A Nemzeti Otthonteremtési Közösségről szóló törvényt tavaly fogadta el az országgyűlés. A NOK-ról itt írtam bővebben, túl pozitív véleményem nincs róla.
Mivel az egész NOK nem más, mint a jogosan betiltott fogyasztói klubok felmelegítése állami támogatással megsegítve, előre borítékolható a rengeteg felháborodott károsult, aki úgy gondolta, hogy ő fog lakást kapni önerő nélkül.
A törvényi előírásoknak egyetlen cég felelt meg, azonban a törvény elfogadása után közel egy éve hatalmas a csend. Már-már azt gondolta az ember, hogy mégsem lesz belőle semmi.
Azonban több hónapja hallom több helyről, hogy márciusban indul a beszervezés, az ügynökök kiképzése már gőzerővel folyik. (A nyitási díjat, ami itt is 1%, mint a lakástakarék, nyilván az ügynökök fogják kapni, ahogy a lakástakaréknál is.)
Ádám küldte át az első fecskék egyikét, amelyik a NOK-ba kívánja berángatni az embereket.
Ezek szerint mégis elkezdődik. Elő a popcornnal, kövessük az eseményeket.
Nem tudom ez kinek az oldala, de nem éppen olyan dolognak mutatja a NOK-ot, ahova érdemes pénzt tenni. Pl: a kalkulátornál van 10 és 15 év, de mindegy mit választasz, akkor is ugyanannyi a törlesztő. A kalkulátor felett írja, hogy a THM-et is kiszámolja, de igazából nem is.
Ez csak valami ügynök, vagy hivatalos weboldal?
Már van is rajta egy kamu hozzászólás.
Engem meggyőzött, megyek és kötök.
Kettőt.
Ez egy ügynöki oldal lesz.
Domain.hu megadja a választ.
Ceglédi cég regisztrálta be.
"Powered by Furmint" 😀
Az egyik indok az volt, hogy az LTP-t nem igazán használják fel az emberek; már nem tudom, hogyan volt szó szerint, de a lényeg, hogy az LTP szerepe az új-lakás vásárlásokban kicsi, szóval minden másra megy, csak nem új építésre.
Ennek szerintem az egyik oka, a támogatás viszonylag alacsonyan meghúzott felső határa. Egy 4-5 éves szerződésben valóban kevés összeg jön össze, még önerőnek se elég sokszor (1-2 szerződést feltételezve). Talán egyszerűbb/ésszerűbb lett volna jelentősen megemelni ezt a limitet, de neeeeem, ilyen hülyeséggel jönnek helyette 🙁 🙁
Hm, elég érdekes. 10 évet választottam a futamidőnél, 10 Millió megcélzott összeggel, és 843333.333 (gy.k. nyolcszáz-negyvenháromezer!) forintot kaptak havi törlesztőnek. Szerintem nagyon jó biznisz, mindjárt fel is veszem a kapcsolatot az ügynökkel.
Megj.: a "Powered by Furmint" felirat/link az intel.com -ra visz.
Jó, ez a lap nyilván egy ügynök által összetákolt oldal, ezért aztán olyan is.
Nem ez a lényeg, hanem az, hogy akkor most tényleg elkezdődik a biznisz.
50 évesen összeomló panel?! 😀 Statikailag elég sokat tud az a hitvány vasbeton rács.
Ezeket is meg kell majd menteni pár év múlva a birkák pénzén?
Miért tudok csak arra gondolni, hogy haverok fogják kapni a lakásokat, majd az egész becsődöl és a havernak a részletet sem kell tovább fizetni / bedől és az állam átvállalja a haver törlesztőjét. Vagy valami egyéb módon jár rosszul a közösség.
Szomorú ezt végignézni.
Bontom a popcornt... Tudom, hogy az én adómból is megy a buli, de ha már nem tudol mit tenni ellene, akkor így fogom fel.
@Zoli
Kérlek, hogy ezt ne.
Minél többen értik meg, hogy miért fognak állni 400 év múlva is a panelházak, annál kisebb lesz az esély rá, hogy ismét alulértékeltekké váljanak és bevásárolhassak belőlük. 🙁 Ne szúrj ki velem.
Eddig olvastam : "Egy lakás maximális élettartama 100 év. (Ebbe beleszámít az 50 évesen összeomló panel és a 150+ éves még évtizedeket kiálló Budapest belvárosában lévő bérházak is."
Vagyis max elettartama 100 ev, es a kovetkezo mondatban leirja hogy 150+ eves meg evtizedeket kiallo hazak vannak. Koszonjuk Emese.
Egyebkent onmagaban az otlet erdekel, persze hogy szeretnek lakast, de nem tudom hogy birja ki valaki rohoges nelkul azt mondani, hogy nem kell onero, csak mielott lakasod lesz havi fix osszeget tegyel felre (fizess be) nehany evig. Mert az onero az vajon mi ha nem ez keremalassan? 🙂
ha tényleg ügynök akkor kamuügynök. mivel nincs még NOK, ha lenne akkor tudnánk róla.
még a végén kiderül, hogy még egy engedély nélküli Marcsika.
Ceglédi a web oldal? Akkor a Hungária Értékpapír Zrt. valamelyik munkatársa lesz ....
A popcornt nem szeretem, kávét kérek, és hátradőlve röhögök!
(Mindenki megérdemli a sorsát, aki ügynökkel szóba áll.)
Juliska is nagyon várja már (mint első hozzászóló az említett oldalhoz). LOL :-))
Az egész iromànyban ez tetszett a legjobban:
"....egy rókás típusú lakástakarékpénztárnál..."
🙂
Ma este èn is rókás típusú leszek (ha jól sikerül a buli ....:):)
Sziasztok!
Éppen most volt nálunk egy lakáskasszával is foglalkozó tanácsadó és éppen a NOK-ot hozta fel, hogy szerinte a lakáskasszákat lehet meg fogják szüntetni, mivel éppen a NOK konkurenciája.
Nem ezzel akart rábeszélni, mert amiatt hívtuk, hogy szeretnénk kötni egy 4 éveset, csak említette, hogy már az Államkincstárnál is hallani ilyen pletykákat. Ki tudja?
Talán érdemes még ltp-t kötni, amíg van?
@Tivadar:
Kb. 3 éve hallom már több ismerősömtől is (engem is felhívtak telefonon a kisrókások), hogy belsős infó, hogy még idén megszüntetik a lakáskasszákat, így most kössek 10 éveset havi 20ezres befizetéssel, és ugye tudom, hogy a gyerekekre is lehet?
Szokványos lakáskasszaügynökös duma. Amikor a NOK-ot be akarták hozni, akkor hangzott el (korábban valaki már írta), hogy a lakáskasszákat az emberek kb. 90%-ban felújításra használják fel, a köcsögök nem akarnak új lakásokat belőle, arra majd ott lesz a NOK, felújításra marad a lakáskassza, nem akarják megszüntetni, de nem emelik a 20 ezret se, mert ha több kell, arra ott a NOK!
@Zoli!
Igen, Szarajevóban látható a példa. Néhány házon több emelet magasságban téglával pótolták az oldalfal hiányait. Amíg nem volt téglával kipótolva, addig sem dőlt össze.
Akko' mostan' idéznék:
..."A Poligrupo Zrt tevékenységeinek köre folyamatosan átalakult: 2006. tavaszától külső cégek követeléseinek, kintlevőségeinek kezelésével foglalkozik, elsősorban preventív szemlélettel lefedve az üzletág minden igényét.
A cég mint korábbi tevékenységében is - a cég filozófiájának megfelelően - az ügyfelet, mint partnert helyezi középpontba..."
Tessenek megőrizni komolyságukat, ezek aranszívű' emberek, karitatív végzik áldásos tevékenységüket, a Carion Zrt. oltalmazó szárnyai alatt...
Hogy lehet a külső követelésbehajtásba preventív szemléletet vinni?
Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha preventíve kimaradunk ebből a karitatív és áldásos tevékenységből, amíg még van valamennyi pénzünk 🙂
Bár gondoltam rá, hogy a Kapcsolat menüben megadom az adataimat és megnézem, mivel szédítik a népeket. Vagy hogy teszek fel kérdéseket a hozzászólásoknál.
Ha elég vastag lenne a bőr a pofámon, elmennék ügynöknek. Tuti jó pénzt lehetne összeszedni az elindulás után a hülyék aláírásaiból.
Csak hát én tudom: amikor tükörbe nézel, nem mindegy, ki néz vissza rád...
Ezt a marhaságot, nem tudom elképzelni, hogy valakinek megèrje... persze biztosan lesz pár idióta akit rábeszélnek... aztán amikor lelépnek a pénzükkel, akkor majd mennek tüntetni hogy mentsék meg őket... az én adómból...
És persze ugye mert MO-n vagyunk biztosan nem lesz megbundázva a sorsolás, és senki nem is hagyja abba majd a befizetést, miután megkapta az ingatlant. Már önmagában az, hogy van egy lakás, amit 2017 és 2032 között valamikor majdnem véletlenszerűen kapok meg, és közben valaki más egy, az én pémzemből vett lakásban él...
Gagyi oldal, látszik, hogy 5 perc alatt készült. De ha kellően korán indítod, akkor a google az elején fogja hozni, mert "régi már" az oldal.
A "cég" aki mögötte van egy évi 1m Ft-os kis kft, két testvér nevén van, az egyik lakhelyére bejegyezve. Szerintem nem is ügynök, csak közvetítő.
Közvetítő: regisztrálókat gyűjt, majd alválallkozó ügynök felhívja telefonon. Ügyfél örül, mert választ kapott kérdéseire, ügynök örül, mert nem kell marketingelnie, közvetítő örül az 1e-10e/közvetítés díjnak. (ekaer_pont_hu pont ugyanez. Államinak álcázott oldal, amelyen az űrlap kitöltése után "valaki" felhív. De ugyanez megy a "felmértem, már csak meg kell csinálni" jellegű asztalos hálózatban is)
Gondoltam, én is indítok egy ilyen oldalt (jaa, nem is, inkább a gyerekekkel játszom), megnéztem gyorsan, az alábbiak mind foglaltak (.hu alatt), lesz itt még weboldal dömping:
- nok
- nemzetiotthon
- nemzetiotthonteremtesikozosseg
- nemzeti-otthonteremtesi-kozosseg
És a szomorú, hogy még az ügynök szintnél is gagyibbak lesznek, mert minimális infót nem raknak ki, elég a "MÉÉÉG nincs lakásod? Akkor MOST!" szlogen és már ki is tölti az űrlapot.
@gaborr "nincs még NOK, ha lenne akkor tudnánk róla"
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1600015.TV×hift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1600115.KOR
mnb.hu/letoltes/nok-kozosseg-nyilvantartasba-vetel-1.pdf
Akkor most már van NOK, mert tudunk róla...
Sok baj van a panelekkel, de Magyarországon meg Európa szerte bőven vannak már 50+-os példányok, s egyik se készül összedőlni. Persze volt kivétel(pl. pécsi magasház), de ott egytől egyik a kivitelezés volt elcseszve, s nem is húzták 50 évig. Ahol nem gányoltak, bőven bírja. Egyébként pl. Budán vannak még nemhogy 150 éves, de középkori eredetű házak is, s azok se készülnek leomlani. Ha rendesen meg lett valami építve, minden csak karbantartás kérdése.
@uzsolt két cég tudna nokot adni, amennyire tudom, egyikük sem ad, tehát az én értelmezésem szerint nincs. amit te beidéztél az egy törvény a nokról.
hihetetlen mekkora reklámot kap ez az elsolakas.hu, már a portfolio is átvett egy ilyen 5 perc alatt összedobott wordpress oldalt.... felfoghatatlan.
gaborr, szerinted hol olvasták? 🙂
@gaborr: Akkor félreértettelek. A törvény szerint (ha minden igaz) már szabad az út, mindenki alig várja, hogy az ő pénzéből vehessenek a tehetősek még egy ingatlant befektetési céllal 🙂
Egy potenciális piaci szereplő már engedélyt kért az MNB-től, hogy nemzeti otthonteremtési közösséget szeretne szervezni - derült ki a felügyelet Portfolio-nak küldött válaszából. Nem tudni biztosan, de valószínűleg ez a cég az, amely elsolakas.hu oldalán már az érdeklődőket is elkezdte gyűjteni.
portfolio.hu/finanszirozas/bankok/egy_ceg_mar_jelentkezett_hogy_beszallna_a_nemzeti_lakaslottoba.3.243315.html
CNOK Zrt. nevű cég lesz a szervezője a NOK-nak, terv szerint márciusi indulással (de sztem ez csúszni fog) és 9 cég fogja megkapni az ügynöki tevékenységet, 3 lakáskasszás, 3 ingatlanos és 3 biztosító.
Nem az lesz ebben az államnak a buli, h a haverok jutnak lakáshoz (aprópénz az nekik), nem is az, h majd a haverok építik a lakásokat (mivel te vagy én is építhetek), hanem az, h az állami támogatásnak nevezett adóforintokat a szerződését költségeként fogják magunknak visszaosztani. Nem véletlen írta Miklós, h egy embernek lett ez kitalálva.
Egyébként szerintem le fogja fölözni a piacot, biztos vagyok benne, h az LTP 30%-a az utolsókat rúgja (ami nekem spec elég rossz hír), 1-2 évet adok neki.
A NOK vélhetően magyon jó megoldás lesz azoknak, akiknek van a zsebében 10-50-100 millió forint, viszonylag gyorsan lakáshoz fognak jutni kamatmentes hitellel.
De lesz bőven károsult is.
@recrea miért lesz jó annak akinek ennyi pénz van a zsebében? azt mondod jobban fogok járni, ha most akarok venni egy házat 60 millióért, és azt nem direktbe megveszem, hanem belépek egy NOK-ba?
Vannak még aggályaim...
- a NOK pénz mellett, beszámítható a rendelet szerint a saját ingatlan, ok, de ezekkel az ingatlanokkal mi lesz? Mert ha hasznosíthatja a közösség (pl. bérbeadás), akkor a tagi követelések már nem csak bankszámlán léteznek (ahogy a rendelet előírja)
- minden esetbe a szervező dönti el, hogy milyen gyakran kell sorsolást tartani...
- lehet olyan közösség, amely pl. 150 tagos és 15 évig működik, és ezáltal 10 NOK tag jut lakáshoz évente, de olyan is, amelyik azt mondja, hogy csak az x.-ig év után sorsol, és utána akár gyakrabban...
- 100 milliós alaptőkével, a szervező a saját vagyonával felel, ez mire is elég?
- már most dörzsölhetik a tenyerüket a végrehajtók, a CSOK beleszámít az önerőbe a rendelet szerint, ez vajon hány KHR listás személyt fog ösztönözni a beszállásba , hiszen egy licitnél azonnal rendelkezésre áll ez az összeg mint önerő...
@gaborr:
Azert lesz jo neki, mert beletesz 20 milliot, az allam + tobbi belepo melletesznek meg 10et, es vesz egy 30 millios ujepitesut. Csak a tamogatason keres 3-4 milliot + kamatmentes hitelt kapott...
Nyilvan akkor, ha a sajat haza mar megvan, es befektetesnek szeretne meg...
Janos82: köszi, és mi lesz ha csak ilyen nagypénzűek (gyakorlatilag az összes olyan aki mostanában lakást akar venni, ilyenből van jópár) lépnek be, bízva abban, hogy csatlakoznak hozzájuk balekok akiknek még nincs meg az önerejük? de ha mégsem csatlakoznak ilyenek, akkor valszeg addig fog meni a licit, hogy semmi hitelre nem lesz szüksége, akkor viszont bukik az egészen, jól gondolom?
@gaborr:
Majd ha tudjuk a sorsolas menetet, akkor lehet biztosabbat mondani....
En ugy tippelem, hogy a felso 20-30% fog jol jarni ( akik a legtobbet tudjak betenni), de ha nincs kulonbseg mert mindenki a maximumot teszi be, akkor a szerencse( vagy a kapcsolatok ) dont...
Ebben a sztoriban is sok dolog nézőpont kérdése, teszem azt, te összegyűjtesz a párnába 15 év alatt egy lakás árát, effektíve buksz a pénzen (infláció, elmaradt kamatok, állami tám.), de mondjuk Szegedre megy tanulni a gyereked, veszel neki ott egy lakást, kétlem, h majd elédál, h "apa, te mekkora bukott ember vagy!".
Nem feltétlen a pénz fog számítani, egyenlő anyagi esélyeknek sokkal inkább az okos és tervezett szerződéskötés és annak menedzselése. Csak mindenhol (köztük itt is a hozzászolók között) rengeteg fals infó kering, mondhatnám marhaság.
Óriási bukást egyelőre nem látok benne, mert elég sok menekülési útvonalra lesz lehetőség, legrosszabb verzióként azt tudom elképzelni, h valaki megkapja az ingatlant és utána olyan élethelyzet áll be nála, h nem tudja fizetni a kamatmentes hitelt. Na, az gáz, mert ugyan lesz hitelképességi vizsgálat, de finoman szólva laza keretek között.
Újabb hírek:
a domain.hu alapján a honlap gazdája a ceglédi, 2015-ben mindössze 1,4 milliós árbevételt és 105 ezer forintos adózott eredményt elérő K-ING Hungary Kft.,
portfolio.hu/finanszirozas/bankok/meg_nem_uzeni_az_elso_nokos_honlap_a_lakasra_vagyoknak.5.243468.html
Igazán biztató kezdet, az adatokból egyértelműen látszik hogy "nem átverés" :DDDD
Mikor jutunk el oda, hogy az emberek felismerjék: önerő nélkül semmi sincs, ha mégis, akkor annak örök rabszolgasors lesz az ára?!....
Ha nem volna irreális, hogy fizetésből bárki emberi méltósághoz mért otthont teremtsen (vagy béreljen) akkor az ilyenek nem tudnának visszaélni. De mit várjunk egy olyan országban, ahol egy munkáltató azt hiszi, szívességet tesz azzal, ha 140E Ft-ért foglalkoztat valakit?