Te is tudsz segíteni

2020-03-16
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Nagyon sok ember most nagyon rossz helyzetbe került. Már most az első körben is rengetegen elvesztették a munkájukat vagy küldték őket kényszerszabadságra. S ez csak a kezdet, a legtöbb cég komoly kihívásokkal fog szembesülni néhány héten belül, amire legtöbben elbocsátásokkal (is) fognak reagálni. (Már az ismerősök között is elkezdődött a vérontás, pedig nem turisztikában vagy vendéglátásban dolgoznak. Huszonéves munkaviszony után bocsátanak el embereket összevonások és leépítések miatt.)

Ha ez kevés lenne, az iskolák, óvodák bezárása is sok olyan embert otthon tart, akinek van munkája, de nem tudja azt ellátni, mert a gyerekeire kell vigyáznia.

Olyanok is vannak, sajnos nagyon sokan, ahol a mélyszegénység miatt a gyerekek a napi étkezés lehetőségétől estek el az óvodák, iskolák bezárása miatt.

Nagyon nem szeretem a nagy szavakat, de most tényleg össze kell fognunk. Most annak van itt az ideje, hogy körbenézz magad körül, kinek tudsz segíteni.

Elmehetsz a gyógyszertárba vagy a boltba a szomszéd néni helyett. Felajánlhatod a szomszédnak, aki a gyerekeit egyedül neveli, hogy vigyázol a gyerekeire, amíg dolgozik. (Persze csak ha mindenki egészséges.) Fuvart ajánlasz az időseknek, ha muszáj mondjuk orvoshoz menniük. És rengeteg egyéb lehetőséget találsz még, ha keresni kezded őket. (Mondok egy egyszerű módot, ha nagyon nem találsz lehetőséget: kérdezd meg a szomszédaidat, tudsz-e valamiben segíteni.)

A nyaralásra félretett pénzedre nagy valószínűséggel idén nem lesz szükséged. Így máris találtál egy remek forrást, amit fel tudsz használni egy nemes célra. Tudsz olyanokat támogatni, akik anyagi nehézségbe kerültek (persze nem arra gondolok, hogy nem tud tankolni a lízingelt BMW-be), legyenek azok közvetlen ismerősök vagy távoli ismeretlenek. Lehet olyan közeli ismerősöd, aki néhány hét múlva ételt nem tud majd venni , mert az egész család az anyuka GYES-éből él heteken át, vagy olyan távoli ismeretlen, akinek szappanra nem telik, nemhogy gyógyszerre egy fertőzés esetén.

Arra kérek mindenkit, legyen most kész arra, hogy segítsen, ahogy a módjában áll. Ha anyagilag megteheted, adakozz pénzt, ha neked is kevés van, segíts a munkáddal és az időddel.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
179 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Azért engem tényleg érdekelne hogy megéri-e ez az örületesen túltolt hisztéria (ami szerintem itt zajlik).
M.o.-n jelenleg minden évben meghal 6-8 ezer ember "sima" influenzában.
30-40e ember rákban (nincs ellene gyógyszer, bárki "elkaphatja", eléggé halálos...)
60-70e ember szív érrendszeri megbetegedésben (a fele megelőzhető lenne egészségesebb életmóddal, elhízás, cigi, pia stb...)
Szóval összegezve, kb. évi 100-120e ember hal meg betegségekben (~napi 300), de ez senkit nem érdelt sem eddig sem most, a híradóban nem olvassák fel halálra váltan minden nap azt a 300 embert aki "hagyományos" betegségben halt meg aznap, pedig ezek jó része nem ám 90 éves...

De most zárjunk le mindent, tegyünk utcára több százezer embert, csináljuk egy '29-es válságot, mert nehogy meghaljon pár ezer ember koronavírusban (a 12 milliós vuhanban 6e ember halt meg...)
Hát nem tudom...

Hali!
Tudom senki se jós, de még is tanácsot szeretnék kérni! Valószínűleg a feje tetejére áll a világ és megszokott életvitelünk. Lehet hogy a 2008-as válság csak egy enyhe megfázás volt a mostani gazdasági világnyomorhoz képest. Már most zuhan be a forint ezerrel.
Ilyenkor (nekem mint közgazdasági analfabétának) mi a helyes magatartás, ha van egy kis megtakarításom?
Költsem el mihamarabb amíg ér vmit a pénzem vagy pont ellenkezőleg amin lehet spóroljak, hogy a későbbiekben a rendkívüli kiadásokra ill hiteltörlesztésre stb. legyen tartalék?

Errefelé az emberek annyira szegények hogy a bontatlan kekszeket, csokikat, liszteket, pudingport, mandulaőrleményt stb. dobálják ki a kukába csak azért mert a szavatossági idő szerint lejárt.

Mint volt devizahiteles, elmondhatom, hogy nincs bennem késztetés segíteni senkin. Amikor én kerültem bajba, mindenki úgy érezte, hogy mindenképp belém kell rúgni (nagy bűnöm volt, lakni szerettem volna valahol). Hát, most rugdossák egymást. Kovács Levente analógiájára: senki sem tartott pisztolyt a fejükhöz, hogy megszülessenek 🙂

@porthosz

ha nem védekezünk, kiütjük az egészségügyi rendszert (mert rengeteg ember fog intenzív ellátást igényelni), és tömegek fognak meghalni, ezt próbáljuk elkerülni.
Utólag fog kiderülni, túlaggódtuk-e, de az a jobbik eset, ha picit igen, és nem alul...

@porthosz

Nem hiszem el, hogy még mindig vannak ilyen emberek. Ezek miatt terjed a vírus mint állat.
Hogy nem képes felfogni valaki, hogy nem az számít most mennyi halott van, hanem a potenciális jövőbeli halottak száma.

@porthosz (a 12 milliós vuhanban 6e ember halt meg…)
úgy hogy ott is elég komoly korlátozások voltak.
Pontosabban ott voltak. Az itteni európai ahhoz képest kutyafa.za.

Gondolom nem viccből csinálják ezt a drága politikusaink, akiknek pedig mindenük a gdp növelése...

@pollux A kapitalizmus tőkeizmus, ahol a tőkés az "uralkodó osztály". Vagyis, tőke = hatalom. Kis tőke, kis hatalom - nagy tőke, nagy hatalom. Minél nagyobb likvid tőkével rendelkezel, annál nagyobb biztonságban tudhatod magad minden téren. Persze a likviditás rontja a növekedési potenciált, de válság idején tüzet kell oltani, nem növekedni. Mikor a válság pedig véget ér, lendületes rajtot vehetsz jó befektetésekkel, míg többiek még a sebeiket nyalogatják. Így lesznek az utolsókból az elsők.
Én most számoltam ki, jelenleg 6-7 évre elegendő likvid megtakarítással rendelkezem, saját ingatlan nélkül, bérelt lakásban élve, átlagos költéssel számolva.

Vicces, hogy a boltokban a wc-papír és az élesztő fogy a legjobban. Az előbbit azért veszik, mert azt hiszik, ez a vírus is fosást okoz, az utóbbit meg azért, mert arról úgy gondolják, feltámasztja a holtakat.

@porthosz
Wuhanban két korhazat építettek fel 10 nap alatt, és igy is szinte összeomlott az egészségügy. Ezt most vetítsd le hazankra.

@porthosz

3% a halálozási arány. Ha tojunk rá és Mo-n mindenki elkapja, az 300 000 halott. Az még mindig lófütty, vagy azért már átlépi az ingerküszöbödet? Vuhanban pont a mienknél sokkal drákóibb intézkedés miatt volt ilyen kevés halott.

@nobody
azért van benne valami, amit ír a kolléga. Évente meghal ~30 000 ember az únióban közlekedési baleset miatt. Ez teljes egészében megelőzhető lenne (Oslóban pl már sikerült, csak rá kellett kicsit feküdni a témára a döntéshozóknak), de legalábbis radikálisan csökkenthető lenne megfelelő hozzáállással.
Ehhez a 30 000-hez persze még hozzájön a többször ennyi sérült (aki ugyanúgy kórházi kezelést igényel, mint a járvány esetén az emberek), a maradandó károsodást szenvedők ésatöbbiésatöbbi.
Érdekel ez valakit? senkit.

A nyaralásra szánt pénz sok embernek havonta érkezik a szép kártya szállás részére. Így abból a pénzből nem tudunk most mást venni. (Persze van egy-két hely ahol elfogadják, de nem jellemző)

@cold-heart
"Utólag fog kiderülni,"

nem fog kiderülni, mert soha nem fogjuk megtudni mi lett volna a korlátozások nélkül.

@porthosz Bocs, de Vuhanban úgy halt meg 6 ezer ember, hogy ők mindent kőkeményen lezártak, és bevállalták a válságot. A te hozzáállásoddal a népesség 3-4 százalékát áldozták volna fel koronavírus-fertőzéssel, plusz rengeteg embert más betegséggel, mert az összeomló egészségügy nem tudta volna ellátni őket.

@devizahiteles Ha elolvasod a cikket, akkor nem arról van szó benne, hogy más ember hitelkockázatáért állj helyt "segítség" címszó alatt, hanem segíts boltba meg gyógyszertárba menni azoknak, akik nem tudnak, vagy szegény embereknek adakozz pénzt, ha megteheted. Ez egyáltalán nem ugyanaz. Én is szeretnék V8-as verdával csapatni a körúton, de nincsen rá pénzem, ezért nem veszem meg. A "lakni szerettem volna valahol"-ról meg annyit, hogy rengetegen laktak akkor is albérletben, ne csináljunk már úgy, mintha az lenne az egyetlen megoldás, hogy KELL egy saját lakás. Kellhet, ha van rá pénz, vagy ha az ember a kockázatokkal együtt be tudja vállalni hitelt önmaga.

Devizahiteles: Más az azért, ha valaki nem értette meg az árfolyamkockázat fogalmát és fele annyit akart fizetni a lakáshitelére, mint aki forintot vett fel és más az, ha valaki elkap egy potenciálisan 3-4%-os halálozási aránnyal bíró betegséget. De akkor ne segíts, hirdesd büszkén.

Mi itt Bécsben kiírtuk a liftbe, h az idősebbek helyett bevásárolunk, szerintem ez a legkevesebb, amit bárki megtehet.

@devizahiteles :megkeseredett balf@sz

@porthosz Úgy érted, hogy ennyit ismert be Kína, miután két hónapig titkolta a betegséget és aztán lezárta egész Wuhan-t? A másik meg, hogy ha hagynánk elszabadulni, nem naponta halna meg 300 ember, hanem 4 óránként.

Épp azon gondolkodok én is, mivel lehetne segíteni. Én anyagiakon kívül a véradásra gondolok. Aki teheti és van olyan állapotban, szerintem menjen vért adni. Ilyenkor gondolom a rendszeres véradók el-elmaradoznak.

@devizahiteles
Egyrészről óriási különbség van aközött, hogy a saját rossz döntésed miatt kerülsz bajba és aközött, hogy valkai önhibáján kívül nem tud pl munkába járni a gyereki miatt.
Másrészről a devizahitelesek igenis sok segítséget kaptak, mert nem hagyták tömegesen bedőlni a hitelket (amin persze végül az MNB nyerészkedett)
Harmadrészt pedig az, hogy, hogy neked segítettek-e vagy sem semmiben nem indokolja a mostani viselkedésedet. Tudod olyan ez, mint a pénz: ha szegényként tahó valaki, akkor ez nem változik akkor ha nyer a lottón. Azaz te valószínűleg a bebukott hiteled előtt se segítettél volna senkin, de most találtál magadnak okot is erre. Azt elvárnád, hogy rajtad segítsenek (aztán persze később letagadod), de most kikéred magadnak, hogy TE segítsél bárkinek. Gratulálok!

Kedves @nobody, nem "EZEK" miatt terjed a vírus, hanem a felelőtlenül élő, repülővel utazgató, zabáló, környezetszennyező, tohonya, koszos emberek miatt. Naponta 4.000 ember hal meg Kínában a légszennyezettség okán, érdekel bárkit? Nem, azt nem tudják idehozni, "DÖGÖJJENEK" meg ott ahol vannak, igaz? Csak az európai ember el ne kapja ezt a szörnyű vírust, hogy tudjatok inni még 2 sört és zabálni még 2 süteményt, aztán megnézni egy filmet.

Elég lett volna az idősek mozgását korlátozni és megszervezni az életüket pár hónapra.

Szia Miklós! Kicsit off, de nem találom sehol, pedig biztos van róla cikk. Be tudod linkelni, hogy a tőzsde indulás pontosan hogy néz ki? Valami step by step dolog kellene. Az államkötvényekben ott a megtakarításaim jó része, azt feltöröm, ha tényleg hónapokig összedől minden és a számláról is elfogyott (meg ha kiürült a kamra :D), viszont úgy látom, hogy lassan-lassan érdemes lehet részvénybe is (S&P 500, 15-20 évre) tennem valamennyit.
Ehhez is kapcsolódik egy másik kérdés - te hogy látod, érdemes lehet most bevásárolni? Sejtem, hogy ez még nem az alja, de úgyse akarok ki-be ugrálni és nem akarom kitalálni hol lesz az alja.

@nobody „Nem hiszem el, hogy még mindig vannak ilyen emberek.”

Hát hidd csak el, itt is van egy. Ez egy közepesen veszélyes járvány, amiből a sajtó és a politika csinált tömeghisztériát, és világvége pánikot. És itt egyáltalán nem arról van szó, hogy nem kell semmilyen ellenintézkedéseket tenni, kell szűrés, karantén, korlátozás, miegymás. De nem kell köréje tömegpánikot gerjeszteni, 19 regisztrált megbetegedés után szükségállapotot hirdetni.
És vannak mások is, akik nem vásárolják fel a Tesco lisztkészletét, és nem zárják magukra a pánikszobát:
index.hu/gazdasag/2020/03/16/massziv_hiszteria_van_a_jarvany_korul/
Az Index egyébként úgy látszik, már kezdi érezni a lanyhuló érdeklődést, és próbál keresni más szenzációt, amitől tovább lehet rettegni: index.hu/techtud/2020/03/16/zoonozis_covid19_koronavirus_jarvany_pandemia_azsia_afrika/

@porthosz

Jézusom! Te ezt komolyan gondolod? Az, hogy Kínában nem volt nagyobb méretű halálozási arány, kizárólag annak köszönhető, hogy náluk totalitárius diktatúra van. Ott mindenütt megfigyelik az embereket, a gyanús eseteket rögtön izolálják. Szerinted, ha tojtak volna az egészbe, akkor is "csak "ennyien betegedtek -, vagy haltak volna meg? Ha az európai országok nem zárták volna le a határaikat, és boldog-boldogtalan hordozgatná a vírust, szerinted hol tartana most Európában a fetőszöttek aránya?! Magyarországról nem is beszélve. Nálunk a nejem egészségügyi dolgozó, de szerintem bárki rálát a hazai egészségügyi rendszer hiányosságaira, ha épp kórházban jár.

Kellett ez a cikk! Igen, próbáljunk segíteni azoknak, akiknek szüksége van rá, lehetőségeinkhez képest. Apró gesztusok is rengeteget jelenthetnek, nem csak pénzben kell gondolkozni.

Devizahiteles, az almát hasonlítod a körtéhez, ez egy szánalmas hozzászólás volt...

Látom felkavartam az állóvizet. Először is, félreértés ne essék, én nem kívánom senkinek a halálát! És nyilván mentsünk meg akit lehet, de csak értelmesen.

Na most, nem a népesség 3% hal bele a korona vírusba, már most is látszik hogy nagyságrendekkel több a kvázi tünetmentes fertőzött (akiknél max egy enyhe lefolyású nátha lesz), mint a kórházba került, és a 3% az az igazolt (tesztelt) fertőzött vs elhunytak aránya.

Magyarországon most hivatalosan 39 fertőzött van meg 1 halott, hahaha, a valós helyzet az hogy vszinüleg több ezer (megkockáztatom tizezer) fertőzött meg 1 halott. Csak a fertőzöttek 80% olyan mint a rendőrökkel hepciáskodó iráni diákok hogy 2x kifújják az orrukat és viszlát.

Szóval a kérdés adott: megéri egyszeri tizezer halott ember hogy összeomlasszuk az ország gazdaságát? És ha igen, akkor miért nem törödünk a másik évi 120e halottal, akinek a fele megmenthető lenne?

@mate12345 ha igy megy tovabb nem lesz szabad apolo aku vert vegyen toled es nem lesz szabad helyszin sem erre. Illetve az ellatorendszer leterheltsege miatt atallnak a virusos betegek eletbentartasara a tobbi dolog helyett igy ideiglenesen nem is lesz szukseg (annyi) verre. Olvass kicsit mi tortent az olasz egeszseguggyel

A fertőzöttek közel 20%-a kórházi ellátásra szorul. Lehet 3-4%-os a halálozási arány müködő egèszsègüggyel, de ha ennek a 20-nak a nagy rèsze nem jut egèszsègügyi ellátáshoz akkor ez simán felkúszhat a többszörösère.

Porthosz, magad felé hajlítod a statisztikát:

oké, hogy sok nem tesztelt van, de akkor aki közülük meghal, az se fogja a másik oldalt "rontani" az arányt, nem? Hiszen aki már halott, azt nem tesztelik, tüdőgyuszi volt, ennyi.

A járulékos veszteségeket ugye senki nem számolja majd össze? Értem ez alatt, hogy gyakorlatilag a magyar EÜ rendszer a tegnapi nappal összeomlott: töröltek minden nem életmentő orvos-beteg kontaktot. Gyakorlatilag MINDEN egyéb, szintén halálos kimenetelű betegség szűrését is felfüggesztették (helló mellrák!)

A párom 9 hónappal ezelőtt kapott időpontot ezen a héten csütörtökre, ma reggel felhívták, ne is menjen, nyár végén próbálkozzon újra, de 2021-re nem ígérik, hogy kap majd új időpontot. CT-re kellett volna mennie, amire nem poénból mennek az emberek.

Csak a szűrések fél évig történő szüneteltetése szerintem összemérhető halált okoz majd a koronavírus halálos áldozataival.

Nem értek hozzá, remélem nagyon nincs igazam.

Porthosz meg a többiek.

"autóbalesetben, legszennyezettségbe többen haltak meg" Most komolyan ez érv? Akkor ebbe is hadd haljanak meg vagy mi? Mi köze ennek a vírushoz?

Amúgy a halálozási arányt majd utólag tudjuk meg. Azt is vedd figyelembe, hogy az aznapi halottak számát nem az aznapi fertőzöttek számával kell összehasonlítani, hanem kb a 2 héttel ezelőtti fertőzöttek számával. Hogy a mostani fertőzöttből mennyi halott lesz majd később derül ki.

Ha eü ellátás összeomlik akkor jócskán meg fog ugrani a szám. De persze van aki szerint fölösleges ez a nagy hajcihő, mert többen halnak meg rákba.

Hogy mind a két oldalnak mondjak valamit:
1. Magyarországon évente egy kisvárosnyi abortusz történik, 27.000 db. Egyesek szerint az ő életük is számít, mások szerint nem. Mindenesetre alig tiltakoznak ellene, nincsen karantén, ezek a társadalom számára elfogadható halálozást jelentenek.
2. Az öregeket sem mindenki védi. Van ahol eutanáziával szabadulnak meg az idős, beteg emberektől, van ahol csak berakják az elfekvőbe, majd a kórházi fertőzés megoldja a dolgot.

Én nem vagyok embertelen. Nem akarok csecsemőt ölni, és nem akarok öregeket ölni sem.
Abortuszt nem csinálunk. De az öregeket sem akarom megölni, márpedig vírushordozóként, fertőzöttként, betegként van erre esély. Én minden lehetőséget megragadok, hogy ne öljek meg senkit. Ha kell, otthon maradok, ha kell nem megyek moziba, és ha kell, akkor vigyázok a szomszéd gyerekére, hogy ne a nagyijuknak kelljen átbuszozni a városon...

Tömik az emberek a pofájukba a csipszet, szürcsölik a kólát, kocsisor áll a mcdonalds előtt dupla hambira és sült krumplira várva. A társadalom nagy része kórosan elhízott, szétszakad a hájas seggükön a két számmal kisebb farmer, bal kezükben cigi, jobb kezükben energiaital. A wc-re is kocsival megy mindenki. A kocsmák és a lottózók mindig tele vannak. A melóban szétszakad az idegtől mindenki, hogy legyen pénz számlákra, élésre, nagyobb autóra. Minden második szembe jövő autóban az okostelefonját b*sztatja a sofőr vezetés közben. Biztonsági öv használata esetleges. Kedvencem: gyerek helyett kiskutyája van mindenkinek, együtt kajál, alszik vele az ágyban, csókolgatja a kutyát, ami előtte pár perccel még a végbélnyílását tisztogatta. Most meg megy a hiszti a higiénia miatt. Komolyan ez a társadalom lett most ennyire finnyás? Monty Python hol vagy? Nem sajnálok senkit. Megérdemeljük.

Imi:

"Hiszen aki már halott, azt nem tesztelik, tüdőgyuszi volt, ennyi."
Én ugyan nem vagyok orvos, de kötve hiszem hogyha otthon feldobod a talpad akkor nem nézik meg hogy miben haltál meg, főleg ha épp járványügyi válsághelyzet van hirdetve.

Nobody:
"De persze van aki szerint fölösleges ez a nagy hajcihő, mert többen halnak meg rákba."
Hát nézd, ha elfogadod a tényt hogy több rákos hal meg (ráadásul ez évenkénti szám, a korona vírus meg egy egyszeri dolog) mint koronás, akkor a korona miatt miért omlasztjuk össze az országot, miközben kisebb befektettéssel (pl. stadionok helyett modern felszerelt kórházak, orvosok stb) sokkal több rákos embert meg tudnánk menteni, mint amennyibe a koronába bele fog halni?
Ráadásul a rákos emberek túlnyomó többsége nem 80 meg 90 éves, hanem rengeteg fiatal meg gyerek is, de ezek szerint az ő életük kevésbé számít mint egy 80 évesé....

mitel hentes: miért nem az öregeket tartjuk otthon?

Bezár az összes iskola mert a gyerekek terjesztik a járványt. Ha a szülő marad otthon, összeomlik az ország, egy rossz fogba is bele fogsz halni mert nem lesz fogorvos (épp otthon vigyáz a gyerekére).
Vagy rábízza a potenciális fertőzö gyerekét a nagyszülőre aki potenciálisan a legveszélyezettebb, normális?...

Miért nem rendelünk el a 60 éven felüliekre kötelező kijárási tilalmat?

Amióta "válság van", sok kérdést olvasok a blogon arról, hogy hogy kell elkezdeni tőzsdézni, de biztos ez a jó útja ennek? 😀
Ha megnyitottad a számlát a brókernél, utána itt kérdezed majd meg félóránként, most épp mi legyen a következő lépésed?

Olyannak érzem, mintha a TV leadná a Rambot, aztán hirtelen mindenki rohanna a sorozó irodába.

Miklós, ezúton is köszönöm, hogy sok-sok évvel ezelőtt felhívtad a figyelmemet az anyagi tartalékképzésre! Nélküled alighanem most nagy bajban lennék, akárcsak a munkatársaim nagy része.

Fentebb írta egy kolléga, hogy azokat kéne elkülöníteni akik belehallhatnak, ha elkapják. Egyetértek. Maximálisan.
Kik közül kerülnek ki a halottak? Idősek és/vagy betegek.
A gazdaság egésze szívjon azért mert ők nem vonulnak önként karanténba, nem vigyáznak magukra?
Azokat szivatjuk, akik a gazdaságot hajtják?
Persze értem én, a vírus most ilyen, ki tudja, hogy nem mutálódik és veszélyesebb lesz.
Hisztéria a legmagasabb fokon. Mi a francért vesznek lisztet meg cukrot annyit? Minek?

Álljon meg a menet. Lehet, hogy a kínai diktatúra kellett a vírus megfékezésére, de Kína kellett ahhoz is, hogy ebből (világ)járvány legyen! Nem kéne emiatt őket annyira magasztalni.
Olaszországot pedig nem véletlenül hívják sokan úgy, hogy Európa kínája. Most is bizonyítja.
Egyébként nem értem, miért nem az időseket izolálják elsősorban. Ha rájuk veszélyes, őket kéne megvédeni (és persze a cikk szerint segíteni). A társadalom többi része meg komplikációk nélkül átesik rajta, ezáltal védettebb is lesz.

@porthosz Megéri. Nem az a kérdés, hogy hány ember halt meg eddig, ahogy ha leugrasz a tizedik emeletről, akkor sem az a kérdés, hogy a harmadik emelet magasságában mennyire fáj a fejed.

A kérdés az, hogy ha végigsöpör a világon - márpedig nagyon kemény intézkedések hiányában hónapok alatt végigsöpör - akkor mennyi ember fog meghalni. Nos, ha 5millió ember megkapja Magyarországon, akkor egy - jelenlegi adatok alapján kedvezőnek számító - 2%-os halálozással is jelent 100 ezer halottat, azért ez már nem influenza kategória.

Ami ennél is rosszabb, hogy egy ilyen, kiteljesedett járvány teljes mértékben megbénítja a világ legjobb egészségügyét is, nemhogy a magyart, valamint a gazdaság még működő részét is a rengeteg betegszabadságon lévő, tüdőgyulladásos ember miatt, akik nem tudnak dolgozni.

Ezt minden áron el kell kerülni, erről szólnak az intézkedések - hogy megelőzzük a nagyobb bajt.

@porthosz az állam legfőbb értéke a polgárai. Ha meghal vagy megbetegszik, nem fog termelni, fogyasztani. Ha idős, nem fog legközelebb vigyázni az unokára. Ráadásul új vírus, nem tudod a szövődményeket, lehet, hogy most 2 orrfújás, jövőre emiatt elvisz egy megfázás. Vagy hatással lesz a gyereknemző képességre.
Ha átengeded az országon, sok olyan szektor kihalhat, amelyet idősek dominálnak - és ezek általában azért ilyenek, mert nincs rá új ember, lásd óvónő.
Plusz bedönt olyat, pl egészségpénztárak és biztosítások, amelyek túlélnék.
Gazdaságilag a sok ember jobb, mint a kevés még ha csak fele -félében fogyasztanak és termelnek.
Válassz, van egy lovad, azzal szántasz. Betegen is? Mennyire hajtod túl? Hogyan, milyen körülmények között tartod ( emberek akik látják szüleiket haldokolni) ?
Tisztán gazdaságilag is megérheti, hosszú távon. Az ismeretlen faktorról szövődmények nem is beszélve

Porthosz véleménye is radiálisan meg fog változni, amint a statisztika átalakul valósággá, és az ő szülei/nagyszülei fertőződnek meg, vagy ne adj Isten, kirendelik tömegsírt ásni.

A szabadjára engedett vírus is egy létező stratégia: nyájimmunitást ad, mivel az emberek túlnyomó többsége kigyógyul, és immunis lesz, amivel már fékezni fogja a járványt, és ő maga sem fog többet megbetegedni. Eddig ezt akarták a britek. De ez csak úgy működik, ha a legveszélyeztetettebb embereket totális karantén alá helyezik, így a vírus csak az erős immunrendszerű emberek között tud terjedni. Ez kicsit orosz rulett stratégia, de megvan a maga logikája.

@en-is-akarok-kommentelni

Bízzunk benne, hogy nem neked lesz igazad. Viszont, egy dolgot meg kell, hogy érts: még a "normál" hétköznapokban sem (!) adottak a tárgyi, és személyi feltételek, nemhogy egy világjárvány idején. Egyszerűen nincs elegendő ellátó személyzet az eü-ben. A nejem klinikai dolgozó, a főnővér képtelen megfelelő beosztást készíteni, főleg nyáron, és ünnepekkor. És nem azért, mert hülye, hanem mert nincs elég nővér. Kijelöltek egy kancellárt, aki az intézmény gazdasági működéséért (is) felel. Ő meg elrendelte a létszámstopot. Persze, a járvány miatt most épp toboroznának...hát, sok sikert nekik hozzá! A többség vagy külföldön dolgozik, vagy elmegy más munkát végezni. A nővérek fáradtak, leterheltek, idegesek, aminek gyakran a betegek isszák meg a levét. Aztán meg mennek a Facebook-on a pocskondiázások, külön csoportok alakulnak, ahol lehet szidni az eü-i dolgozókat...

Épp most összesítünk, hány kollégának van krónikus betegsége/él együtt krónkus beteggel/60 feleltti/él együtt idősebben stb. Nagyon sokan érintettek, messze nem csak 70+ felettieket "kell" bezárni.

A másik szuper dolog az iskola helyetti távoktatás és a tömeges home office. No most nekünk történetesen van itthon 3 szg és 2 laptop, többnyire az internetünk is bírja. De hogy mennyire fog minden működni, mikor tömegek lesznek otthon - vannak kétségeim. Én simán tudok hónapokon át home office-ben dolgozni - de sokan nem. Nekem eleve sok az éves szabim (a kor előnyei, ugye), de egy fiatalnak 21 nap. Aztán ha sem ho, sem szabi, mehet fizetés nélkülire/tp-re. Fizetés nélkülin nincs tb, ami nem legjobb ebben a helyzetben.

@tukor

Ráma felsorolásból egyik sem igaz - ettől még víhan elkaphatom a vírust és ha nincs elég lélegeztető szépen bele is hallhatok. Kösz, nem hiszem, hogy megérdemlem. Az asztmás gyerekem sem. Egyébként más nem az ilyen halált.

Miklós, ez a két cikked pont jókor érkezett.

Szeretném én is megköszönni a pénzügyi alapokat. Hála neked, most van 1 évre való könnyen mozgósítható pénztartalékom. Egyelőre még van munkám, szerencsém van, mert otthonról is tudok dolgozni, de bizonytalan a helyzet. A szomszédomnak még kb. 1 hétig lesz, aztán bezárnak.

Rajta tartom a szemem a családon, a baráti körön, hogy ha bárkinek kicsúszik a lába alól a talaj, ne kerüljön az utcára, és ne haljon éhen. Ettől függetlenül már hetek óta foglalkoztat a gondolat, hogy azok az emberek, akik eddig egyik hónapról a másikra éltek, most nagy bajban vannak. Ment egy utalás az Igazgyöngynek, ameddig megtehetem, addig segítek.

Nem a spanyol náthával, nem a bubópestissel, nem aszteroidabecsapódással, nem természeti katasztrófával állunk szemben. Sőt, még világháború sincs. Nem attól kell félni, hogy közeledik a háborús front és lemészárolnak a tankok. Földönkívüliek sem támadták meg a bolygót. Tudjunk már különbséget tenni valós életveszély és a média/közösségi média által felpörgetett hisztéria között! Látszik, hogy lassan kihal/kihalt az a generáció, aki még átélte a háborút, a tényleges életveszélyt, a mi generációnknak pedig fogalma sincs arról, mi az életveszély. A hollywood-i filmeken szocializálódott tömegek mégis hisztérikusan kifosztják a boltok készleteit, mintha maholnap jönne a Mad Max világ. Életképtelen a társadalom. A pánik már most sokkal nagyobb kárt okozott, mint amit ez a vírus képes lett volna okozni. Ha ilyen ütemben fokozódik a pánikkeltés, nyár elejére eljutunk az emberevésig is.

Csak szólok, Olaszországban 7.7% a halálozási arány jelenleg.
index.hu/kulfold/2020/03/16/olaszorszagban_csokkent_nemileg_mara_a_megbetegedesek_uteme/

És nem, nem csak idősek halnak meg. Legnagyobb számban igen, de fiatalok is meghalnak. Főleg a cukorbetegek, magas vérnyomásúak, tüdőbetegek, rákosak, stb.
worldometers.info/coronavirus/coronavirus-age-sex-demographics/ -> Pre-existing medical conditions (comorbidities)

Ha hagynák az embereket mászkálni, a megbetegedések hirtelen tetőznek, a kórházak működésképtelenné válnak. Más betegségben szenvedők is meg fognak halni, simán duplázva a statiszikát. Olaszországban lassan ez megtörténik, a KARANTÉNNAL együtt is.

Egyes kommentelők nem is értik az exponenciális növekedés fogalmát. A 30 betegből több 10.000 lehet pár hét alatt.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram