Kijöttek az Apple második negyedéves számai

2016-07-27
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Áprilisban az első negyedév rossz számaival sokkolta az Apple a piacot, szinte minden soron rossz számokat adott közzé. 16%-kal estek az Iphone eladások, az Ipadből 19%-kal kevesebb kelt el, ahogy a Mac eladása is csökkent 12%-kal. (Cikk itt)

A visszaesés nem állt meg, a második negyedévben csak 40,4 millió Iphone fogyott (tavaly ilyenkor 47,5 millió, 14,9% csökkenés), az Ipadből is kevesebb fogyott 8,7%-kal, de ezen már senki nem lepődik meg, 10 negyedév óta ez így van. A bevétel 14,5%-kal lett kisebb, az egy részvényre jutó eredmény 23,2%-kal csökkent, ennek egyik nyomós oka, hogy olcsóbb Iphone-t (SE) dobott piacra a cég, amin jóval kevesebb haszont tud realizálni. A Mac-ek eladása is csökkent 11,5%-kal. Ami nőtt, a szolgáltatások bevétele, ami majdnem elérte a 6 milliárd dollárt, ez 19%-kal több mint tavaly ilyenkor.

Mindezek ellenére az Apple részvények ára emelkedett mintegy 6.5%-kal, mert még rosszabb számokat vártak a befektetők.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
19 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"Mindezek ellenére az Apple részvények ára emelkedett mintegy 6.5%-kal, mert még rosszabb számokat vártak a befektetők."

Ez az amit sose fogok megérteni, mérmint hogy lehetséges a rossz számoknak örülni. 42,09 mrd USD bevételt vártak, ezzel szemben lett 42,4 mrd. Az osztalék 1,38 USD helyett 1,42. Mindez a fő bevételi forrást jelentő iPhone készülékek eladásában történt jelentős visszaesés után, a kínai piac a harmadát hozta (ugye volt olyan negyedév amit a kínaiak nyomtak az egekbe) és még lehetne sorolni. Most megint kijönnek majd egy olyan készülékkel, ami nem igazán fogja megmozgatni az emberek fantáziáját.

Nem temetem őket, de azért már nincs az a nagy dobás hangulata az új készülékeknek, de a piacot felforgató új terméket sem látom tőlük.

Ha nem tud más területeken vadiúj innovációval kijönni ( energetika / közlekedés / orvoslás / kommunikáció / stb ) akkor S.J. után pár év és ennyi volt az Apple Story. Az a sok kp ami nem tud az USA-ba menni arra lenne jó hogy sok kis "palántába" befektessen, hátha valamelyik iszonyú sikeres lesz.

@el-presidente Ez az, en sem azt varom toluk, hogy csak es kizarolag informatikai teruleten toljak a fejlesztest, hanem azokon a teruleteken is, amiket te is irsz.

Miert nincs nekik mondjuk egy healthcare szekciojuk, ami raallhatna bizonyos temakra: pl. rakkutatas, idoskori betegsegek, apolo robotok. Az nem fejlesztes, hogy a Watch szol ha huzamosabb ideig nem allsz fel a szekbol...

Az energetikaban az akkufejlesztesre is eltolhatnanak par milliardot, lehet, hogy hamarabb vennek egy apple termeket, ha mondjuk a keszulek a mostani egy nap helyett 5 napig birna egy feltoltessel. Egy jobb akkutechnologiaval mas piacokat is letarolhatnanak.

Ott a rengeteg cash es egyszeruen elpazaroljak, olyan mintha ennek a cegnek nem lenne normalis jovokepe, alkalmatlan lenne a megujulasra.

Azért árnyalja képet, hogy 2014Q4-ben fennállása legjobb eladási eredményét produkálta. Szóval azért megy a nyígás, hogy nem dönti meg, vagy hozza a rekordot.
Mellesleg a Q2 mindig gyengébb volt nekik, mert mindenki az új modellt várja. Vagy azért, hogy azt vegye, vagy, hogy lenyomja a tavalyi modell árát.

...és közben a jóval szerényebb árú konkurencia is alaposan felfejlődött. Ma már az iPhone vagy iPad egyre kevésbé státusszimbólum, cserébe igen drága.

@stanlee

"Ott a rengeteg cash es egyszeruen elpazaroljak, olyan mintha ennek a cegnek nem lenne normalis jovokepe, alkalmatlan lenne a megujulasra."

Az utobbi par evben nagyon megugrott az R&D kiadasuk (aboveavalon.com/notes/2016/5/11/apple-rd-reveals-a-pivot-is-coming), valoszinusitheto, hogy teljes gozzel dolgoznak a kovetkezo nagy dobasukon (asszem evidens, hogy nem a mobil eszkozeik fejlesztesere koltottek annyit).

Adóelkerülésben továbbra is dobogósak egy mai indexes cikk szerint:

"Dollár százmilliárdokkal rövidítik meg az adóelkerülő óriáscégek az Egyesült Államok költségvetését. ... A listát az Apple vezeti: a becslések szerint 181 milliárd dolláros vagyona van a vállalatnak offshore-paradicsomokban, az amerikai adózási szabályok szerint pedig ez azt jelenti, hogy mintegy 60 milliárd dollárral adós az államnak és a helyi adófizetőknek."

Fussunk versenyt, én biciklivel megyek...

@merienn ha a hozzá hasonló Samsung/HTC/Sony készülékekkel hasonlítod össze, nem drágább. Mikor laptopot vettem bármilyen hihetetlen, de az én szükségleteim lefedésére a macbook air volt a legolcsóbb. amiért engem meggyőztek, hogy 'csak' működik. a nemrég vásárolt budget lumia telefonom önmagával nem kompatibilis:(

@sailor
Nem, ugyanazon az áron már jobb telefonok vannak. Igaz, telefonnál csak 20-3% a túlárazottság azonos kategóriában, laptopnál meg 2-szeres (volt az 3 is).

Az meg vicces, hogy a méregdrága termékeket a budget telefonnal veted össze...

Valaki tőzsdézik itt Apple részvénnyel? Azért kérdezem, komolyan, mert az előző negyedévben is volt.

@sailor

laptop ok, de a telefonok nagyon dragak. lumia...jó 🙂

@senkifia Igen, nagyon novelik a R&D kiadasokat mar lassan 3 eve, a problema csak az, hogy amig mondjuk a Google vagy a FB kiad egy 5-10 eves tervet, ami tartalmazza, hogy merre is akarnak menni, addig az Apple ilyet nem csinal. Hogy ez mennyire jo vagy rossz azt nem tudom megitelni, engem zavar, ha nem latom milyen iranyba is akar haladni a hajo.

Amugy meg a penz nagyobbik reszet az iphone fejlesztese emeszti fel es itt jon be az elozo hozzaszolasom, hogy mar nem annyira vonzo az uj fejlesztesekkel az iPhone. Amikor kijott a 3G nagyon akartam, mert a tobbi "okostelefon" akkoriban nem volt hozza kepest sehol (Blackberry talan, de az is draga volt). az 5-os keszulektol kezdve meg az androidos keszulekek sem voltak mar annyira rosszak kevesebb penzert.

De ez csak az en velemenyem...

@stanlee "Amugy meg a penz nagyobbik reszet az iphone fejlesztese emeszti fel" - ezt honnan veszed?

@stanlee
"a penz nagyobbik reszet az iphone fejlesztese emeszti fel" - Nem, nem az iPhone fejlesztése viszi a legtöbb pénzt.

Na jó, ha nem tőzsdézik senki Apple részvénnyel, annál jobb, magamnak válaszolhatok: a "The Two Apples" cikk az Above Avalon tőzsdei elemzőblogon azt mondja, a tőzsdei árfolyam ellentétes a fejlesztések intenzitásával. Ugyanezen blog "Apple R&D Reveals a Pivot Is Coming" cikke ugyanakkor rámutat az egyre meredekebben növekvő fejlesztési kiadásokra. Hint, hint: autó.

Lássuk a fától az erdőt. Kíváncsi vagyok, hogy látja mindezt egy másik tőzsdei elemző. Amúgy szerintem a blog szerzője jó tőzsdei elemző.

@senkifia es @dreamer : az utobbi idokben az adott temaban megjelent cikkek kozul egyedul a Time ir feltetelezett osszegeket (ti.me/27zuOKQ), amik szerintem kozelithetnek a valosaghoz. Egy masik cikk arrol is irt, hogy az utobbi idoben egyre tobb mindent ami kulsos fejlesztes volt, visszavittek cegen belulre. Azert az iPhone eves R&D-je sem csak annyibol all, hogy uj kulsot adnak a keszuleknek.

De ez az egesz szerintem ennyit vagy annyit koltenek erre vagy arra tema nagy talalgatasoknak ad teret, ami teny marad, hogy kituzott iranyokrol nem igazan oszt meg informaciokat a ceg.

Szerintem ár-érték arányban,minőségben felnőttek hozzá a lesajnált kínai gyártók,különösen a Huawei,Xiaomi és társai,akik ugyanazt a tudást(vagy többet)kínálnak sokszor fele pénzért.
Ekkora különbségnél elgondolkodnak az emberek...

@stanlee :

"ami teny marad, hogy kituzott iranyokrol nem igazan oszt meg informaciokat a ceg."

Teny, de sokat elarul a terveikrol, hogy milyen teruletekre nyultak le tapasztalt, "key player"-eket, pl. guglin ha rakeresel "apple poaches self-drive"-ra pl., talalsz par tippet...

Engem tegnap hivott egy forexes ceg h mennyire jo befektetes az apple a kinai Uber merge miatt. Ugye a kinai uberbe az apple szallt be. Hat nemtudom...

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram