Lépett a Telenor is

2016-10-25
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Írtam a Vodafone új kártyás ajánlatáról, a Tutiról ebben a cikkben.

Röviden a csomag lényege, hogy havidíj mentesen, feltöltőkártyával 19 Ft-ért beszélhetsz percenként, igaz perc alapú számlázás mellett. Ez nem olcsó, de az eddigi 40 forintos percdíjakhoz képest nagy előrelépés, főleg, hogy semmi kötöttséged nincs a feltöltőkártya mellett.

Talán erre válaszul a Telenor elérhetővé tette a Mymenü alkalmazásában (ezt minden telenoros a *111# szám felhívásával érheti el,utána 1-es és megint 1-es) a 9 forintos percdíjat.

A dolognak két szépséghibája van: az egyik, hogy állítólag mindenkinek más és más percszámot ajánl a rendszer. Nekem előrefizetett 135 forintért 15 percet ajánlott, amit egy hét alatt kell lebeszélnem.

Ebből következik a második probléma: akkor jobb ajánlat, mint a Vodafone-os, ha 6 percnél többet, de 22 percnél kevesebbet beszélsz hetente.

(Amire vigyázz, hogy ez a csomag üti a többi csomagot, például az 5 Ft/telenoros hívások ajánlatot. Hiába van másik csomagod, először ez fog elfogyni akkor is, ha telenort hívsz.)

Mindegy, ha telenoros vagy, nézz rá az ajánlatra, itt.

(Nemsokára visszajönnek a régi "szép" idők, amikor mindenki három telefonnal mászkált, hogy ne egy vagyonba kerüljön a telefonálás. 🙂 )

Köszönjük stofinak a hírt.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
32 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Kiszamolo: most komolyan kerdezem, hogy mit kell olcsójánoskodni? Egyik cikkedben azt mondod, hogy par szazezer forint az nagyjabol egy tal rizs befektetesnek, masik oldalon meg megy a fogtechnikus hozzaallas 9-10 forinton!

Hallod magad? Ez szamomra hatalmas csalodas.

az meg nagyobb lenne, ha te vagy barki mas itt a blogon kepes lenne tenyleg 2-3 telefonnal maszkalni es figyelni a perceket, hogy kemeny par szaz forintot megsporoljon...

Valahol mintha azt olvastam volna - csak sajna nem találom hol - hogy ha folyamatosan használod minden héten, akkor egyre drágábban kapod a perceket, akkor áll vissza olcsóbbra ha pár hétig nem élsz a lehetőséggel.

@Petya, Kiszámoló: Hű vazze ... az írások jók ha valaki nem akar ócsójanizni ne csinálja... ennyi idiótát... ha nem célcsoport akkor úrizáljon.. én speciel rendszeresen céges telefonnal beszélek én tárgyaltam le több cégnél stb.. azonban van 15 éve saját kártyásom banki sms-eknek stb... most 15 év után elhordoztam a Telenortól mert náluk 55 Ft a percdíj... nő megkérdezte miért? .... mondom mert máshol 19 Ft vagy 33 Ft Blue Mobile... erre azt mondta régen a Telenor volt jó ... ja mondom régen... akinek ez filléreskedés fizessen bőszen... sok ismerősömnek van kártyása régóta nem akarja elveszíteni a számot banki stb. sms-ek erre jönnek sőt soka külföldön vannak és amikor hazajönnek tökéletesen lehet használni....

Más: Telenortól ez nem lépés hanem lóf***sz a seggbe .. ki az aki telefonálások előtt ilyen myBaromságokkal szarakodik .. tudom mert kíváncsiságból pár napja néztem.. viccc....

... másrészt kérdeztem a hordozáskor a Vodás ügyintézőt, hogy érezhető az átáramlás a többi mobilcégtől... azt mondta mosolyogva, hogy elég rendesen.... és ez csak a személyes .. ugye a neten rendelt és nem hordozott új kártyák még inkább viszik a dolgokat... én speciel 5 kártyát rendeltem családi körben a neten.... szóval érezhető aprópénzt fog ez hozni a vodának .. rég meg kellett volna valamelyik szolgáltatónak ezt lépni és tarolni.. csak eddig senki nem hajolt le az apróért ami azért nem is olyan apró.... repedések végra a pofátlan oligopól piacon...

Valószínűleg a Telenor nem véletlenül lépett a Voda Red ajánlataira a Blue-val az előfizetéses téren csak kicsit lehet alaposan lemaradva...

Nem egyre drágábban kapod, hanem egyre többet kell megvenned. Első körben kapsz 15 percet 135 Ft-ért (persze azt bukod akkor is, ha csak 3 percet beszélsz le belőle az egy hét alatt), utána már teszemazt 25 percet 225 Ft-ért.

Na megtaláltam:
itcafe.hu/tema/nagy_vodafone_topik/hsz_41118-41118.html

@mikorka
Igen, jogos,. rosszul emlékeztem, közben már linkeltem a konkrét leírást.

Lehet emiatt volt végre hajlandó kicsit megmozdulni a voda és a telenor is, a telekomot ismerve, ők nyilván nem fognak vagy majd csak nagy sokára.:)

webext.nmhh.hu/hir_szolg/app/szolgs_reszletes.jsp?szolgs=7600006&ido=2016.10.21

"Lépett a Telenor is"

Nem veszik emberszámba a saját ügyfeleiket. Ezzel a bohóckodással terelik át őket a Vodafonhoz. Ügyes.

@AAA: ... ja parasztvakítás magyarisztánban ... a Telenor elég gáz... amikor anno kötöttem velük szerződést cégeset multira akkor nem ilyen furmányos árazást mutattak be... de ez nagyon gáz az meg a legnagyobb ha valaki ennek bedől...

Köszönjük a cikket!
A magam nevében csak annyit szeretnék mondani, hogy pontosan az ilyen cikkeknek köszönhetően leszek érintett a jövőben akár egy '5 milliós' befektetésben. - pontosabban a szándék már megvan, de hogy a célt is elérjem, ahhoz nélkülözhetetlenek az ilyen 'filléres' alapok! 🙂

Csak jelzem, hogy "lépett a telenor is" kijelentés nem teljesen helytálló, ugyanis ez a "9 ft/perc minden hálózatba" kb. 1,5 éve elérhető, azóta használom olyan alkalmakkor amikor tudom, hogy ügyintézés miatt most sokat fogok telefonálni. Ugyanebben a "random" percmennyiség konstrukcióban működik 1,5 éve, tehát még csak ebben sem lettek normálisabbak. pl fix 20 perc 1 hétre és kész, ha elfogy újrarendeled...

Viszont az sem biztos, hogy egyre több percet ajánl fel, mert most nekem az lett volna jó, ha egyszerre sokat ajánl fel, mert az elmúlt hetekben volt olyan, hogy 1 hét alatt 2x 3x kellett megrendelnem ezt a szolgáltatást...

Viszont a rádióban én is most hallottam először a reklámot!

Szerintem ez nagyon túlbonyolított megoldás és inkább Voda 19 forintos megoldása a jobb.

Telenor kártyás vagyok, a minap kaptam tőlük egy sms-t, mely szerint 1 áráért 2 perc beszélgetés szolgáltatást aktiváltak nekem, holott én ilyet nem rendeltem és az oldalukon sem találtam semmi erre vonatkozót. Tud erről valaki valamit?

Már nagyon otthagynám őket, de ki kell várnom az évfordulót. Bár már az is szuper, hogy visszafizetik a kártyán felhalmozott és el nem használt egyenleget, mégha a számot be is bukom.

Az ilyen akciókon mindig olyan jót röhögök. Mobilnetet lehet venni 1000-1500 Ft-ért, utána a Kiszámoló által is ajánlott VOIP-al lehet 3 Ft-ért telefonálni. Ezt még mindig nem tudja megverni egyik szolgáltató sem.

@Rissa: ezt (sok) mindenkinek aktiválták. Annyit jelent, hogy mindem hívásnál csak a páratlan perceket kell fizetni.

0:01 és 1:59 között 1 percet, 2:00 és 3:59 között 2 percet és így tovább.

@Kiszamolo: nem feltétlenül rosszabb minőség és körülményesebb. Androidon (ha nem tiltották a ROMban) beállítható, hogy a gyári tárcsázóval indított hívások mind VoIPon menjenek ki. Jó telefon, LTE net esetén a minőség tökéletes.

1) ez már régi ajánlat a telenyomortól
2) nem állandó tarifa, ha elkezded lehívni, egyre rosszabb ajánlatokat kapsz
3) szinte kizárt, hogy pont a rendelt mennyiséget beszéli le a user

Csak nyugalom. A Vodánál valamelyik vezető bónusza veszélyben van, nincs meg a terv, ezért az ajánlat. A másik két cég pedig boldogan szabadul a legárérzékenyebb ügyfélkörétől, bajlódjon velük más. Helyén kell kezelni ezt az akciót is.

Most jött el a pillanat, hogy felbontom 16 éves házasságom ... a Telenorral. A sim kártyán még a Pannon GSM logó van, néztem és elmorzsoltam egy könnycseppet.
Üdv Vodafone Tuti.

Jövő év március-áprilisban jön a Digi mobil, remélem nem áll be a sorba, hanem rendet tesz az árakban!

@Nimfas Corporation

Persze, csak nem fogja tudni kiszolgálni az ügyfeleket, mert kevés a frekvenciája. Meg kell állapodni belföldi roamingban valakivel a másik 3 közül, akik nem lesznek szívbajosak. Amúgy a mobilszolgáltatásnál azt kell megérteni, hogy nem a havi 1500 forintot elköltő 50mb-ot forgalmazo prepaid ügyfelek az érdekesek, vigye őket a Voda vagy a Digi, vagy aki akarja. A jó buli a 24 hónapos hűségekben, a telefonokon, a netszolgáltatáson és mindenekelőtt a vállalati ügyfélkörben van.

Domino S: Időszaki díja 3990 Ft, 30 naponta megújul.
Korlátlan hálózaton belül belföldi alapdíjas hívásirányokba, minden időszakban a meglévő díjcsomagjának megfelelő hálózaton kívül és vezetékes hálózatban belföldi alapdíjas hívásirányokba, minden időszakban.

Domino M: Időszaki díja 14990 Ft, 30 naponta megújul
Korlátlan hálózaton belül, kívül és vezetékes hálózatban belföldi alapdíjas hívásirányokba, minden időszakban.

@Kiszamolo: Ha egy futottak még áruházlánc (Lidl) meg tudott egyezni a Trével, akkor a Digi miért ne tudna valamelyikkel a 3 közül?

Vagy ott a mobilnetre kiélezett flotta 4700-ért korlátlan(!) mobilnettel. Ha ilyeneket kilobbizhat egy szűk csoport, akkor a Digi még jobb ajánlatot is kaphat.

Meg ahogy előttem szóltak, a nagy pénz azonban van akik random plázázás közben betérnek a csilivili kiállított termékeket megnyomogatni, majd a mosolygó csini lányok/szépfiúk rádumálják, hogy mekkora biznisz neki, hiszen 0 Ft-ért elviheti, tehát ingyen van. 😀

A fiatalok élelmesebbek, de azért még velünk együtt is marginális az a réteg, aki annyira fillérbaszó, hogy VoIP-pal, 90 Ft-os netekkel meg hasonlókkal szórakozik.

És még csak nem is szociális kérdés. Ismerek olyat, aki 400 felett keres, 200 ezres telója van és 90 Ft-os mobilnetet használ, meg aki éhezik de 3 előfizetése van hűséggel.

A Telekom válasza: prohardver.hu/tema/nagy_t-mobile_topik/hsz_76125-76125.html

@Penge: Almát a körtével. Egy MVNO szerződés és egy konkurenssel kötött nemzeti roaming két nagyon különböző dolog.

Ennél egy kicsit többet és jobbat reméltem. Valamit, ami tényleg hasonlít a V Tuti konstrukciójához.
Attól tartok, hogy a mobilos cégek esetében nem fog működni az ijesztgetés, mint legutóbb a kábeltévés esetben. (//kiszamolo.hu/olcsobb-teve-es-internet/comment-page-4/#comment-87849)
De azért lehet, hogy teszek egy próbát.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram