Szemüvegrendelés hatodáron

2018-10-19
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Ma már mindent meg lehet rendelni online, gyakran a bolti ár töredékéért is. Nincs ez másként a szemüvegek esetében. Amennyiben tudjuk a dioptriákat, pupillatávolságot és egyéb szükséges adatokat, semmi akadálya annak, hogy akár a Föld túlsó végéről érkezzen a szemüvegünk. Rövid keresés után számtalan európai, amerikai vagy ázsiai online áruházat találunk.

Kálmán már az ötödik szemüvegét rendeli online, az itthon jellemzően ötvenezres szemüveget (keret és lencse) kihozza 20-30 dollárból, vagyis a hazai ár hatodából. (Ilyen árak mellett még a vám és az áfa sem terheli a rendelést.)

Természetesen van benne kockázat, a legnagyobb kockázat az, hogy nem tudod felpróbálni a keretet rendelés előtt, ha szerencsés vagy, néhány vásárló feltöltött képet már arról, hogyan áll rajta az adott szemüveg. A minősége is eltérhet a remélttől, bár ebben segít, ha már vannak értékelések az adott keretről vagy cégről. Ha pedig nem azt kaptad, amit kértél, visszakérheted a pénzed, ahogy ez megszokott az Aliexpress-en és a hasonló helyeken.

Következzen az ő levele, amit ezúton is köszönünk.

Annyi mindent rendeltem már Aliexpressről (az esetek nagy többségében megelégedésemre), hogy tavaly ősszel gondoltam, kipróbálom a dioptriás szemüveget is. Azóta összesen ötöt rendeltem magamnak és családtagoknak, mindegyik jó lett.

A rendelés menete:

Először a lencsét választom ki. A keresőbe például az „eyeglass lens” kifejezést lehet írni.

A találatoknál a termék megnevezésében feltüntetik a típust (normál vagy progresszív), a sötétítést (napszemüveghez) és a törésmutatót, ami minél magasabb (1.56, 1.61, 1.67, 1.74 a sorrend), annál vékonyabb (és drágább) a lencse.

A legutóbbi rendelésemben 1.61-est választottam. Így a legszélesebb részen 55 mm átmérőjű, -4.5 dioptriájú lencse vastagsága a szélén 4.6 mm. A termékleírásba be szoktak tenni egy ábrát, ami mutatja a vastagságokat. Ugyancsak jelölik, hogy milyen bevonatok vannak a lencsén (víztaszító, karcálló stb.)

Sokszor egy termékként teszik fel a különböző törésmutatójú verziókat, ekkor a kosárba rakásnál kell kiválasztani a megfelelőt és akkor látjuk a pontos árakat is. Általában egy párra vonatkoznak az árak, de erre is oda kell figyelni.

Ha végignéztem a lencse leírását és megfelel, keresek egy tetszetős keretet a bolt választékából. A böngészőben balra fent a bolt nevére kattintva bejön a bolt főoldala, ott megkeresem a keretek kategóriáját (lásd a képernyőfotót).

Ha találok egy megfelelőnek tűnő keretet, végignézem a leírást. Általában megadják a főbb méreteket és minden színváltozatról van fotó. Fúrt kereteknél esetleg különböző formára tudják csiszolni a lencsét, ezt is bemutatják a leírásban. Érdemes megnézni a visszajelzéseket, hátha volt olyan vásárló, aki feltöltött egy fotót arról, hogy mutat rajta a szemüveg.

Ha megfelelőnek találom, kosárba rakom a keretet és a lencsét, de magát a rendelést már mobilappból indítom, mert azon a felületen sokszor valamivel alacsonyabb az ár. A rendeléshez csatolt üzenetbe írom a dioptriaértékeket, ilyen formában:

Please assemble glasses. Requested lens shape: #452. Rx: Right Eye sph -7.00; Left Eye sph -3.75, cyl -0.50, axis 180; PD 62 mm

Itt a csiszolás formájának a kódszámát is feltüntettem. Progresszív lencse rendelésekor így néz ki az üzenet:

Please assemble glasses. Rx: Right Eye sph -2.75 add 0.75; Left Eye sph -4.00 add 0.75; PD 60 mm

A pupillatávolságot vagy a vizsgálat eredményéről olvasom le, vagy megkérek valakit, hogy egy vonalzó segítségével állapítsa meg.

Ezután átlagosan egy hónapot kell várni, míg megérkezik, jól kipárnázott csomagolásban. Ha elveszne, alapesetben a rendeléstől számított két hónap a várakozási idő, de ezt az eladó meg tudja hosszabbítani. Ha már eltelt közel két hónap, disputát lehet indítani (Open Dispute), jelezve, hogy nem érkezett meg. Az eladó valószínűleg arra fog kérni, hogy várjunk még, de érdemes ragaszkodni a visszatérítéshez. Pár nap alatt elbírálják és visszakapjuk a pénzt. Ha ezután esetleg mégis megérkezik a termék, akkor a tisztességes megoldás, hogy elkérjük az eladó Paypal-címét és kifizetjük úgy (azt hiszem, az Aliexpress felületén nincs lehetőség az ilyen pótlólagos fizetésre).

Ha megérkezett a küldemény, nyugtázzuk (Confirm Order Received). Próbáljuk fel a szemüveget és ha megfelel, adjunk pozitív értékelést, lehetőleg fotóval. Ha valami nem stimmel, először küldjünk üzenetet az eladónak. Valószínűleg arra fog törekedni, hogy megoldja a problémát, mert el szeretné kerülni a negatív értékelést és a disputát. Én egyszer voltam elégedetlen, akkor üzenetben megkért az eladó, hogy fizessek még 3 dollárt és küldött egy pár cserelencsét becsiszolva, amire magam ki tudtam cserélni az eredetieket.

Ha nem sikerül megegyezni, indítsunk disputát, amelyben fotóval vagy videóval bizonyítsuk a hibát és jelöljük meg, mekkora visszatérítést kérünk (a visszaküldés nem éri meg). Figyeljük az Aliexpress visszajelzését és ha kérnek még fotót (például a csomagolás címzéséről), töltsük fel. Ha a javunkra döntenek, visszakapunk az árból.

Még egy tanács: érdemes figyelni az akciókat (legközelebb november 11-én, ami Kínában nagy bevásárlós nap), mert akkor további árkedvezmények vannak.

Update:

Igen tanulságosak a hozzászólások.

Érdekes ez a félelem attól, hogy “elrontják a szemüveget és észre sem veszed, csak megromlik a látásod ettől.”

Ezt vajon honnan szedik az emberek? Akárki találta ki, jó munkát végzett az elterjesztésével.

Egy szemész véleménye a hozzászólásokból:

“Szemész vagyok. Elárulom, hogy a szemedet nem rontja, ha rosszul csiszolták a lencsét, hanem igazából nem fogsz jól látni vele. Ennyi. Aki attól fél, hogy a szemüveg “elrontja” a szemét, megnyugodhat. Úgy ahogy a szemüveg meg sem “javítja” úgy el sem “rontja” a szemed. Egy dolgot tesz csak vele javítja vagy rontja a látásodat AMIKOR HASZNÁLOD. A szemed későbbi egészségére nem hat.
Remélem ha kis mértékben is de segítettem.”

Ha elrontják akár a csiszolást, akár a diagnózist, nem fogsz a szemüveggel jól látni, vagy fejfájásod lesz tőle.

Ha jól látsz vele és fejfájásod sincs, nem rontották el.

A hozzászólások szerint van akinek háromból kétszer itthon is elrontják. Másnak három helyen három teljesen különböző szemüveget írtak elő. Ez nem országfüggő.

Ha Kínából kapsz rosszat, online reklamálhatsz. Ha nem küldenek újat, visszakéred és visszakapod a pénzt. Akkor is, ha nem pont azt kapod, amit ígértek. Ennyi.

De ha félsz a kínaitól, két perc kereséssel találsz több tucat lengyel, szlovák vagy amerikai oldalt. A cikk lényege, hogy szemüveget is lehet már online rendelni, hiszen az ehhez szükséges adataid megvannak.

Igen, van benne rizikó. Főleg az, hogy nem áll jól, vagy nem úgy néz ki, mint a képen.

Na bumm. Ennyi pénzért belefér, akkor lesz otthoni szemüveg, addig se az aranyáron vett csilivilit koptatod.

Senki senkit nem kényszerít arra, hogy kipróbálja. Ez egy lehetőség, ezért ír(at)tam róla.

De zöldségeket ne beszéljünk már, hogy a neten rendelt szemüvegtől titokban megromlik a szemed és észre sem veszed. (Vajon az elrontott magyar szemüvegtől miért nem romlik titokban a szemed?)

S igen, lehet, hogy rosszabb minőségű, lehet, hogy nem olyan tartós vagy könnyebben karcolódik (bár aki tényleg rendelt, nem csak véleménye van, hanem valódi tapasztalata is, az mást mond). S nyilván itt is vannak kategóriák, a 40 dolláros keret valószínűleg itt is jobb és tartósabb, mint a 8 dolláros, ahogy lehet, hogy a lencse sem véletlen drágább az egyik helyen, mint a másikon.

De könnyen lehet, hogy nyolcadannyiért tényleg nem olyan minőség.

Eldöntöd. Ahogy semmit nem kötelező online rendelni, ezt sem. De ezt a fillérb*szózást hagyjuk már abba, főleg, ha hülyeség a mögötte lévő feltételezés, miszerint nem csak megvakulsz, de még rákot is kapsz és szívinfarktust, ha rosszul csiszolták a szemüveged.

Ha akarsz, maradj a mostani optikusodnál. Pont.

Ha te inkább kifizetsz háromszázezret egy nagynevű márkára egy nagynevű hazai optikusnál, tedd azt. Senki nem néz le érte, de te se nézd le azt, akinek még az az ötvenezer is számít, amit ezen tud spórolni.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
103 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Szuper dolog, hogy ez is terítékre került.

Egyelőre nekem nincs szemüvegem, de a nagyinak segítettem beszerezni az újat, mert a vidéki kisváros optikusa olyan árat mondott, hogy kikerekedett a szemem. Teljesen nyilvánvalóan át akarta verni, ezért elkezdtem a nagyoknál is körbenézni.

Nyilván keretet olyat választ magának az ember, amit épp akar, és az divattól függően kerülhet a csillagos égbe, de a lencsék árazása teljesen átláthatatlan egy laikusnak. Ez már abból is látszik, hogy állandóan 30-40-50%+ akciók vannak mindenhol és utána dobálják a 20e HUF értékű kupnokoat. Ilyet egy normális értékesítésre épülő bizniszben csak úgy lehet fenntartani, ha akár kimondva-kimondatlanul de kartellezés folyik.

Aki teheti operáltassa meg a szemét vagy szerezze be alternatív forrásból a szemüveget, hátha tisztulna a piac.

Hú, ez szuper! Anyukámnak nagyon kéne egy új, mert sajnálja a pénzt rendes szemüvegre, és mindig a Tescoban vagy Rossmannban veszi. Megpróbálok neki rendelni egyet. Persze látás hónapja programban részt vevő üzlet nincsen feléjük...

Egy szemésznek érdekelne a véleménye erről. Ha egy kínai gagyi elemlámpa nem pont olyan, mint ígérik, nagy cucc, buktam 5-10 dollárt. Ha a szememet teszi tönkre, sosem fogom azt mondani, hogy de legalább olcsó volt.

Szóval hol a buktató? Mennyivel lehet rosszabb a minősége? Be lehet itthon vizsgáltatni, hogy tényleg jót kaptam?

Nem is tudom.
Valóban lehet, hogy hatodáron kapod, de a szemed világával nem jó szórakozni, főleg ha már alapból rossz.
Ki garantálja, hogy valóban azokat a paramétereket kapod, mint amit szeretnél? Az egy dolog hogy ráírtak valamit.
Most nem csak a dioptriára értem, hanem a többire, amit magadtól lehet nem veszel észre, és hosszú távon rontja a szemedet úgy hogy nem is tudsz róla, hogy a lencséd rossz.

Btw valóban észveszejtően drága egy szemüvegért 60+ ezer forint, és annyi lenne minimum, ha rossz lenne a szemem, és vékonyított lencsével szeretném.
Fél havi albérlet ára.
És még csak nem is IGAZI szemvizsgálatot kapsz, csak a szemedet mérik be.

Bocs a nyers kifejezesert, de ez az a fajta fierb*szas ami azon tul h netto baromsag, meg kifejezzeten artalmas / egeszsegtelen lehet.

Lehet olcsobb a lencse, de hogyan mered be, hogy pontosan ugy csiszoltak be ami neked kell? Ha attol elterot hasznalsz, tovabb ronlik a szemed. A proba nelkuli kenyelem megint egy masik dolog.
Vagy minden postazas utan elviszi az ember bemeretni, es addig rendeli oket amg az egyik csak nem jo? (es fizet ki ugyanannyit mintha itthon csinaltatna rendes latszeresztol?)

Szvsz ha valaki ezen is sporolni akar inkabb lerje a munkaltatoi teritest ra es irany az ofotert.....

Érdekes cikk, így tényleg nagyon sokat lehet spórolni. Bár nem tudom, én cipőt sem szeretek online venni (nem is vettem még), mert a boltban mindig felpróbálok min. 2-3 cipőt, mire megtalálom a jót. Namost ha online rendelem, akkor ezek szerint valószínűleg 2-3-szor vissza kéne küldenem a cipőt, mire megtalálnám a megfelelőt, akkor viszont már kevesebb macera elmenni egy üzletbe személyesen, és ott megvenni. Bár lehet, hogy azt kéne, hogy kinézem az üzletben, és online megrendelem olcsóbban, ha megvan online a cipő.
Szemüveggel is ugyanígy vagyok, fel kell próbálnom min. 2-3 fajta szemüveget, vagy még többet, hogy megtaláljam az ideálisat. Ezért félek az online rendeléstől. Talán azt kellene, hogy lefényképezem, melyik a legjobb szemüveg rám, és utána megveszem Aliexpressen, ha fent van 🙂
Azért a személyes szemüvegvételnél adnak ingyenes látásvizsgálatot is.

Pont most csináltattam szemüveget vezetéshez, kikerülhetett volna ez a cikk hamarabb, nekem eszembe se jutott volna. 🙁

"Rendes" szemüveget nem biztos, hogy mernék így rendelni, elvileg ha nem megfelelően torzít a széle felé, akkor az hosszútávon jelentősen rontani tudja a látást. Te meg laikusként nem fogod tudni ezt megmondani.

Keveset hordott szemüveghez viszont jó lehet, sajnos én az enyémet már kifizettem (majdnem hátraestem a székkel amikor az optikus mondta az összeget).

@Kiszamolo

Kobe, ugyanaz a kérdés: honnan tudod, hogy nem egy ipari tanuló vagy frissiben felvett ügyetlen, vagy közönyös csiszolta itthon a szemüveged?

Hogy peldaul 20 eve jarok oda vissza.

Es nem tudom mi ez szo szerinti HISZTI szemüveggel hogy 100-150 e Ft egy szemüveg.

Nekem 10 dioptria feletti mind a kettö. Es a lencse kb 8000 Ft / db vekonyitassal 30 000 Ft /db.
A keret meg 10-15 000 Ft. Összesen max 80 000 Ft es kb 2 evig jo egy szemüveg.
Es igen olyan keret amiben a vastag üveg sem log ki abbol kb 5 db van ugy hogy honapig nezik nekem ( Mert az összes gyarto alig gyart keretet amibe vastagabb azaz 4 dioptria feletti üveg beleferne. )

Az meg h az Ofotertben Vision Expressnel levö csinos eladonö mit iger az nem erdekel, mert latszik h nem ert hozza.....
Nem oda jarok

Es igen kinai de nagyon elronthatja a szemedet ha mellenyulnak Ott cseszheted a garit meg visszaadnak 10 $-t

Én dioptriás napszemüveget vettem a nyát elején negyed áron az opti24.hu oldalról. Ahogy nézegettem ez szlovak cég, de egesz europába szállit, lokalizált weboldalakkal.
Gondoltam ha eu n belül rendelem akkor azért jobban tudok fogyasztóként reklamálni, de végül ez nem derült ki, rendben ment minden.

Én írtam a posztot Miklós kérésére.

Onnan tudjuk, hogy jók a rendelt szemüvegek, hogy jól látunk velük. Nem kell atomtudósnak lenni a szemüvegkészítéshez. Leveszik a megfelelő paraméterű lencsét a polcról és berakják a gépbe, ami a megadott pupillatávolságnak megfelelően méretre csiszolja. Különben néhány Aliról rendelt napszemüveget elvittem beméretni (a Vision Expressben ingyen elvégzik), kivétel nélkül 100% UV-szűrésűek.

Nekem eddig kétszer rontottak el szemüveget, mindkétszer magyar optikusok. Egyszer, azt hiszem, a pupillatávolságot lőtték be rosszul. Visszavittem, azt mondták, jóvanazúgy. Máskor (másik helyen) a cilinderes lencsét rossz szögben tették be. Persze újracsinálták ingyen.

A nyugati optikusok több száz százalékos haszonkulcsát ebben a cikkben említik: theguardian.com/news/2018/may/10/the-invisible-power-of-big-glasses-eyewear-industry-essilor-luxottica

A szemüvegnél a legjobb, ha jó optikát választasz. Helyben, optikussal. Ott azért jó eséllyel valóban hozzáértő optikus csiszolja be a lencsét.
A szemed pedig szemész szakorvossal vizsgáltasd be. Az optikákban nagyon keveset látnak. A szemész tud vizsgálni látóteret, szemfeneket, sok olyat ami szintén fontos a szemüveg választásnál.
A keretről: érdemes optikai keretet választani, ami 1: nem márkás, az összes divatmárka felejtős, 2: töredékáron van a divatmárkák árának, 3: kényelmesebb és tovább tart, jobb a rugózása stb.

gondolom off, de azért megjegyzem: van olyan hogy szemtorna, talán Benjamin Harry-re kell rákeresni, van régi leírás, már talán jogdíj sincs rajta.
Én ezt kezdtem el, +2-es szemre, mivel a munkahelyen nem bírta a száraz levegőt a kontaktlencsés szemem, szemüveget meg utálok hordani.
Ja és naaaaagy monitor, naaaagy betűkkel.
Az egész szem a mozgásra van kitalálva, nem jó neki egy helyre nézni, egy helyre fókuszálni. Ha monitort nézel, legyen ablak a közelben, és sűrűn kell átfókuszálni a kinti kilátásra. Nagy monitornál ugyanez, jobbra balra kell mozgatni a szemem, így nem fárad el az izom a statikus tartásban. (testtartás is ugyanez, de az már nagyon más téma 🙂 )
10 éve már hogy nem hordok szemüveget (elején monitorhoz hordtam), és a legutóbbi jogsis szemvizsgálaton mondta a doki, hogy sas szemem van 🙂 ki is szedtük a szemüveggel vezetés megkötést.

Van sok év tapasztalat mögöttem optikusokkal, üzletekkel. Érzésem szerint nagyon könnyű a rossz minőséget és a rosszul elkészített/nem jó lencsét kiszűrni. Egyszerűen kellemetlen hordani, és/vagy nem jól látsz vele. Itthon nem egyszer, nem kétszer jártam már vissza hasonlók miatt a vásárlás helyére. Általában kell egy időszak, amíg megszokod az új lencsét, de ha ez mondjuk 1-2napnál tovább tart, akkor az már nem jó. Általában 3 évente járok optikushoz és csináltatok szemüveget, mindig változik valami kis apró paraméter, így az új lencse megszokást igényel.->Ebből gondolom, hogy szűrhető laikus számára is a jó és a rossz.

Mindig, és bármelyik üzletbe is megyek, 60ezer alatt nem jövök ki. Véletlen mindig kb azonos az ár _a végén_ mindenütt. Mindenképp érdekes téma, így köszönöm is a cikket. Szerintem ki fogom próbálni, de utánanézni mindenképp. -6.5 körül járok, és épp aktuális is lehet.

@Kiszamolo csak itthon könnyebb visszavinni, ha kiderül, hogy nem jó a termék, vagy roszz.

ZX71: "A keretről: érdemes optikai keretet választani, ami 1: nem márkás, az összes divatmárka felejtős, 2: töredékáron van a divatmárkák árának, 3: kényelmesebb és tovább tart, jobb a rugózása stb."

+1 nagyon-nagyon igaz

Mondjuk annyit az előző hozzászólásomhoz hozzátennék, hogy sajnos simán lehet, hogy ugyanabból a kínai üzemből rendelik a túlárazott lencsét a hazai szemüveges üzletláncok is. Lehet rosszmájú vagyok, de ha tényleg minőséget gyártanak, akkor piaci alapon egyetlen indokot se tudnék felhozni ellene.

Illetve ezen boltok színvonaláról: év elején Vision Expressnél totál félremérték a szemem, amikor rossz a próba kontaktlencsében nem láttam, akkor hülyének néztek, hogy csak rosszul tettem be. Aztán amikor ragaszkodtam az újraméretéshez, kiderült, hogy tényleg totál rossz volt, hüledezett az optikus. Annyira elegem lett belőlük, inkább hagytam bukni a beugró 5e ft-om.

Aztán vicces módon a rendes szemész egy harmadik értéket mért, ami meglepően közel áll a régi szemüvegem paramétereihez...

Továbbá, most jut eszembe, ha nem is "fő szemüvegnek", de tartaléknak is nagyon jó lehet egy ilyen. Mivel relatíve nagyon rosszul látok, kell, illetve nagyon jó, ha van tartalék szemüveg otthon. Persze, általában soha nincs rá szükség, így most pl nekem nincs, ellenben szemüveg nélkül meg vagyok lőve.

Én nagyot szívtam a rendes optikában vásárolt szemüveggel is. Nagyon drága volt a tanulópénz. Gyakorlatilag utólag hiába mondod, hogy nem látsz vele rendesen, nem jó szögben áll, stb, ha nincs valami nyilvánvaló hiba, akkor úgyis csak magyarázzák a bizonyítványukat. Azt is csak egy ismerőstől tudtam meg, hogy feleslegesen tolták rám a multifokálisat, mert az jobb üzlet nekik. És pont azon gondolkodtam, hogy legközelebb sokkal jobban utána kell járni, hogy mire van szükségem, és milyen választási lehetőségek vannak, mert abban nem bízhatok, amit nekem az optikában mondanak, hiszen őket vastagon az üzleti érdek vezérli. Lencse nélkül ez is oké volt, innéttől meg szinte mindegy, távrendelésnél sem vesztenék többet.

Igazából nézegettem is, milyen online megoldások vannak, igaz, csak a hazaiakat és az nem volt annyira szimpi. Szóval köszönöm az infót, simán lehet, hogy élek majd a lehetőség

Szerintem ez irto kockazatos, nyilvan itthon is el lehet rontani, de meg igyis ugy gondolom, hogy egy Ofotert minosegbiztositasa magasabb kell, hogy legyen mint egy nagyon sok ezer kilometerrel tavolabbi noname kinai ceg minosegbiztositasa, konkretan holnap bezarhat, garancia lenyegeben aliexpressen nem letezik, csak atvetted vagy nem vetted at stb... szerintem van olcso optikus oda kell menni, nem a nagy multihoz, es lehet venni optikai keretet, sokkal biztosabb valasztas.
Mi lesz a legkozelebbi? 🙂 vegyunk gyogyszert is aliexpresrol, ha van venyed akkor majd elkuldik?
A masik problema, hogy ha az ember igy vesz szemuveget az lenyegeben AFA mentes, hisz 10e alatt van, az orszagbol kimegy a penz, es meg adozva sem lesz az osszeg, harmadik vilagbeli orszag zsirosodik rajtunk.

Régi nagy "fan"-ja vagyok az odalnak. Miklós minden elismerésem, hogy pénzügyi tudással látsz el minket mindennapi gondjainkra. Eddig még soha nem írtam comment-t, de látom most én is segíthetek, mivel szemészért kiáltanak néhányan, "mert hát mégiscsak a szemed világáról van szó". Szemész vagyok. Elárulom, hogy a szemedet nem rontja, ha rosszul csiszolták a lencsét, hanem igazából nem fogsz jól látni vele. Ennyi. Aki attól fél, hogy a szemüveg "elrontja" a szemét, megnyugodhat. Úgy ahogy a szemüveg meg sem "javítja" úgy el sem "rontja" a szemed. Egy dolgot tesz csak vele javítja vagy rontja a látásodat AMIKOR HASZNÁLOD. A szemed későbbi egészségére nem hat.
Remélem ha kis mértékben is de segítettem.
.... ja és elfelejtettem odatenni, hogy az Aliexpress fizetett engem ezért a bejegyzésért :), mielőtt valaki más rájönne és tényfeltárna 😀

Így hirtelen:
az optikus tanítja az új alkalmazottat, hogyan kell kiszolgálni a vevőket:
- Ha elkészült a szemüveg, akkor mondd a vevőnek, hogy 50 dollárba kerül. Meglátod, hogy grimaszol-e vagy nem. Ha nem grimaszol, tedd hozzá: de ez csak a keret, a lencse még 50 dollárba kerül. Ha még mindig nem változik az arckifejezése, akkor közöld vele: darabja.

Lehet hülye kérdés, de fel kell tennem.

2018 van. Szerintetek a lencsét tényleg valami emberke csiszolgatja kézzel, vagy beteszi a nyers lencsét egy csiszoló gépbe, beüti a paramétereket hogy mit szeretne és megnyomja a Start gombot?

Én az utóbbit tartom valószínűnek, de nem értek hozzá.
Pedig ha így van, mindegy hogy Kínában vagy itt csiszolják.

Végignéztem ezeket az online szolgáltatókat, aztán bementem a nagy céghez, és megrendeltem 80 ezerért. Garanciális, törés- és elvesztés esetére biztosítás van rá, ha kell, javítják. Amíg nem engedhettem meg magamnak, a Válság szemüvegdiszkontban csináltattam 20-ért. Nekem az is számít, hogy ha lehet, magyar munkahelyet támogassak, ne kínait.

Több családtagom esetében a tapasztalt optikus előbb meglátta a hályogot, mint a szemészorvos.

Érdekelne, hogy aki 2 évente cseréli a szemüveget az miért cseréli? Annyira romlik a szeme vagy csak elhasználja a szemüveget?
Én egyébként kb. 10 évig hordtam az utolsó szemüvegemet, aztán megműttettem a szememet.

Érdekes téma, nem rég csináltattam szemüveget én is.
Élelmiszeren kívül többnyire internetről vásárolok, de Kínából - bár már láttam rá a lehetőséget korábban - nem jutna eszembe rendelni ilyesmit. Bementem helyben szemvizsgálatra, csináltattam szemüveget is, és a kapott adatokkal rendeltem egyet interneten tartalékként. Kodanoról rendeltem, de több netes oldalról is lehet rendelni, jellemzően csehek, szlovákok, lengyelek üzemeltetik őket, áfás számlát állítanak ki, egészségpénztárnál is elfogadják. A hétköznapi szemüvegem 70 ezerbe került (cilinderes), a netes tartalék 12. Ha valakinek nem "egyszerű" szemüveg kell, szerintem érdemes hasonlóan eljárni, mert könnyebb úgy cseréltetni/javítani, ha csak besétálsz vele az optikushoz, mint Kínába, vagy akár valamelyik európai országba küldözgetni.

Jobb-e a magyar optikusnál rendelt szemüveg, mint a kínai?

Először is azt kell tudni, hogy manapság lencsét nem csiszolnak. Kb 4-5 cm átmérőjű kör alakú lencsével indít az optikus. Ezt gyárban, nagy sorozatban gyártják. Ezt az optikus csak "körbevágja" .

Honnan lehet tudni, hogy milyen minőségű egy lencse? Plusz dioptriás (pl. olvasó) szemüvegeknél a leképezést akár az üzletben is lehet ellenőrizni. A plafonon levő neont le kell vetíteni valahová. Minél élesebb, részletgazdagabb a kép, annál jobb a lencse.

Hasonlóan a dioptriát is lehet ellenőrizni. Ha a falra vetítjük egy távoli fényforrás képét (Nap), akkor a dioptria érték a faltól mért távolság reciproka. 1m=+1, 0,5m=+2, stb.

Ha a lencsében hengerkorrekció is van, akkor a pontszerű fényforrás két távolságon lesz éles, elnyújtott egyenesként. Látszik a hengerkorrekció iránya és az, hogy mennyi az sph-cyl és sph+cyl dioptria.

Sajnos negatív dioptriáknál ez nem működik. De egy erősebb + os szemüveggel összefogva, az eredő dioptria a kettő különbsége. Így valamennyire használhatóak a fenti módszerek.

Szubjektív módon is lehet értékelni a szemüveget.

Ha a dioptriák különbsége illeszkedik a bal és jobb szem eltéréséhez, akkor a két szemmel nagyjából azonos méretű képet látunk.

Ha jó a hengerkorrekció, akkor egy vékony körvonal mindenütt egyformán éles. Ha van korrigálatlan vagy túlkorrigált asztigmia, akkor két átellenes ponton a vonal homályosabb, arra merőlegesen élesebb.

Én az ilyen "gyors" szemüveges optikussal egyszer szívtam meg, azóta marad az orvos + rendes vizsgálat. 10 euróba fájt, hogy megnézett (direkt nem írom, hogy "vizsgált") + leadta az online rendelést azokkal az értékekkel.

Hát az elkészült szemüveg csak nem volt jó. Egyből fájt a fejem, rosszul láttam, na mondom ezt elbasztad barátom, vissza hozzá...

Ő erre lemérte a lencsét (!) majd mondván az megegyezik az általa mért paraméterekkel, ez ennyi. Biztos én hazdutam (!) a vizsgálatkor, és ezért lett rossz dioptria megállapítva.

A 10 eurót buktam, az online rendelés miatt a szemüveg visszaküldve, annak az ára full visszatérítve.

Tanulság: normális optikussal / szemorvossal kell a vizsgálatot elvégezni, utána a szemüveg is rendben lesz. Akkor is, ha Kínában gyártják. Miért, szerintetek a másfél milliárt kínai mit hord? Amerikai szemüveget aranyáron? Piha...

"A masik problema, hogy ha az ember igy vesz szemuveget az lenyegeben AFA mentes, hisz 10e alatt van, az orszagbol kimegy a penz, es meg adozva sem lesz az osszeg, harmadik vilagbeli orszag zsirosodik rajtunk."

Tessék versenyképesnek lenni, minőségi terméket és szolgáltatást nyújtani, akkor talán nem külföldön költi el a pénzt az ember?

Bár én is kockázatosnak látom, ám el kell mondanom, hogy az elmúlt 15 évben több mint tízsszereződött az az ár, amennyiért Magyarországon szemüveget tudok venni, pedig az elmúlt 12 évben nem romlott tovább a szemem. Anno 15 éve emlékszek a komplett szemüveg 5000-ért akciókra. 2010-ben vettem egy optikusnál 20 ezerért komplettet, ma "hatalmas akcióban" (mindig "hatalmas akció" van) sem tudok 50 ezer alatt, míg a legtöbb esetben csak a keret alapból 50 ezer felett van. Szóval kicsit durvának érzem, de egyelőre nem merek Kínaból rendelni. Tartalék szemüvegem volt 500 Ft-os kínai úgy 10 éve, de azt nyilván nem nagyon hordtam, meg eleve egyforma dioptriás volt, a két szemem nem egyforma.

Egyébként másnak sem frissül a főoldalon a kommentszekció?

Ha bemegyek idehaza egy optikushoz, akkor be tudom méretni a szememet, meg a lencsémet is.
Van vizsgálati lap is. Átmehetek máshová is. Vagy optikus mellett szemészetre is.

"A pupillatávolságot vagy a vizsgálat eredményéről olvasom le, vagy megkérek valakit, hogy egy vonalzó segítségével állapítsa meg."

Ja, valakit megkérek, meg segítsen vonalzóval:)))))

Aztán ha nem stimmel a keret, nem mindegy, hogy bemegyek, 2 perc vagy 2 nap alatt állítanak rajta, vagy cserélik ki garanciálisan. Ha visszapostázom, és vakon botorkálok, vagy épp a régi, rossz szemüvegemet használom, akkor megint szopok. Vagy bemehetek egy magyar optikushoz.

Vésztartaléknak esetleg jó lehet egy ilyen szemüveg, a semmi helyett, ideiglenesen.

Ja igen, a garancia. Azért arra is kell figyelni, hogy Aliexpressnél gyakorlatilag nincs garancia. Míg az optikusnál szokott olyan lenni, hogy ingyen cserélik, ha rossz lett a szemüveg. Új szemüvegnél fordulhat elő, hogy a szemésznél még jó volt a dioptria, de néhány nap után mégis rájön a vásárló hogy túl erős / túl gyenge. Na ilyenkor jól jön, ha ingyen kicserélik. Szóval Aliexpressről inkább akkor, ha nem változott a dioptria az előző szemüveghez képest.

Én a Zennioptical oldalról rendelem magamnak és a családnak már több éve a szemüvegeket. Borzasztó nagy a választék keretből és lencséből is. Keret + fényre sötétedő lencsék az összes létező bevonattal 15e Ft körül van. Itthon minimum 60-80e Ft.

Kedves Kálmán,

nézze, a szívműtéthez sem kell voltaképp nagy tudomány. Csak tű kell és cérna. Igaz.

Maradok tisztelettel.

Értem, hogy b.szni kell a fillért de azért mennyi szakma csődbe mehetne itthon, ha mindenki kenyéren és vizen élen 1 szoba konyhában, mert a létfenntartáshoz ennél több nem kell. A legolcsóbb ruha,cipő szigorúan addig hordva, ami ki nem lyukad, el nem szakad. Meg mindent az aliról rendelne, mert a magyar kereskedő, optikus, számítógép/alktatrész kereskedő stb stb mind rohadjon meg a luxusprofitjával együtt. Aztán egy szép napon körbeérnének ezek a dolgok. Nagyjából bármit csinálsz, nem lesz rá szükség, mert megrendelik inkább az aliról, mert te túl drága vagy, nem fizetik ki a te luxusprofitodat.

Nem tudom kezd nagyon rossz irányba menni az oldal. Korábbi posztban leírtad, hogy egy sima szűrővizsgálatos béltükrözést magánba csináltatod de másnak a kétes szemüveget simán ajánlod. 60 ezres szemüveg két évre havonta 2500. Ft-ba kerül. Van amin nem éri meg spórolni, meg vacakolni.

Látszerészként tudom, hogy 10 év után is el lehet rontani a pupillatávolság mérését. És nem mind1 hogy mennyi esik a jobb/bal oldalra, és nincs magasságod, az csak a keret próbájával jön ki. Ha "ferdén" nézel ki a lencsén akkor prizma hatása lesz, egy kicsit kancsalítasz majd benne. Látni fogsz jól, de idővel migrénig erősödő fejfájásod lehet belőle, amit nem tuti, hogy elsőre összekötsz a szemüveggel. Újra lehet próbálkozi és a 3. próba után is olcsóbb leszel a rendeléssel mint a helyi látszerésszel. De megéri? Napi 150 forintra jön ki egy 150e forintos szemüveg ha 3 évig használod...

A helyi látszerész ha elég jó, akkor egyrészt elsőre jót ajánl és jól meg is csinálja, ami 45 éves kor után, a drága progresszív meg munkalencsékkel kezd érdekes lenni. Ha meg para van, akkor tud megszokási garanciát nyújtani. Ráadásul most kezd divatba jönni a megkarcolódási garancia is.

Nekem volt (mo-on) elrontott szemüvegem, rögtön érezte a szemem. Fura érzés volt, mintha folyamatosan "kancsalításba húzná" a szememet. A mostani szemüvegem kevesebb, mint 2 éves, és teljesen szét van kopva. Az előzővel ugyanígy jártam. Már évek óta úgy megyek be az optikába, h valami tartósabb kéne... Tudom-tudom, mindennel ez van manapság.
De a lényeg: KÖSZÖNÖM A TIPPET!!!! már meg is rendeltem egy szemüveget kínából. 🙂

Kolléganőmnek 3 helyen vizsgálták be a szemét és mind három helyen, 3 különböző olvasó szemüveget írtak fel neki. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy ez hogy történhetett meg, de megtörtént. A 3 közül az egyikre "ráfogta", azaz a számára legszimpatikusabbnak, legtapasztaltabbnak tartott optikust választotta. Eredmény: folyamatos használat mellett fejfájás és az elejétől azt mondogatja, hogy valahogy nem az igazi. Abban reménykedett, hogy majd megszokja, de nem így lett. Pedig nem volt olcsó. A gond itt csak az, hogy ha rendelne is külföldről olcsóbban, mely optikus mérése alapján tehetné ezt meg?

Láttatok már szegény optikust? Napi 1-2 vevőből is megélnek, nem rosszul.
Itt is, mint a kiskereskedelemben, a végén van a legnagyobb haszonkulcs.
A "becsiszolást" sok esetben már nem is a látszerész végzi, hanem úgy kapja meg a gyárból, egyre gyakrabban pedig már a kompletten összeszerelt szemüveget is - akár úgy is, hogy saját keretet küld be, vagy katalógus termékek esetében a gyárban készleten van a szemüvegkeret.
A szemüveg ipar is óriási üzlet, ahol mesterségesen gerjesztik az igényt. Optikailag még mindig az üveg a legjobb alapanyag, csak van egy óriási problémája, a műanyaggal szemben sokkal időtállóbb, nem kell 2 évente cserélni, akár tizenévekre is jó, de ez a fogyasztói piaccal szemben van.
Egyfókuszú lencséket nyugodtan meg lehet rendelni külföldről is, a multifokálisakat meg még a helyi látszerészek jelentős része sem tudja jól illeszteni.
Egy ex lencseipari vezető

Miklos, nagyon egyszeruen ki lehet deriteni hpgyan csiszoltak be. Egy kozepesen jol felszerelt es neves szemuvegboltban is evek ota alap felszereles az a kis optometrista muszer, amivel 2 mperc alatt bemerik neked helyben. Jobb helyen ki sem adja az optometrista a szemuveget anelkul hogy ne ellenorizne. A gepet pont ott kell keresni a pultban ahol a holegfuvo szokott lenni a szarukeret melegitesehez es formazasahoz.
Ha nincs ilyen gep, akkor az komolytalan hely, nem veszunk ott, vagy at sem vesszuk a termeket amig nincs lecsekkolva. Nyilvan Hong Kongba jarni reklamalni kicsit macerasabb lenne 🙂

Talán érdekes:
az optikus nem vizsgál, csak az optometrista. Ez egy 4 éves iskola, csak a szemüveg felírásáról szól. Ugyanez az orvosi egyetemen 3 hónap.
a mérés két részből áll, objektív, és szubjektív. Az objektívet a számítógép méri, a szubjektívet Te mondod meg mikor látsz a legjobban. A kettő ott különbözik, hogy a szem és az agy korrigálja a szemlencse hibáját. A szubjektív mérés eltérő lehet mert fáradt vagy, a szemed az, allergiád van éppen, vérnyomás változás, stb.
egy computer 8 milla körül van.
egy csiszoló gép 6-8 milla+ a karbantartás.
mennyiért csiszolnak? 1500-3000 Ft. Nagy haszon.:)
A haszon a keret és lencse profitján van.
Lehet rétegelt lencsét rendelni, de ugye a rétegek, ha felpikkelyesednek néhány hónap múlva hova küldöd vissza? Réteg gari minden márkázott lencsére van 1- 3 év. (Hoya Zeiss). Ezeknél ha probléma van az optikus visszaküldi a gyárba, és cserélik. Folyt

@zabalint : a főoldal csak Ctrl-Shift-R hatására frissül nekem. Szerintem a WordPressben túl agresszívra van állítva a cache-elés.

zeigen.com/shortcuts/2008/06/25/force-reload/

Ha betegnek érzed magad, a háziorvosodhoz mész és nem a gyógyszerészhez, hogy felállítsa a diagnózist és meghatározza a gyógymódot.
Ha a szemeddel van probléma, szemész szakorvoshoz mész először, nem a látszerészhez.
A gyógyszerész és a látszerész is tud jó dolgokat ajánlani, de nem biztos, hogy neked valóban arra van szükséged, és sokszor még ellenérdek is van közted és köztük, mert nekik az az előnyös, ha sokat vásárolsz és drágán.

Nem tudom, hogy ez miért nem evidens sokaknál.

@aresz
"Láttatok már szegény optikust? Napi 1-2 vevőből is megélnek, nem rosszul.
Itt is, mint a kiskereskedelemben, a végén van a legnagyobb haszonkulcs."

Jaja, pont ezért nem érdemes bankba sem vinni a pénzedet. Meg biztosításokat kötni.

"az orszagbol kimegy a penz, es meg adozva sem lesz az osszeg" - szerintem a fizumat már alaposan megadóztatta az állam. Mér' kéne még pluszban adóznom belőle???

Múltkor elvittem a gyereket egy optikába szemvizsgálatra. Rendes szemész vizsgálta, megállapította, h kb -0.5-ös a szeme, de amíg nem zavarja, nem ajánlja neki a szemüveget. Kint a pultnál az eladónéni (optikus?) már így adta elő: - Azért csak kéne az a szemüveg, nem? Há' mondom most mondta a doki, h egyelőre nem ajánlja... Nézett bután a néni...
És amíg várakoztunk kb 30 percet, 2 embert beszélt rá új szemüvegre feleslegesen. Mondjuk nem volt nehéz rábeszélni őket. Gondoltam is magamban, miért nem optikát üzemeltetek?!

mint gyakorlott szemüveges (40+ éve )
- most vettem: progressziv + munka = 150 ezer, előző 300 ezer volt, baromira nem érte meg (az utolsó sem fogja),
- öregszem és nem sólyomszem: évente kellene cserélni, ha olcsóbb lenne, meg is fogom tenni ezentúl 😀
- BÁRMELYIK optikus BÁRMIKOR el tudja rontani a szemüveget, ár nem számít. A visionnál összesen 1szer sikerült elsőre, aztán később úgyjártam, hogy 3 csere után (igen, harmadszorra sem lett jó) némi duzzogás után visszadták az árát. Ofotért jobb (talán) nekem. Mindkettő piszok drága.
- valahogy úgy van mindig, hogy a kiválasztott olcsóbb keretbe NEM LEHET csak a legdrágább üveget belevágni. Mostmár tudom, hogy ilyenkor ártatlan nézés + nem is tudom, akkor inkább máshol is megnézem kijelentés megoldást tud produkálni. SOHA NE FIZESD KI A SZEMVIZSGÁLATOT ELŐRE: váassz keretet, szemvizsgálta, lencse: ha nem lesz jó, nincs fizetés (folyt)

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram