Te mit csinálnál másként?

2019-06-17
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Vannak nagy horderejű dolgok, amiket az ember szeretné, ha megváltoznának az országban. Ilyen például az oktatás, hogy a gyerekeink ne kínzásnak éljék meg az iskolaéveket, ahol teljesen felesleges lexikai tudást taposnak bele a fejükbe, amit bármikor megtalálnak a mobiltelefonjukon is. Ellenben az életre elfelejtik felkészíteni őket, mert arra már nincs idő. Így nem tudnak érvelni, mások érveit elfogadni vagy megcáfolni, prezentálni, logikus következtetéseket levonni, alkalmazkodni és sok más egyéb készséggel sem rendelkeznek 12-18 év tanulás után. De azt bezzeg tudnák, ha közben el nem felejtették volna, milyen ásványkincsek találhatóak Kenyában és hogy kell papíron, tollal kettős integrált számolni.

Azonban az oktatás átalakítása olyan horderejű dolog amiben nem várható változtatás egyik pillanatról a másikra.

Aztán ott vannak a politikailag kényes döntések. Például Budapest egyszerűen élhetetlen a rengeteg autótól, mert mindenki mindenhová autóval akar menni. Egy egyszerű dugódíj, amit a Duna hidak használatánál kellene fizetni, naponta mondjuk kétezer forint, azt is csak hétköznap 7 és 9 valamint 16 és 19 óra között, mindjárt megoldaná a dugókérdést. (Csak mert sokan félreértették: napi 2.000 forint és csak munkanap, csúcsidőben a legeslegrosszabb esetben 44 ezer forint lenne havonta és csak annak, aki csúcsidőben jár a hidakon keresztül. Egy átlag budapesti autó fenntartási  költségének a fele-harmada sincs ez az összeg.)

Arra a néhány hídra kamerát szerelni, kialakítani a beszedést néhány hétig tartana. A rendszert bármikor lehetne finomhangolni, csökkenteni vagy éppen kiterjeszteni az időablakot vagy a fizetendő díjat, amíg a kívánt forgalomcsökkenést elérik. De ezt kevés politikus merné felvállalni, mert érthetően nem tetszene azoknak, akik miatt most a dugók vannak.

Viszont van ezer olyan apróság, amit csak egy csettintés lenne megváltoztatni, mégis azonnal sokkal élhetőbbé válna az ország.

Arról jutott ez eszembe, hogy éppen most izzadtam össze a KSH statisztikai adatkérőjét. Minden évben felbosszantom magam vele, mert gyakorlatilag azért szívat szénné a KSH minden évben, hogy azokat az adatokat megosszam vele, amit bármikor lekérdezhetne az adóhivataltól is.

Gyakorlatilag abból a mérlegből és eredménykimutatásból töltöttem ki a sok oldalas űrlapot, amit az adóhivatalnak is be kellett küldeni. Miért kell nekem külön elküldeni a KSH-nak, mennyi volt a személyi jellegű ráfordítás, eszközbeszerzés és minden más, ha ő is el tudná olvasni magának? Ennek mi az értelme? Ennyire gyengeelméjűek dolgoznak ott, hogy nem tudják, hogy az összes ilyen adat megtalálható az adóhivatalnál, ráadásul elektronikusan? Csak le kellene futtatniuk egy automata adatlekérést és feldolgozást és már kész is lennének. Ha azon kívül kíváncsiak valamire, aminek értelme is van, arra szívesen válaszolok.

Néhány példa, mit változtatnék meg az országban, hogy jobb legyen itt élni. Ha neked vannak hasonló ötleteid vagy tapasztalataid, más országban hogyan csinálják ezt jobban, oszd meg a hozzászólásokban.

- Betiltanám a kamu akciókat az üzletekben. Piros, narancs, rózsaszín és hasonló táblával csak az akciós dolgokat lehetne jelölni, így nem csapnák be az embereket a hasonló színű táblára kiírt "szuper ár" "ezt ajánljuk" "alacsony ár" és hasonló megtévesztő táblákkal, amely termékek nem is kedvezményes árakkal szerepelnek a kínálatban.

Akciónak nem lehetne hívni azt, ami legalább nem 10% kedvezményt jelent és jól láthatóan százalékosan is fel kellene tüntetni a kedvezményeket. Így megszűnnének az ilyen becsapások:

Gyakori, hogy valaminek az árát felemelik az "akció" előtt, hogy aztán látványosan leakciózzák, majd utána újra a normál árért adják. Feltűnt, hogy például a szárzeller mindig akkor lesz drágább jelentősen, ha rá két hétre akciós lesz. Három nap akció után újra a régi áron árulják.

Akciós ár:

Másnap újra a rendes áron:

Az eredeti árnak az elmúlt fél év és az utolsó két hét átlagára közül az alacsonyabbat lehetne csak kiírni. (Van olyan jégkrém márka, ami egész nyáron kéthetente akciós. Gyakorlatilag így adnak el belőle rengeteget, mert örülnek az emberek, milyen olcsó ahhoz képest amennyit a páratlan heteken kérnek érte.)

Ugyanígy betiltanám a kamu pontgyűjtő akciókat. Ez a késkészlet/bőrönd/fazék csillió forint igazából, de 15 pont után csak 9.990 Ft-ért a tiéd lehet. Ja, annyiért adják máshol is, pontok nélkül. Csak olyan terméket árulhassanak így a boltok, amik egyébként is megtalálhatóak a kínálatukban és abból érdemi mennyiséget el is adnak a termékkategórián belül. Adják azt a bőröndöt 9.990 Ft-ért, amit egyébként 25 ezer forintért adnak és még annyiért is viszik a vásárlók.

- Utazás: a repjegyeknél sikerült megoldani, hogy csak annyiért hirdethessék, amennyibe kerül. Nem plusz ilyen meg olyan költség és illeték. Az utazási irodák ajánlata a végső árral köszönő viszonyban sincs. Reptéri illeték, kerozindíj, transzfer költsége, kötelező borravaló és még ezernyi fantáziadús lehúzás. Így lesz a 200 ezer forintos útból 350 ezer forint. Miért engedik ezt? Hirdessék annyiért, amennyibe valóban kerül.

- Ingatlanügynökök: a külsős hitelügyintéző ügynökök jutalékát 2%-ban maximalizálták úgymond az ügyfelek védelmében s mégsem szűnt meg a szakma. Miért nem lehet maximalizálni az ingatlanügynökök jutalékát is 2%-ban? Szerintem ez bőven elégséges költség a szolgáltatásért cserébe. Plusz legyen kötelező a pontos utcanevet megadni és képeket feltölteni az ingatlanról. Így nem a helyszínen derül ki, hogy hát ez a lakás a Hungária körútra néz vagy a ház nincs bevakolva és kerítése sincs még.

- Bankok: valamiért az összes bank, ahol nekem számlám van, nem teszi lehetővé csak 12 hónapig a számlakivonatok letöltését. Jó nagy szívás, mert az adóbevallás határideje a következő év közepe. Ha elfelejtettem lementeni időben, csak pénzért adják ki a 12 hónapnál régebbi kivonatokat. Miért csinálják ezt??? Nem fér el a szerveren az a plusz 20 MB pdf fájl? Kötelezzék a bankokat arra, hogy az adóhivatali elévülésig, hat évig tegyék ingyen elérhetővé a számlakivonatokat.

- Telekom cégek: az akciós telefonok hirdetésénél legyen kötelező feltüntetni a 12-24 hónap alatt összesen kifizetendő minimumösszeget is. Így a most ingyen a tiéd lehet ez az álommobil hirdetés úgy hangzana, hogy most ingyen a tiéd lehet, összes minimumköltség 24 hónapra 390 ezer forint. Ne lehessen hirdetni megtévesztően a tv-internet díjcsomagot 3.999 Ft-ért, ha az csak három hónapig annyi. Itt is legyen feltűnően feltüntetve a minimális éves költség.

- Termékek: a gyártó cégek azt szeretik, ha egész Európába ugyanabban a csomagolásban lehet kiszállítani az árut. Így aztán 22 nyelven rányomtatják a kötelező kellékeket a csomagolásra (összetétel, kalória, stb.), csak éppen akkora betűkkel, hogy nagyítóval sem tudja senki elolvasni. Legyen előírás, hogy minimum milyen betűmérettel kell ezeket az infókat feltüntetni. Majd csomagolnak három különböző csomagolóanyagba a különböző országokba, de legalább olvashatóak lesznek az infók.

- Hivatalos levelek leforditása magyar nyelvre. Te voltál már úgy, hogy levelet kaptál az önkormányzattól vagy az adóhivataltól és harmadik olvasásra sem értetted, hogy akkor most mit is akarnak tőled? Olyan kacifántos bürokratikus bikfa nyelven fogalmaznak két oldalon keresztül, teleszúrva jogszabályi hivatkozásokkal, hogy azt sem tudod, miről szól a levél vagy akkor most mit kellene csinálnod, ha egyáltalán bármit.

Az összes hivatalos levelet írják át úgy, hogy egy átlagos végzettségű és intelligenciájú ember is megértse, mit akarnak. Sok nyugati országban ez már alap. S nem a címzett hülye, ha nem képes értelmezni, mit akar tőle a hivatal, hanem a hivatal, ami nem képes rövid, tömör mondatokban leírni, mi a csodát is akar.

- Miért kell felesleges iratokat magamnál hordani? Mit tud meg a rendőr például a forgalmiból, amit nem lát a központi nyilvántartásban?

Na, hirtelen ennyi jutott eszembe, amit én biztos másként csinálnék. De most jöttök ti. Ti min változtatnátok, ami sem nem nagy horderejű, nem is politikai döntés, mégis jobbá tenné az életet itthon?

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
349 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

popcorn bekészít 🙂

Minek a forgalmi egyáltalán? A nyilvántartásból bármikor lekérheti az adatokat a rendőr...

Még pár ötlet:
- hitel hirdetésnél ne csak a THM-et kelljen megadni, hanem a futamidő alatt visszafizetendő teljes összeget is (...bár lehet hogy még jobb lenne a hitelek hirdetésének tilalma...)
- éttermeket kötelezni hogy a "szervizdíjat" építsék be az ételek/italok árába és ezt tüntessék fel az étlapon
- BKK automata: 10 jegy vásárlása esetén teljesen felesleges "fedőlap" és/vagy nyugta nyomtatása
- mobilparkolás: emeljék meg 5 Ft-al az óránkénti díjat a "kényelmi díj" helyett
- koncertjegy on-line vásárlás: az eredeti jegyár tartalmazza a kezelési költéséget/"kényelmi díjat"
- színház: jegy ára tartalmazza kötelezően a ruhatárat
...és még lehetne folytatni...

A halapenz minden fornajat betiltani, lebukas eseten a szankcio a diploma azonnali elvesztese.

olyan sört amibe kukoricát is főznek, ne lehessen annak hívni, csak sör jellegű szeszesitalnak

@Egeszségesebb gyerekeket
Pont most tették kötelezővé pár US államban a védőoltásokat, mert futótűzként terjed a kanyaró az ilyen agyasak miatt.
index.hu/techtud/egeszseg/2019/04/25/kanyaro_vilagjarvany_amerika_europa/

Tiltsák be a honlapokon a kötelezővé tett engedélykéréseket a "kukik" használatáról. Vagy borzasztó idegesítő, vagy a böngészőmet egy plusz bővítmény terheli, ami ezeket automatikusan eltünteti előlem - van bármi értelme?

Hogy min változtatnék?
Kötelezővé tenném a védőoltást a mindenhez IS értés ellen egész Kelet-Európában.

@Egeszségesebb gyerekeket uhh te melyik bolygóról jöttél? Mégis melyik az az oltás, ami "kötelező és bizonyítottan nagyon ártalmas"?

@andras no ez is mókás lenne, most csak minden második orvosi állás betöltetlen, űzzük el azt is, aki még itt maradt. Csak az utolsó majd ne felejtse el lekapcsolni a villanyt.
(Még mielőtt félreértesz, nem a hálapénzt támogatom. De ez az utolsó mankó, ami miatt még nem dőlt teljesen össze az egészségügy. Lásd Jenga torony.)

Nyugdijkorhatar eleresevel megvonnam a szavazati jogot (radikalis, de egyreszt mar nem az o jovojuk, masreszt ne lehessen ket kilo csirkefarhattal megvenni tobb millio demens idos polgar szavazatat)

Szaktarcaba, miniszteri szekbe nem ulhetne olyan ember akinek nem a szakteruletenek mwgfelelo felsofoku + 10-20 ev szakiranyu tapasztalata van

Ugyanigy a jogositvany, korhatar utan csak kulonosen szigoru alkalmassagi utan hosszabbittathatna az illeto

Betiltanam mindenfele intezmenyben a papir alapu ugyintezest, kornyezetvedelni okokbol

Ugyanigy az egyszer hasznalatos muanyagok hasznalatat

Kozos kepviseletek auditjanak szigoritasa, lakogyulesre vonatkozo szabalyok szigoritasa (nem, ha a masodik korre 100bol csak 5 ember megy el, akkor nem donteskepes a gyules)

Amerikai tipusu egeszsegbiztositasi rendszer bevezetese (+ akar nyugdij, az erre vonatkozo kozterhek fizetese aloli kilepessel)

Szinte minddel egyetértek, az autóssal -ha nem is reális ilyen mértékben a díj- főleg!

Oktatás/munkahelyek: alacsony képzettséghez (sem) kötött munkahelyek végtelen számú létesítése helyett/mellett a fehérgalléros tevékenységeket kéne erőltetni, például lehetnénk informatikai nagyhatalom :)), ha ennek oktatását javítanánk jobb módszerekkel, tanárokkal, és széles körben elérhetővé tennénk ( azaz nem 1,5 millióba kerülnének, mint a bootcampek).

Zöld területek: Budapest 6. kerületében élek, itt több utcán keresztül egyetlen darab fa vagy bokor sincs! Undorító kutyaszaros és szemetes az utca, és egy falatnyi zöld nincs a betondzsungelben, holott esztétikai és szigetelési funkciói is vannak, nem mellesleg erőteljesen közérzetjavító. Persze azért nincsenek, mert akkor nem lenne hely a hetekig helyüket el sem hagyó parkoló autóknak. Alternatív félmegoldás a zöld tetők elterjedése lehetne.

Sittre vágnám az oltáselleneseket, gyerek veszélyeztetése és gyilkossági kísérlet miatt, a gyereküket pedig egy normális családhoz adnám ahol jó eséllyel normális ember lesz belőle.

ZX71, nyilvanvaloan kell melleje egy 300 % os beremeles is 😉

Ahol még nem tették meg, cseréljék le a hipermarketekben a nehezen irányítható, oldalra húzó bevásárlókocsikat jól használhatóakra. A LIDL bevásárlókocsijai jól hasznosíthatóak, ámde ott meg van tipikusan 1 sornyi kisméretű, és 3 sornyi óriási méretű bevásárlókocsi, és mivel szinte mindenki a kicsit használná, azoknál sokszor sor van, a nagyok meg senkinek sem kellenek. Szóval meg kellene cserélni a különböző méretű bevásárlókocsik mennyiségét.

Látom itt mindenki saját diktatúrát építene, hülyébbnél hülyébb ötletekkel

- 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonat vs e-cégjegyzék lekérdezés elfogadása. Tudom, csak 3.000 Ft, meg egy óra az életből, de mégis, sikerült törvénybe iktatni a pénzmosás miatt, úgyhogy mehettem közjegyzőhöz.
- MÁV mobiljegy a vonat állomásról történt tényleges indulásáig legyen megvásárolható (most menetrend szerinti indulása mínusz 5 percig váltható, de ez nem a japán vasút, hanem a MÁV, és nem szállhatsz fel a 20 percet késő vonatra csak 25 perccel korábban vett jeggyel - komoly szívatás).
- ha egy termék szavatosságának feltétele márkaszervíz általi üzembe helyezés (pl. főzőlap, megveszed 80 ezerért, és még kiperkálsz 15 ezret az üzembe helyezésért, vagy ugrik a szavatosság, tehát 95 ezerért vetted meg), akkor annak aktuális díját a földrajzilag legközelebbi szerviznél a termék árcéduláján azonos méretben kötelező feltüntetni.

Legyen legalább az EU-n belül minden áru ugyanolyan minőségű, mint amit Ny-Európában adnak el. Ha drágul emiatt, hát drágul, max nem azt veszik.

@Egeszségesebb gyerekeket: korrekt troll. 🙂

Jajj ne már itt is kezdik az oltásellenesek...

- Például fizetőssé minden eü szolgáltatást az összes oltatlannak, valamint hivatalból feljelenteném az összes olyan felelőtlen szülőt, attól aki nem oltatja be a gyerekét.

- tv-be és rádióknál a reklámok mennyiségét jobban szabályoznám.

- végre előállhatnánk olyan csomagokkal a szolgáltatók ahol te tudod kiválasztani az előfizetni kívánt tv csatornákat..

- állami kórházakban, orvosi rendelőkben bevezetném az online foglalást.. plusz minden patikaban lehetne regisztrálni időpontot, így az idősek se szorulnának ki.
Akinek akkut baja van, ők pl 7től 9ig mehetnének időpont nélkül, többiek később.

- lehet megköveznek de a vizitdíjat visszahoznám, amelynek az összegét az adott rendelő, kórház számlákkal igazoltan csak a fejlesztésre költhetik

Garanciajegy: teljesen felesleges a kitöltés/pecsételés, számla/nyugta/stb. elég kellene hogy legyen a vásárlás dátumának igazolásához

@daisy: csak a hülyék fizetnek ezért, az értelmesebbek elvégzik fiatalkorukban az egyetemet és élnek mint Marci Hevesen. Az ilyen Codecool meg társaik által kiképzett "programozók" max az egyszerűbb betanított munkákat képesek ellátni. Szerencsére mára már a piac is észrevette ezt. Csak az oda jelentkezőket sajnálom.

@brekli +1 szavazat
Autób*zisàg csökkentése +1 szavazat
Papírfetisizmus (kezdve a minden idomított majom melóhoz diploma, a papír alapú ügyintézésig) kilövése az űrbe
Szavazati jog redukàlàs
Időpont köteles szolgáltatások esetén telefonon kontaktàlàs helyett online foglalás - gyűlölök telefonàlni.

"– Termékek:"

A 22 nyelv között kizárólag balkáni és nyugat-balkáni szerepel. Természetesen a termékek tartalma is ehhez igazodik, ide gyártott vacak. Én már csak olyat veszek vagy hozatok, amin egy nyelv szerepel, mégpedig a német. Esetleg a francia.

Na ezen a "keleti népeknek jó lesz az óccsó szemét" hozzáálláson szívesen változtatnék.

Megoldas, gondolkodas, egyutteles csapat es egyeni munka orientalt oktatas.
Kockazat-kimenet alapu egeszsegugyi ellatas
Nem oltott gyerekek nem mehetnek kozossegbe
A vedooltassal mutyizo orvos azonnal sittre, kenyszermunkara, oltasellenes csaladok a patologiara oltassal megelozheto betegsegben elhunyt gyerekhullakat mosni)
4 napos munkahet,
Durva adotamogatas a gyerekes szulok reszmunkaidos foglalkoztatasahoz a gyerek 7-10 eves koraig.
Berek duplazasa (es szelekcio) a kozoktatas, kozegeszsegugy, kozszolgalati teruleteken (aki utana mutyizik, azt mar lehet szankcionalni)
Egeszsegugyi neveles (alap taplalkozas, elettan, sport, kornyezetvedelem) altalanostol...
Fele ekkora parlament
Projekt terv- kivitelezes es nem part alapu valasztasok, fel eves riportalasi es eves validalasi ciklusokkal. A bunozok rehabilitacioja (kisallatok, szakma, stb) es biologiai (ver, plazma, velo) hasznositasa.

Most ez komoly?
Beszállsz a főpolgármester-jelöltek cirkuszába és várod a "Legyen pénz, de ne kelljen dolgozni!" színvonalú ötleteket vagy mi?!?

"teljesen felesleges lexikai tudást taposnak bele a fejükbe, amit bármikor megtalálnak a mobiltelefonjukon is"

Jesszumpepi. Ez a mantra mostanában nagyon divatos lett, eléggé elszomorít, hogy már te is nyomatod. Igen, a mostani tananyagban feleslegesen sok a lexikális ismeret, ebben egyetértünk. DE! Nem kidobni kell(ene) az egészet, mert az éppen akkora marhaság lenne, mint ezt a mostani mennyiséget megtartani és erőltetni. Ugyanakkor öngyilkosság lenne átesni a ló túloldalára!

Igen, a telón ma már nagyon sok ismeret könnyen hozzáférhető. Amihez nem olyan egyszerű hozzáférni, az az, ami alapján eldönthető, mi a valid info és mi nem. pl.: a hírhedt Dr TA egykori blogja vs Kiszámoló blog

Betiltanám, hogy egy akciót úgy hírdessenek, hogy "elendejük az ÁFA-t". Ez azt a látszatot kelti, mintha az áfafizetés egy választható dolog lenne. Főleg, hogy sokan azt hiszik, hogy akkor majd 27% a kedvezmény.

Szemételdobás=kézlevágás, 2 után már nincs gond 😀

Műveltségi és/vagy vagyoni cenzus (aktív választójog érettségihez illetve meghatározott szja befizetéshez kötése).

Első lakásra megtakarítóként:

- Első lakás törlesztője legyen adóalap-csökkentő (ld. USA)
- Lakáscélú megtakarítások adókedvezménye (legalábbis adómentessége), ld. beszántott LTP.
- Második, harmadik, stb. lakásszerzés progresszív adóztatása a volatilitás csökkentésére (ld. mindenhol)
- És/vagy a lakásbérleti piac átfogó, holisztikus szabályozása német mintára, hogy kialakulhasson egy egészséges, senkinek sem para bérleti piac. Apróságok, pl. milyen már, hogy kilincselni kell egy lakcímért, holott állandóan ott lakom, legyen elég a szerződés.

Tudom, nem népszerű vélemény ez itt a lakásokba fektető olvasók között, de ez van srácok, magasan a budapesti átlag fölötti jövedelemmel, jó megtakarítási arány mellett sem érhetőek el számomra a budapesti ingatlanok és így 40 körül ez kezd pokolian frusztrálni. Szélsőségesen piacpárti vagyok, de itt elkelne az állami kontroll.

- netes szavazás, ami nem bonyolultabb, mint éjjellátó búvárzoknit venni Aliexpressről
- borravaló betiltása. Ne én érezzem szarul magam, hogy a főnök inkább X5-öt vesz, az helyett, hogy megfizetné a pincért.
- a bankok áruljanak ETF-eket, és ne kelljen mindenféle brókerek után kutakodni.
- webes cookiek, GDPR és a többi EU-s agymenéseket tartalmazó törvényeket kinyomtatni és elverni vele annak kitalálóját, valamint azt is, aki megszavazta
- aki megír és lehoz egy újabb "drón csapódott a repülőbe" hamis hírt, szintén a fenti módszerrel büntetni
- kiemelni a fedélzeti kamerák használatát a fél-illegális státuszból. Tegnap bicajon kétszer akartak megölni egy alig 20km-es szakaszon. Szerintem ez nagyon nem normális.

Átalakítanám ilyenre a választási rendszert.
444.hu/2015/08/25/egy-cseh-uzletember-atalakitana-a-vilag-osszes-valasztasat
Röviden: Egy embernek több szavazata is van. Illetve van negatív szavazata. Voksolhat arra, hogy kit szeretne első, vagy második helyen, továbbá kit nem szeretne egyáltalán.

- Minek annyiféle azonosítókártya? Személyi, lakcímkártya, TAJ-kártya, adókártya, jogsi, stb. Legyen elég egy!
- Kötelezővé tenném az egyszerűsített felhasználói felületeket (bank, biztosító, közművek). Az őrületbe tud kergetni például, amikor feleslegesen kell le-fel nyitogatni dolgokat (pl. webkincstár), holott meg lehetne oldani egy sokkal kisebb felületen, mindenféle felesleges kattintgatás és csilli-villi nélkül az egészet.
- A reklámok mennyiségét én is korlátoznám (pl. a Híradó közepén ne lehessen már...). Az állam meg ne hirdethessen óriásplakátokon, és konzultációs leveleket se küldhessen.
- Erőteljesen korlátoznám az olyan hitelcégek működését, mint pl. a Provi..., Cofi... és társai.
- Ne lehessen eltérő a netes ár a boltitól. Mennyire idegesítő, h ha gyorsan kell vmi, látja az ember, h van készleten, megrendeli és akkor vagy nem lehet átvenni azonnal, vagy a boltban drágább.

Ne lehessen olyan miniszterelnök, aki már 2 mandátumon túl van.

Rendszámot a biciklikre + szupertrafit élesíteni ellenük. (Ha meg akar halni az ő dolga, de ne általam tegye, mert nem képes a 10 méterrel arrébb lévő bicikliutat használni.)

Komoly vagyoni átvilágítást minden politikusnak és családjának.

Komoly béremelést az egészségügyi dolgozóknak (igen, hajlandó lennék érte +5% SZJÁt fizetni).

Szavazásokon való részvétel kötelezővé tétele. (Lehet továbbra is érvénytelenül szavazni, úgyse lehet ezt ellenőrizni. Az viszont nem elfogadható, hogy az ország 33%-ának ne legyen véleménye, ne érdekelje semmi, bármi is történjék.)

Doktori cím megvonása a jogászoktól. (Miért kapnak egyáltalán?)

+1 szavazat a MÁV jegyvásárláshoz, konkrétan 1 órával később tudtunk elindul a hétvégén, mert a késéssel érkező vonatra már nem lehetett automatából jegyet venni, pénztár meg nem volt nyitva
+1 társasházi szabályozás átfogó változásai: kevés a mozgástér, nehéz határozatképességet összehozni a közgyűlésen; a közös képviselőt csak kirúgni lehet, a díját visszatartani nem, ha gondok vannak, nem megfelelő a szolgáltatás. Meghatározott mértékű felújítási alap képezése az ingatlan értékmegőrzése céljából.
+1 dugódíj
+1 vizitdíj időkeretre igazítva (a háziorvosi csevegések iszonyat várakozást okoznak) - fejlesztési vagy üzemeltetési alapba forgatva

Szerintem elkélne nagy volumenű vasútfejlesztés, amellyel nagyságrendet ugrana a napi munkábajárási táv, sokkal többen élhetnénk egészségesebb környezetben.
Kevesebb bolti vásárlást, sokkal több otthon termelt, szezonális ellenőrzött alapanyagot.

- a politkusokra is a gazdasági társaságok vezetőire vonatkozó felelősség vonatkozzon (és a mentelmi jog ne terjedjen ki erre)
- Magyarország legyen részvénytársaság: állampolgár és/vagy adózó legyen részvényes, részvényesi jogokkal.
- a szociális ellátások és a közalkalmazottak/köztisztségviselők fizetése legyen minimálbérhez kötve
- a munkabér közterheit ne terhelje mindenféle adó és járulék. Elég egy százalék, az ADÓ, amivel mindenki számára egyértelműen lehet számolni.
- útdíj és a benzinárba épített útadó helyett az egyik is elég
- orvosi rendelésre, kezelésekre online foglalás
- ne legyen senkinek sem kedvezményes az utazás. Legyen piaci alapú, könnyített belépéssel, kötelelző minimum szolgáltatással. Legyen valódi verseny a szolgáltatók között.

@Kiszamolo

Mindhárom gyermekem általános iskolás, hidd el, képben vagyok.
Nálam is tele van a fiók oklevéllel, szívtam eleget én is felsőoktatásban.

"De át kellene gondolni, minek mennyi haszna és értelme van."

Működésképtelen elképzelései mindenkinek vannak. 😀
Komolyra fordítva: tanárként a legjobb szándékkal azt tudom tanácsolni, hogy amit hiányolsz, azt állj neki és tanítsd meg magad a gyerekeidnek, mert - ha csak nincs kivételesen nagy mázlid - más nem fogja!

@ragazzo-fortunato: ez azért komoly, de jól megmutattad a liberalizmus lényegét: "Szélsőségesen piacpárti vagyok, de itt elkelne az állami kontroll." -> Tehát szélsőségesen piacpárti vagy, míg nem ér valami veszteség, mert akkor kell a mentőöv.

@Kiszamolo - még mindig emlékszem 5. osztályból, hogy fehér leghorn és rhode island. Az első a fehér, a másik piros tyúk. Node, azt nem tanították, hogy a piros tojás nem egészségesebb a fehértől, csak annyi a különbség, hogy az előbbit piros vagy fekete tyúk tojja, míg az utóbbit fehér.
Mikor barackosban dolgoztam, akkor megtanultam egy rakat barackfajtát megkülönböztetni, pl. Luna, Dixired, Red haven, Fire Haven, Halle haven, Flamingo(érési sorrend), de aki nem akar kertészkedni, annak annyi bőven elég, hogy a korai barack nem olyan jó eltenni, mint a kései, mert annak jobb az íze és elválik a hús a magjától. Ezt még sok öreg sem tudja és szezon elején keresik a "magbaválló" barackot.
Egyetemen azt mondták, hogy a tölteléktantárgy majd jól jön valamire. Kb. mint a pincében tárolt lom, amit a "majd jó lesz valamire" jeligével tárolnak éveken, évtizedeken át, de sohasem fogod használni.

ÁNYK nyomtatvány kitöltő ésszerűsítése, hogy ne egy számítógépes írógép legyen:
Példa: EU biztosítási kártya nyomtatvány kitöltése:
1) letöltöm a nyomtatványt
2) kitöltöm az igénylő nevét, lakcímét, születési idejét, anyja nevét, TAJ számát.
3) kitöltöm, a kártya jogosult adatait (kinek kérem a kártyát): név, születési név, születési idő, anyja neve, TAJ száma.
4) kitöltöm, hogy hová kérem a kártyát postázni.
5) feltöltöm az ügyfélkapun keresztül a saját fiókomba.
Háromszor adok meg minden adatomat, amikor mindent tudnak, miután bejelentkezek az ügyfélkapura.
Ennek úgy kéne működnie, hogy belépek az ügyfélkapura, egy gombra kattintok és elküldik emailben. Minek kell kitöltenem, ráadásul 3x mindent, ugyanazzal az adattal? Az összes többi ÁNYK nyomtatvány is hasonlóan kőkorszaki.

Netszolgáltatók sávszélesség huncutságait... random ránéztem egy oldalra: 1000 Mbit/s!* (*Garantált le/feltöltési sebesség 300/50Mbit/s)

Progresszív ingatlanadó. (Ne érje meg a 10. lakást is kiadásra megvenni, illetve épületeket üresen rohasztani.)

Rehabilitációra és ne tiltásra alapuló drogpolitikát. (Johann Hari: Chasing the scream konyve alapján alakult át a véleményem erről.)

Halálbüntetést a különösen erőszakos bűncselekmények elkövetőinek.

Semmi közpénzt az egyházaknak.

Független, kompetens jegybankot.

Szakértői kormányt legalább 5 évig.

Oktatás megreformálása:
- Idén közel kétszer annyi tétel volt történelemből, mint amikor én érettségiztem. Baromi fontosnak éreztem már akkor is, hogy mindent tudjak a feudalizmusról. Most sem tudom mi az, nem is érdekel, ha kell, majd beírom a Google-be.
- Már akkor (1995) úgy jöttem ki a főiskoláról, hogy egy faxot nem tudtam elküldeni az első melóhelyemen. De az improprius integrált nagy vágtam. Szóval régen sem volt jobb, de most a mennyiség katasztrofális. Az elsős gyerekem minden nap 3-4 oldal házit hoz haza úgy, hogy kötelezően délután 4-ig bent van az iskolában. 98%-os teszteket ír matekból, meg versmondó versenyt nyer, szóval nem ellazsálja a délutáni, benti tanulást. A többi gyerek is hazaviszi, nem tudnak vele bent végezni.
- A sok értelmetlen évszám magolása helyett inkább tanítsák meg azt, aminek értelme van, ami az életre nevel. A svéd minta pl. nekem nagyon szimpatikus.

Bankban, hivatalban, orvosnál stb rengeteg idő elmegy sorbanállással. Kapjon az ember egy QR-kódot a sorszámmal, aminek segítségével egy appban nyomon tudja követni, hányan vannak előtte, így beleférhet egy bevásárlás, KV, stb. Ha lecsúszik, két óráig nem használhatja ismét. Nem hinném, hogy a XXI. században ez megoldhatatlan lenne...

Szavazati jog átalakítása.
Egy 17 éves nem dönthet a jövőről,
de a 97 éves szavazhat.
Nonszensz.
De mondjuk ez egy nagyobb horderejű politikai döntés lenne.

Ami viszont könnyen megvalósítható és ugyanakkor sok mindenkinek könnyebbséget jelentene, az a hivatali/közfeladatot ellátó emberek formális ruházatának a lazítása.
Konkrétan lehetővé tennèm a bermudanadrág viselését rendőröknek, pincéreknek, orvosoknak, buszvezetőknek stb.
Globális felmelegedés van, a klíma nálunk is lassan a trópusihoz közelít.

+1 Szaktarcaba, miniszteri szekbe nem ulhetne olyan ember akinek nem a szakteruletenek megfelelo felsofoku + 10-20 ev szakiranyu tapasztalata van
+1 Betiltanam mindenfele intezmenyben a papir alapu ugyintezest, kornyezetvedelni okokbol
+1 Netes szavazás, sőt a komplett állami és közszféra, bürokrácia digitalizálása (lásd észtország)
+1 Projekt terv- kivitelezes es nem part alapu valasztasok, fel eves riportalasi es eves validalasi ciklusokkal
Egy összegű családtámogatások átalakítása adókedvezménnyé
Kártyák, azonosítók, regisztrációk stb. kiváltása biometrikus+ tetszőleges jelszó/pinkód/minta/ stb. azonosításra
Kötelező kressz vizsga és rendszám azokra a biciklikre akik az autós forgalomban részt akarnak venni
2x 4 éves ciklus betöltése után semmilyen politikai posztot nem tölthet be az illető (össz 8 év bármilyen formában)
Mentelmi jog eltörlése
Reklámok nagyon szigorú szabályozása

pl. nyelvoktatásnál kimegy a csoport a konyhába, oszt a kívánt nyelven főz egy kávét, majd az adott közeg elvárásai/szövegkörnyezete szerint elfogyasztja, kiönti, prüszköl tőle, mégis elmosogatja/gépbe teszi, ablakot nyit (ha van, ha nincs;)...és még/végig a megtanulni kívánt nyelven beszél.
ja, és egyúttal microsoft szerénységével várom el a szellemi termék után járó apanázst;)

ezt pedig- a tesztszakaszokat kivárva-, pontosan lopnám/másolnám/esetleg fizetnék is érte?:)
lechnerkozpont.hu/cikk/az-eszt-e-kormanyzas-titka

1. Az oltáselleneseket elmegyógyintézetbe utaltatnám. @egeszsegesebb-gyerekeket a rend kedvéért
Kár is erre szót vesztegetni, pl. Magyarországon a 20-ik század első felében minden negyedik ember TBC-ben halt meg, tarolt a torokgyík (diftéria), a gyermekbénulás. A skarlát ráment a betegek szívére. Kb. 30 évvel nőtt az átlagos élettartam az oltások miatt. Ilyen csodálatos az emberi szervezet. Kár, hogy nem lehet előre tudni, hogy ki lesz oltásellenes, mert őket kivételesen nem oltanám be (de ezt csak viccből írtam).
Ellenpélda pedig NINCS, csak kanyaró, stb. járványok világszerte az idióták miatt.
A gyógyszercégek sokkal több pénzt kereshetnének, ha hagynák megbetegedni az embereket. Ez az érvelés is nevetséges. És nincsenek ártalmas oltások. Egy sincs.

2. Avarégetés: 100 milliós bírság.
3. Szilárd tüzelés éves adó: 250.000 Ft / kályha.
4. Illegális égetés 5 év börtön.

Oktatást teljesen átalakítani, kevesebb lexikális tudást az anyagba. Ahhoz tanár lehet nem is kell, mehet videóról (akár otthon nézve). Cserébe az "élő" foglalkozás legyen sokkal gyakorlatiasabb. Így kevesebb tanár kéne, jobban meg lehetne fizetni őket, kevésbé nyomorodnának le lelkileg, illetve talán a diákok figyelmére, fejlődésére is jó hatással lenne egy ilyen rendszer.

Jogosítvány szerzést újragombolni az alapjaitól. Más országokban sokkal emberségesebb, mégis tudnak vezetni. 10 évente viszont valami újraellenőrzés nem ártana, 75 éves demens szerencsétleneknek nincs keresnivalójuk az utakon.

Vegyes finanszírozású egészségügyet.

Állam szerepét erősen megnyirbálni, szinte minden területen.

Komoly pénzbírság azoknak, akik nem szedik össze a kutyájuk ürülékét. Felháborító a rengeteg kutyaszar mindenfelé.

Utazási irodáknál a haszonkulcsot kellene maximalizálni, mint az uzsorakamatot. Elképesztő, hogy nagyobb utazásnál akár 3-4-szer annyit kérnék, mint ami kijön saját szervezésben.

Ingatlanosok brutálisan sokat kérnek, jobbára 4,5-5%+áfát. Ez egy 30 milliós kis lakásnál mindjárt 1 500.000+áfa. Tényleg jogos lenne szabályozni. Mivel sokszor az eladó is hirdeti, így cseleskednek, rendszeresen más utca van megadva a környéken, 1-2 nm-mel többet írnak, hogy az érdeklődő ne tudja beazonosítani. Ha megadnák a pontos címet, emeletet stb., akkor az érdeklődő odamenne és a tulajjal egyezkedne.

Repjegyeknél is rájön sokszor ilyen-olyan ktg., főleg közvetítőn keresztül. Helyjegy, csomag ktg-e, utalási díj, stb., ajánlgatnak biztosítást a fapadosok, csomagokat, stb.. Aki nem rutinos, az megszenvedhet vele. A nagy légitársaságoknál ált. nincs plusz ktg., benne van csomag, kaja, helyfoglalás.

@kopter-geza @egyszervolt
"– netes szavazás"
Ez egy nagyon rossz ötlet, részletekért: m.youtube.com/watch?v=w3_0x6oaDmI

- Normális kriptográfiával működő és nem NFC-s személyi és útlevél (ne olyan, amit már milliószor megtörtek).
- Biometrikus azonosítás (pl.: ujjlenyomatos útlevél, retina, DNS, ) betiltása, de legalábbis nagyon komoly szabályozása. Részletek: google: "fake german minister fingerprint", m.youtube.com/watch?v=cfQCOICIliQ
- Emberek profilozásának nagyon komoly szabályozása. (pl.: google: "target teen pregnant", Brexit film)
- Biztonsági kamerák központi elérésének tiltása / komoly korlátozása. Illetve ezen (főleg a boltokban/BKV-n/stb.) eszközök által készített felvételek titkosítása, amelyet csak a rendőrség tud feloldani.
- Területi alapú tartalomkorlátozás (geoblocking) tiltása EU-n belül (mind internetes tartalmakra, mint külföldi webshop-ból adókra)

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram