolkoztam ezen, de félek, h a pènztarak rovidtavu (likvid) hefektetesi politikaja miatt a kapott kamat minimalis, s ha kicsit feljebbkuszik a kamatszint, a ket evre 10% már nem egy nagy uzlet (persze nekem orom, h nem a kormanynal van a penz, de na).

Javitsatok ki kerlek, ha tevedek!

Jó ötlet, na de kis hazánkban van olyan adójogszabály, ami kilenc évig változatlan maradt? 🙂

Jo cikk 🙂

Azt esetleg lehet tudni, hogy egyszerre erdemes befizetni az adott evi osszegeket, vagy raer 12 honapra leosztani?

Matetoth

Hát nem tudom mi lesz, illetve milyen pènztarak rovidtavu (likvid) hefektetesi politikaja. 15+ év dimezió ep tagsága tapasztalata, hogy voltak olyan időszakok (még a magas kamatszint idején), hogy sokkal jobb kamatot fizetett a pénztárban lévő összeg (nemcsak a lekötött), mint a lekötött betét a bankban, szóval, ha feljebb megy a kamatszint van esély, hogy a pénztár által jóváírt hozam is növekszik. Szóval nem csak azzal a 10% adókedvezménnyel lehet számolni.

@Peti, Teljesen mindegy, hogy az adott naptári évben mikor fizetsz be, a felhasználásnál már számíthat, hogy év elején vagy év végén jár le egy lekötés.

@Daenerys, Nekem 16 éve van egészség és nyugdíjpénztári tagságom, ez alatt annyi változott, hogy eleinte 30% max. 100ezer, az utóbbi 10 évben 20%, max 150ezer az adókedvezmény.
Ha én 16 éve úgy álltam volna hozzá, hogy majd biztos megváltoztatják, akkor lemaradtam volna kb. 6x100 + 10x150ezer Ft-ról.

@Matetoth, a 15 éves tapasztalataim szerint az egészségpénztári hozamok jellemzően egy hajszállal a mindenkori lekötött betét felett kamatoznak. Amikor 4-5% volt a betéti kamat, akkor 6% körüli hozamok voltak, a közelmúltban a 0,1% bankbetétek mellett 0,3-0,6% körüli hozamok vannak. Ha tehát nem a tőzsdére szánt pénzed fizeted be, hanem azt, amit amúgy bankbetétbe tennél, akkor a 2 éves lekötés 10% adókedvezménye bónusz a kamat felett.

"A bennlévő pénzedre kamatot is kapsz, ez azonban független attól, hogy lekötötted-e."
Azaz, ha csak a kamat részét nézem a dolognak, és lekötöm a bent lévő pénzt, akkor nem fogok több kamatot kapni, jól értem?

@Miklós, szívem szerint még egy megjegyzéssel kiegészíteném a cikket: mivel a pénztáraknál lévő pénzt nem védi OBA, így senkit sem biztatok arra, hogy 3M körüli megtakarítást egyetlen pénztárban tároljon, egy ekkora összeget én megosztanák min. 2, de inkább 3 pénztár között, még akkor is, ha így valamivel magasabb elvonás terheli a befizetéseket és több az esetleg levont minimum havi számlavezetési díj.

Az a fő bajom ezzel a cikkel, hogy felvázol egy vonzó és okos befektetést, csak éppen a lényeg hiányzik, mi az időtáv, mi az exit stratégia?
Nem lényegtelen egy olyan befektetés esetében, aminek a likviditása katasztrofális.
Évente átpörgetünk 2x750K-t pénztárakon, de azért nem triviális elkölteni ennyit (bár a GYED pótlék sokat segít, de ez sem lesz örökké).
Oké, ott áll 1.85 millió forint, ami fix magas kamatot ad, de meddig?
- Amíg meghalok? Ez rendben lenne, csak ha már nyugdíjas vagyok és nincs SZJA, akkor nem akkora buli.
- Nyugdíj előtt hogy számolom fel? 2-3 év alatt kiszedem a pénzt? Akkor illene azzal kalkulálni hogy az utolsó 2-3 évben ott hever a pénz minimál kamattal (állami támogatás nélkül kb. nulla).
Más:
Tudja valaki melyik jelenleg a legalacsonyabb költséggel dolgozó egészség és önsegélyező pénztár (2 in 1)?

@Jani85, így van, pénztárnál lekötni csak a +10% adókedvezményért érdemes, a kamat ugyanaz a látra szóló és a lekötött részre is.

A legutóbbi ilyen egészségpénztáras topicban felmerült egy kérdés (s válasz nélküp maradt): az OBA hiánya nem nagy lutri itt?

Majd ha valaha lesz olyan penztár, ami nem von le költségeket a saját pénzemből, hanem az ott parkoló/befizetett pénz használatából/forgatásából fedezi magának a kiadásait, majd akkor talán elgondolkodom ezeken. Nyilván ilyen sosem lesz.

Jani85, én úgy tudom, a kamatot pénztár szinten számolják ki és te annyit kapsz belőle leosztva, amennyi a Te számládon levő összeg után jár. Azaz akár lekötötted, akár nem, a mértéke ugyanannyi. Ami elég igazságtalan szabály, hiszen nyilván a lekötött öszegeken magasabb kamatot realizál a pénztár, mint a látra szólón. Azaz aki leköti, az a nem lekötőket "támogatja"...

Tegyük hozzá, hogy sokan nincsenek abban az életkorban vagy élethelyzetben, hogy tervezett gyerekszüléssel kapcsolatban vegyenek ki a pénztárból százezreket. Marad a munkanélküliség miatti jövedelemkiesés vagy a hozzátartozó temetési költsége, esetleg nagyszabású fogászati beavatkozás vagy drága gyógyászati segédeszköz. Ha ezek közül valamelyik kicsit is esélyes 2-3 éven belül, akkor nem nagyon éri meg lekötni a pénzt.

Alfa, az önsegélyező pénztárból a nyugdíjkorhatár elérésekor átviheted a pénzt egy nyugdíjpénztárba, ahonnan meg felveheted.

@Alfa, két lehetőséget látok komolyabb összeg felvételére.
Egyik a gyerekek születése, a másik a nyugdíjba vonulás.

Ha pl. egy huszonéves pályakezdő felépíti a fenti példával 9 év alatt a 3 milliós számlaegyenleget, ha ezt 3 pénztárban teszi, akkor már az első gyereke születésekor felveheti a teljes összeget.
Ezután a gyereknevelés költségeire és esetleges későbbi gyerekek születése esetén jónéhány évig inkább az a gond, hogy kevés az évente befizethető 750ezer Ft, nem az, hogy mire költsük el.

Amikor a gyerekekre már nem kell költeni, az ember sajnos egyre idősebb, így egyre több lesz az orvosi és gyógyszerköltsége, ha 750 ezret nem is tud elkölteni, azért 8-9 év alatt nemigen tudja felhalmozni megint a 3M tökét 0 felhasználással.
Ha mondjuk 15 év alatt sikerül, akkor átviheti nyugdíjpénztárba, és felveheti a nyugdíjkorhatár betöltésekor.

@vilmos.nagy: nem csak, hogy OBA nincs, de az egészségpénztár (és az önyp) mögött formálisan tulajdonos sem áll, a tagok a tulajdonosok. Nyilván egy nagyobb céghez kötődő pénztárat (Generali, Allianz) nem hagyna bedőlni a hasonló nevű cég, reputációs okok miatt. Formális garancia az MNB, mint felügyeleti szerv, dehát tudjuk a korábbiakból (Quaestor pl), hogy ennek szakmai értéke zéró, mindig is az volt, PSZÁF-ként is.
Ha valaki megfelelő mennyiségű tagtól szerez meghatalmazást, akkor még a hatalmat is átveheti egy pénztárban. Szerintem bátor dolog hosszasan jelentős pénzt ott tartani, már ha az a 3 milla jelentős valakinek. Nem biztos, hogy megéri bankbetét+5%-ért, hosszú távú lekötésre, nehézkes tőkekivétellel, a szabályok változásának kockázatával. De persze mindenki maga mérlegeli a kockázatát és eddig nem volt pénztári csőd, de mindig van egy első alkalom ugyebár.

Hacsak nincs sikkasztás, akkor én kicsi esélyt látok a csődre, max árat emelnek/a kamatszint csökken, hiszen a csődöt okozza valami (ha nincs lopás, akkor jellemzően a befektetések bedőlése, azt meg ugye a betéted bánja), tehát nem annyira félek a bedőléstől, max a lopástól.

Egyébként nem 750 ezret/3 milliót kell évente elkölteni, hanem ugye a "hozamot", ami a másfél millán felül (amit ugye évente lekötsz) marad a számlán. Ha van egy kisebb családod, ennyi tuti elmegy gyógyszerre/pelenkára/fogászatra vagy a tesó gyerekszülésekor felveszed... A likviditás tényleg baj szerintem is, de ugye nem a vésztartalék megy ide, hanem ez az egyik láb.

Arra azért figyeljen mindenki, hogy a minimumot fizesse be (havi 2-3 ezer körül van, de évente vizsgálják általában), és akkor nem 150, hanem 180 az elköltendő évente (ha már önjáró), és van némi költség

OBA hiánya sztem kicsit rizikós, ezért osztom a pénzt több helyre.
Azonban eddig egyetlen pénztár sem csődölt be, ami kicsit is problémás volt, beolvadt másikba.
Egyszer volt gond a Honvéd pénztárral a Budacash botrány idején, de erről sem maga a pénztár tehetett, hanem egy BC érdekeltség alá tartozó takarékszövetkezet volt az egyik számlavezető bankjuk, tehát a pénztár csak áldozat volt ez esetben.

@Lui, fentebb is írtam már, ha én az elmúlt 16 évben annyira aggódtam volna, mint Te teszed, akkor most kb. 2M Ftal szegényebb lennék.

a honvéd egészségpénztár gyakorlatilag becsődölt, volt, aki milliókat bukott. én 2-300 e Ft-nál többet egyszerre nem tartok ilyen helyen, azt is csak arra a rövid időre, amíg a számlákat postán beküldöm.

9 évre előre tervezni? Magyarországon? Bank/biztosítónál? Már a felvetés is nonszensz. Tudna valaki valamilyen terméket mondani ami 10 éves és most is él?

Ha első évben befizetek 500 ezret, a levonás miatt nem tudok 500 ezret lekötni, ergó nincs 50 ezer az adókedvezmény. A másik, hogy az öncélú adóvisszaigénylésnek mi értelme van?

OTP Egészségpénztár hozamai
2016-ban 2,7%
2017-ben 1,82%
Érdekes módon a páratlan negyedévek hozama szinte nulla, a páros negyedévek hozták a hozam zömét.
Szerintem ez a stratégia gondolatkísérletnek jó, de a valóságban talán életszerűbb logika, ha az ember egy előre meghatározott összeget (persze rugalmasan kezelve) befizet, és folyamatosan fel is vesz. Ezt nyilván kiegészítheti a lekötések adóvisszatérítése.
Én a lekötéseket félévente indítom, így rendszeresen szabadul fel pénz, ami az önsegélyező szolgáltatásoknál fontos szempont lehet a 180 napos várakozási idő miatt.

Azt hiszem az onsegelyezonel olvastam hogy ok csak OBA vedett termekekbe tesznek manit igy “elvileg” nincs kockazat
Meg is talaltam gyorsan:
Idezet : “Természetesen a legnagyobb hozam nem jelenti azt, hogy kockára tesszük a megtakarításokat. Sőt! Az IZYS Pénztárak csak kockázatmentes – Államilag vagy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által 100%-ban garantált – pénzeszközökbe fekteti tagjai megtakarításait. Ennek megfelelően – az államcsőd kizárása mellett – csak pozitív hozamnak örülhetnek tagjaink.”

@KL
"eddig nem volt pénztári csőd, de mindig van egy első alkalom ugyebár."

Már hogyne lett volna.

A Honvéd Egészségpénztár 1,84 milliárdot vesztett a DRB /BudaCash botránynál. (Arra nem emlékszem, hogy később az adófizetők pénzéből az állam pótolta-e.)

Mondjuk ez jogilag valóban nem csőd, mert a tagok -befizetésük arányában- a meglevő vagyonból részesednek. Ha a vagyon eltűnik, az nem csőd, csak kevesebbet kapnak vissza. Csőd akkor van, ha a pénztár a működési költségekből nem tudja fizetni pl. a villanyszámlát, de a tagok pénze nem hiányzik.

De lényeg a lényeg. A tanulság az, hogy akármilyen nagy vagy kicsi a pénztár, a biztonság a letétkezelő megbízhatóságán múlik.

Ha a pénztár letétkezelője egy nagy bank, akkor ott nem fogják hagyni, hogy az EP pénzét/betéteit/kötvényeit/részvényeit a management elsikkassza.

Minden pénztár alapszabályában benne van, hogy ki a letétkezelője.

@NeTuddKi, nekem 16 éve van egészségpénztári tagságom.

@Garázs, a pénztárak levonása 3000-30000 között szór 500ezres befizetésnél, természetesen ennyivel többet kell befizetni, ahogy az alján az összegnél írtam is.
de elég áttekinthetetlen lenne a levezetés, ha azt írom, hogy fizess be x pénztárnál 503ezret, y pénztárnál 517 ezret, z pénztárnál 531ezret, egy általános iskolai alsó tagozatos matek tudással mindenki kiszámolhatja, hogy neki a saját pénztáránál mennyivel többet kell befizetni.
Az adókedvezmény pedig nem öncélú, a levezetés arra szolgált, hogy mi az a legkisebb saját tőke, amivel el lehet érni azt, hogy ne kelljen többet befizetni, csak évente elkölteni a 150ezres adókedvezményt a számláról.
Ha az időt akarjuk minimalizálni, akkor nyilván más számok jönnek ki.
Pl. 1 év december 750 befizetés, 2. év január 100 befizetés és 850e lekötés, majd márciusban 150 lekötés...

@SzP, pontosan, a fenti levezetés egy elmélet.
A gyakorlatban én is a köv. években várható igényeknek megfelelően változtatom a befizetés és lekötés arányát.

Ellenben szvsz van olyan élethelyzet, amikor érdemes befizetni ezeket az összegeket, egy pályakezdő fiatal - legalábbis saját célra - még nem sok dolgot tud elszámolni jó esetben, max. némi vitamint, esetleg pár évente 1 szemüveget, fogászati ellenőrzést stb, amiket fedez is az éves 150k

De ha 10 év múlva gyereke lesz, akkor jól fog jönni, hogy felépítette ezt a tőkét...

Ez jó ötlet, viszont ha a végén ki szeretném valamiért venni ezt a ~2M forintot bajban leszek - ennyi pénzből nem fogok pelust meg gyógyszert venni... Tudom sok mindenre lehet még költeni de a problémát érzésem szerinte nem oldja meg max enyhíti.

A Dimenzió is alaposan megnyekkent, szerencsére időben kiszálltam. Nem leszek népszerű, de remélem ezeket az adójóváírós cuccokat záros határidőn belül megszűntetik, a Fundamentával az élen.

@Andras
“Természetesen a legnagyobb hozam nem jelenti azt, hogy kockára tesszük a megtakarításokat. Sőt! Az IZYS Pénztárak csak kockázatmentes – Államilag vagy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által 100%-ban garantált – pénzeszközökbe fekteti tagjai megtakarításait."

Elhiszem, hogy ez van a tájékoztatóban, de nincsenek "(OBA) által 100%-ban garantált – pénzeszközök".

Vannak olyan pénzeszközök, amikre kiterjed az OBA garanciája és ha ezek eltűnnek, a tulajdonos 100 000 euró felső határig kárpótlást kap. Ez már nem mindíg 100%.

De:
"2013. évi CCXXXVII. törvény
213. § (1) Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki
...
d) a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár,
...
betéteire, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek betéteire."

Olyan pénztárat kell választani, ahol megbízható a letétkezelő és akkor nem tűnik el a pénz.

Havi 250000 Ft befizrtésnél a legolcsóbbak a Vitamin és az Életút. Játszik még a Patika (novemberben). A pénzt felhasználni pedig lakáshitel törlesztésre is lehet (pénztáranként most havi 20700 Ft értékben), ami esetemben pl 10 évig fedezi, hogy mire költsem el a pénzt (de a gyógyszerek, ruhák, cipők is elvinnék az éves összeget).

Lui
2018-03-25 at 14:48
Igen előrelátó duzzogni a mondjuk 5% levonás miatt, ha kapsz 20%-ot (régebben 30-at cserébe. Tény, a pénztár drága, de jó hogy a kp-i ktsgvetést mentesítetted és mentesíted a továbbiakban is az adóbisszatérítéstől. Több marad másra (ööö stadionra? 🙁 )

"Tetszőlegesen kombinálhatod a befizetéseket a limitek figyelembe vételével, de csak az egyik pénztárba kérheted az adó-visszatérítést a személyi jövedelemadódból. Az adó-visszatérítésből egy pénztár sem von költséget."

Kövezzetek meg, de nekem még mindig nem világos ez. Nem fizetek szja-t, mert nem keresek annyit hogy a 4 gyermek miatti családi adókedvezmény ne fedezné.
A könyvelőt megkérdeztem, ő azt mondta hogy fizethetek magamnak az egészségpénztárba és következő évben a befizetett összeg 20%-a (max 150e ft) visszajár, ellenben ezt csak az ep számla tőke növelésére kérhetem.
Ez így van, vagy csak adójóváírásként kérhetem (mert akkor kb semmi értelme hogy töltögetem az EP számlámat).

Tudunk vmit az Izysről a bírság óta?

Tud valaki egy relatív friss összehasonlító táblázatot önsegélyező és/vagy egészségpénztárakról? Költségek, kivehető összegek limitjei (elsősorban önsegélyezőnél ugye), stb?

Nemrég keresgéltem de vagy nagyon régit vagy hiányosat találtam csak.

Köszi!

@Andras: az OBA garanciát nem te kapod, hanem a pénztár. Tehát amíg a pénztár ennek a mondatnak megfelelően kezeli a vagyont, addig OK, ha mondjuk változik a befektetési politika holnap, vagy a megfelelő vezető(k) lelépnek a pénzzel, akkor az OBA nem fizet.
Nem mondom, hogy ez nagy kockázat, de nem nulla.

Legelőször is szeretném megköszönni az ötletet, számolást, remek hogy valakinek eszébe jutott (és ilyen publikum előtt nyilvánosságra is lett hozva 🙂 )
Ugyanakkor, lehet én nézek el valamit, kérlek akkor javítsatok ki, viszont úgy gondolom apró pontatlanság csúszott be. Nagyságrendben, nem változtat semmin a végeredmény, de azt hiszem így egy hangyabokányival pontosabb, csak a különbséget írom:
5. évben 150k adóból + lejár a 3. évi 933 lekötés, 140ezer befizetés, egészet lekötni
...
8. évben 150k adóból + lejár a 6. évi 1,266M lekötés, idén csak 30ezret kell befizetni
9. évben 150k adóból + lejár a 7. évi 1,414M lekötés, többé nem kell befizetni, a rendszer önfenntartó lett, elkölthetünk ebben az évben 64 ezret
10. évben 150k adóból + lejár a 8. évi 1,446M lekötés, elkölthetünk ebben az évben 96 ezret
11. évtől költhetünk el évi 150 ezret

@Andras, azért ezt nehezen hiszem, mert az OBA szerintem a pénztárnak is csak fix összegig (30 millió) van, azért annyi felé nem tudja dobni... Tehát partnerkockázata neki is van.

Írjátok, hogy a honvéd pénztár becsődölt és a tagok elbukták - ezen csodálkozom, hogy ilyen esetben állam bácsi vagy akármi nem sietett segítségre... És nem is értem, hogyan lehet ez, nyilván felügyeleti, ellenőrzőszervi hiba lehetett? Azért ez nem rocket-science, egy ilyen pénztár alacsony kockázatú állampapírokba fog fektetni elsősorban, hogyan csődölhet be? (ma már Budacash meg Questor jellegű bukfencek esélye azért a szigorodó szabályok miatt csak kisebb)
És hát nem tudom, de egy banki vagy biztosítói hátterű pénztárba azért inkább tennék nagyobb összeget, mint egy kicsi, háttér nélkülibe... A bank/biztosító nevét viselő pénztár becsődölése/a tagok vagyonvesztése nem tűnik túl komoly kockázatnak...

Tételezzük fel, csak a játék kedvéért, hogy a pénztár összes tagja mostantól ezt csinálja, tehát a költségek elkerülésével profitot maximalizál, ezáltal a pénztár 9 év után csődbe megy. Így mindenkinél tuti a maximális veszteség. Nem szeretnék ennek a pénztárnak a tagja lenni.

Lui

látom te nagy ellenző vagy. 🙂

Én tavaly áprilisban indítottam és betoltam 410 ezret ebből ténylegesen 386 ezret használhattam fel. Tehát lényegében innen 82 ezer ft maradt tisztán.Mondjuk gyerek meg anyám gyógyszerei mellett + orvosok nem is volt nehéz elkölteni.
Mondjuk itt a költségekben benne van a gondoskodás biztosítás is amit 3 főre kötöttem + 3 darab kártya is fizetések egyszerűsítéséhez, így nem kell számlával vacakolni, vagy nem annyit.

A maradékot ÖNYP be toltam be, de az EP be kértem a pénzt. tehát ténylegesen 126 ezer ft nyertem a dolgon. Ez 16,8% engedmény abból amit vásároltam, én így veszem ezt és az nem olyan rossz, pláne hogy nem sok mindent kell tenni érte.
Ha előbb tudtam volna, tuti a gyerek születése előtt indítom.

MKB-Pannónia van nekem, tényleg sok mindenre el lehet használni, féltem előtte hogy nem lehet majd kihasználni , de nagyot tévedtem. 🙂

Jó ötlet, és működhet is, de nem mindenki van abban a szerencsés helyzetben, hogy van x millió forint szabad tőkéje. Nekem pl. nincs. Ami tőkém van, az ennél jobb helyen van.
Mégis 10+ éve ki tudom használni a pénztári adóvisszatérítés előnyeit.
A stratégia:
Az év közbeni patikás és egyéb elszámolható költéseim hitelkártyával bonyolítom. Némi visszatérítés is becsorog ebből. Továbbá megkértem a családtagokat is hogy a gyógyszerekről, fogászati kezelésekről, stb kérjenek számlát a nevemre.
Ezeket a számlákat összegyűjtöm és októberben beküldöm a pénztáramnak. Addig csak a kötelező minimum tagdíjat fizetem be havonta. A novemberi akcióban ( hitelkártyával ) befizetem az adóvisszatérítés kimaxolásához szükséges, még hiányzó összeget (750 e Ft) , de a nagy részét rögtön vissza is utaltatom a folyószámlámra. Erre kellenek a számlák. Minden évben össze szokott jönni 5-600 ezernyi számla.

Nekem az előző hsz-omban leírt megoldás jobban bejön, mert nem kell nagy összegeket a pénztárban tartanom. Tudom, hogy van akinek 1-2 millió forint nem számít nagyobb összegnek. Nekem az. Minimalizálom a járulékos költségeket is. A Patika egészségpénztárban 15+ éve minden novemberben befizetői akció van. Sok éven keresztül úgy akcióztak, hogy a novemberben befizetett összeg után csak 1000 Ft költséget vontak le.
. . ."az akció keretében a november 1. és 30. között beérkező befizetés első 20 ezer forintjából mindössze 1646 forint a költség, az ezen felüli befizetésekből nincs semmilyen levonás!"
Még így is nagyon nagyon kedvező. Se éves kártyadíjat, se kártyagyártási díjat, nem számolt még fel nekem a pénztár soha. Szerintem azért, mert 2002-től tagja vagyok az addaszived mozgalomnak.

Kedves olvasók!

Ha idén megszűnik a teljes állásom, mert szeptembertől ismét egyetemre járok, akkor tudok élni az önsegélyező pénztárak, álláskeresési járadékkiegészítési céljából felvett pénzzel?

@Hozzászóló, több pénztár azt teszi, hogy ha egy évben nincs befizetésed, akkor is levonja a minimum tagdíjhoz tartozó költséget.
A szabályzat szerint elvileg csak a hozamból vonhatnak le, ami manapság elég apró összeg, bár ha te ott tárolsz 3M-t, akkor a te hozamod még most is fedezi a min. költségeket.
Így nem várható csőd ez miatt.

@ahhoj, köszi a javítást, simán meglehet, hogy elszámoltam valamit, de ahogy írod, a nagyságrenden és az ötleten ez nem változtat, valamint ha vki meg szeretné valósítani, neki úgyis át kell számolni az egészet a saját pénztára költségeivel.

@ngmplussz, én még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a Dimenzió megnyekkent, vagy megnyekkentették... Ez volt az egyetlen olyan önkéntes nyugdíjpénztár, amiben nem volt benne senki keze a "nagyok közül", simán lehet, hogy erre a tagságra fájt a foga vkinek 🙁

@Pakitaki, pont ez a lényeg, hogy nem kell sokmillió tőke, nem azt írom, hogy fizessbe 3M egyben és kösd le 2 évente a 1,5M-kat.
Csak az első évben kell viszonylag nagy befektetés, 500 ezer Ft, utána már rohamosan csökken.
Akinek nincs 500ezre az első évben, elhúzhatja ezt és több év alatt is felépítheti az önfenntartó rendszert, ha szeretné.

@Bence, többször írtam én is, más is: gyerekszüléskor pelenkaszámla nélkül is fel lehet venni többmilliót. Utána sok elmegy a gyerekre. Akinek már nagyok a gyerekei, közel van nyugdíjhoz, így akkor felveheti nyugdíjpénztárba átlépve.

@Hozzaszolo: mar miert menne ettol csodbe a penztar? A koltsegeket vonjak tovabbra is, az adojovairast meg az allambacsi adja nem a penztar.

@tucson10101, sztem a nappalis egyetemi hallgatói jogviszony mellett/helyett nem lehetsz álláskereső, így azt tippelném nem, de erről inkább a saját pénztárad ügyfélszolgálatát és/vagy munkaügyi központot és/vagy egyetemet kérdezd meg.

tucson10101

Mkb-nál elvileg igen.

7.-8. pont lehet érdekes neked, felsőoktatási költségtérítés, illetve a munkanélküliségi ellátások. Azt nem tudom hogy a te esetedben esetleg mindkettővel tudsz-e élni. Érdemes a pénztárat megkérdezni erről.

mkbep.hu/tagoknak_osp_elszamolhato-szolg.html

Sziasztok!

Én egy dolgot nem értek: ha befizetek 500000 forintot mondjuk ma március végén, és egyből le is kötöm amint megérkezett az mit jelent lekötés hozamban? Jövő évi adóbevallás után meg is kapom a 10% ötvenezret arra való tekintet nélkül hogy nem volt egy egész év? és mi van ha decemberben kötök le? Illetve ez a 10% évi kamat igaz? a két év végén egyben kapok 2*10%-ot, vagy minden adóbevallás után 10-10%ot?

Köszi a választ előre is!

üdv.

A "mennyire biztonságos egészségpénztári számlán tartani több millió forintot?" kérdésre a válasz csak egy szó: Honvéd.

MKB-nál vagyok, először küldöm be az elszámolandó számlákat, majd amikor megjelent a számlámon, mint ki nem fizetett pénz, akkor utalok rá forintra annyit (a horror levonásaik beleszámolásával), amennyi a kifizetéshez kell.
Idénre már az adójóváírással együtt befizettem és kivettem az egészet (750e + 150e). Mondjuk ehhez kellett egy tavalyi gyermekáldás, meg két nyugdíjas szülő és egy nagyszülő, akik az egész tavalyi évben gyűjtötték nekem a számlákat.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram