Kiszámoló bankszámla......helyett

2024-06-13
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Most, hogy a Raiffeisen valami okból elkezdte elüldözni a prémium ügyfeleket (pedig nemrég még 50 ezer forintot is fizetett ugyanezen embereknek, hogy nála nyissanak számlát), arra gondoltam, hogy itt az ideje, hogy végre saját számlacsomagunk legyen. (Nem volna semmi baj az új Prémium csomaggal, ha nem kellene fizetni az utalásért havi egymillió felett. De sajnos kell.)

Több bankot megkerestem, hogy az egyesületnek ajánljon egy partneri számlacsomagot. Értelmes ajánlat egy banktól jött, ami első ránézésre jónak tűnt. Havi 600 ezer forint beérkező összeg esetén (nincs kikötve, hogy honnan, hány részletben, milyen címszóval) gyakorlatilag minden ingyen van. Egy másik csomagnál pedig ha hasonló módon a minimálbér beérkezik, a mobilról történő utalás ingyenes és még bizonyos kereteken belül a pénzfelvétel is.

Már éppen mentem aláírni a bankba a keretszerződést, amikor azért jobban utána olvastam az ajánlatnak. A hirdetményben az apróbetűs részben eldugva kiderül, hogy a Prestige csomag két év múlva átalakul Ikon Plusz csomaggá, aminek havi díja 3.200 forint, kivéve, ha a havi elvárt beérkező összegen túl még további 30 millió forintot parkoltatsz a banknál. Ehhez már csak az éves kártyadíjat kell hozzácsapni, mert olyan is van és nem is kevés, 7.616 Ft/év. (Pénzügyileg tudatos ember nem tart 30 millió forintot bankban. Ha állampapírt akar venni, az Államkincstárnál ingyenes a szolgáltatás, ha ETF-et, vagy részvényeket akar venni, arra pedig egy brókercég a megfelelő választás.)

Így ez az ajánlatra a legjobb kifejezés a beetetés. Két évig a legtöbb dolog ingyen van, de utána vagy tovább állsz vagy átraknak a Partner Ikon Plusz csomagba, havi díj és havi kártyadíj együtt már közel 4.000 forint, ami minden, csak nem olcsó.

A Partner Aktív Nulla csomag még jó lehetne, ott a számlavezetés ingyenes, ha minimálbérnek megfelelő összeg érkezik és az utalás is az, ha mobilról utalsz, viszont itt is van éves kártyadíj, évi 5200 forint. Mondjuk azt nagyon könnyű megúszni, mert köszönettel nem kérsz kártyát, helyette nyitsz egy Wise számlát online és oda átutalgatod, amit havonta kártyával költenél és használod a Wise kártyádat fizetésre. (Hátulütő, hogy így nem fogsz tudni pénzt felvenni ingyen, csak a Wise nem túl barátságos költsége mellett.) A kártya az első évben ingyenes, csak ne feledd el időben lemondani, ha nem tartasz rá igényt az első év után.

B verzió, ha kell a magyar bankkártya a készpénzfelvétel miatt, hogy ezt a számlacsomagot a Bankmonitor oldalán kötöd meg, s ha nem volt U. banknál számlád az elmúlt nyolc évben, 30 ezer forintos egyszeri jóváírást kapsz, amiből kijön a kártyadíj közel hat évre. (Részletek) (A Bankmonitor oldalán találsz még ajánlatokat, de az összes esetben két-három év után vége az ingyenes időszaknak.)

C verzió, ahogy ebben a cikkben is írtam már, hogy kombinálod egy "Raiffeisen Aktívitás 3" csomaggal, amire szintén kapsz belépési bónuszt és a Partner Aktív csomagot csak utalásra használod (mert az ingyenes), de nem kérsz hozzá kártyát a második évtől, a Raiffeisen Aktívitás csomagot pedig csak kártyás vásárlásra használod, mert ott az utalás a drága. S a kártya is, de a nagyvonalú 50 ezer forintos belépési bónusz közel kilenc évig fedezi a kártyadíjat ott. Ezt hozzáadva a másik bankban kapott belépési bónuszhoz már 15 évnyi ingyenességnél jársz. Még ajánlod pár embernek az ajánlási bónuszért cserébe (mindjárt a házastársaddal kezdd) és a következő 2-3 évtizedben nem lesz bankköltséged. Mivel az első évben nincs szükséged a Raiffeisen számlára, mert a kártyadíj ingyenes itt is az első évben, mire oda kerül a sor, új ügyfélnek fogsz számítani a Raiffeisennél akkor is, ha most éppen ott van számlád.

De még ennél is jobban járhatsz, ha van bármilyen Allianzos vagy Generalis biztosításod. Akkor nem kapsz 30 ezer forint bónuszt, mint a Bankmonitornál, de a beérkezett havi összeg 2%-át megkapod, maximum havi hétezer forintot, egy éven át. Feltétel, hogy legyen egy aktív csoportos beszedésed biztosításra. (Mindegy, kinek a nevére szól a biztosítás.) Ha ki tudod maxolni a 84 ezer forintos jóváírást, az már 12 évre fedezi a kártyaköltségedet. Ha nem ismersz ügynököt, de van élő allianzos biztosításod, akkor tudunk segíteni szerintem, hogy meg tudd kötni a szerződést.

Szomorú, hogy így kell variálni azért, hogy megkapd azt az ingyenességet, ami nemrég még elérhető volt egy bizonyos fizetési szint felett, de sajnos ez van. Leginkább az egyre több banki különadók és a tranzakciós adó az oka.

Röviden összefoglalva, ezért nem lett most sem kiszámolós bankszámla-ajánlat. Még két bank adós a válasszal, ezért a remény hal meg utoljára, de mintha nem akarnának a bankok normális ajánlatot adni, még nagyon jól kereső ügyfeleknek sem, úgy hogy már most is sok ezer tagja van az egyesületnek. (Pedig ha csak átlag egymilliód van a számlán, azon a bank a jelenlegi kamatok mellett évi 65 ezer forintot keres. S hol van még a többi termék, amit el tudna adni az ügyfeleinek.)

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram