Megszűnt az ingyenes lakáshitel-előtörlesztés lehetősége

2016-03-28
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Pár napja változott a törvény, a bankoknak már nem kötelessége biztosítani a kétszeri ingyenes előtörlesztési lehetőséget.

Nem meglepő módon a legtöbb bank azonnal kijött a módosítással és az eddigi ingyenes előtörlesztésért is a szokásos 1-1,5-2%-os törlesztési díjat számolja fel.

Ezt az előtörlesztett összeg arányában kell érteni. Ha kiszámolod, még így is jobban jársz, ha előtörlesztesz. Ha mondjuk 6% az éves kamatod és 2% az előtörlesztett díjra a büntetésed, négy hónap után már hasznod van a dologból, mert az előtörlesztett összegre már nem kell kamatot fizetned.

(Ilyenkor a tőketartozásod csökken, a futamidő változatlan marad. Vagyis ha a tartozásod 25%-át törlesztetted elő, akkor arányosan annyival kevesebb lesz a havi törlesztésed. Ha a futamidőt is akarod csökkenteni, ott már szerződésmódosítási díj, közjegyző, minden egyéb lesz, az már sokkal drágább megoldás.)

Amire érdemes figyelned, hogy van, ahol van minimum díja az előtörlesztésnek és van ahol van maximum díja. Ha minimum 22 ezer forint az előtörlesztési díj, nem biztos, hogy megéri előtörleszteni 50 ezer forintot minden hónapban.

Ha 1,5% de maximum 30 ezer forint a díja, akkor érdemes elgondolkodni, tudsz-e többet előtörleszteni.

Ha hitelkiváltáson gondolkodsz, akkor is érdemes figyelembe venni ezeket a költségeket.

(Azt már tudja mindenki, hogy kétévente érdemes megnézetni a meglévő lakáshiteledet, hátha kapsz kedvezőbb ajánlatot. Kedvezőbb ajánlat az, amelyiknek annyival alacsonyabb a kamata, hogy a hitelkiváltás költségei után is jelentősen több marad a zsebedben, de az is kedvezőbb, ahol akár még magasabb is a kamatláb, mint jelenleg de a kamatperiódus nem 3-6 hónap, hanem akár 5-10 évig fix kamatot fogsz fizetni. Így nem fog megduplázodni a havi törlesztőd pár év múlva, ha emelni fogják az alapkamatot. Erről már itt írtam bővebben: Ideje fixálni a kamatokat és Váltsd ki a meglévő hiteledet

Ma már akár évi 4-5%-ért is kapsz 3-5-10 évig fix hiteleket, egy ránézést megér a hiteled. Ha nem ismersz más hitelbrókert, az olcsohitelek.com-ot jó szívvel tudom ajánlani, egy volt lakáshiteles kollégám a főnöke.)

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
80 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

> Így nem fog megduplázodni a havi törlesztőd pár év múlva, ha emelni fogják az alapkamatot.

Az általad favorizált, tízéves lakáshitelnél az alapkamatnak ~18 százalékpontot kell emelkednie a törlesztő duplázódásához.

15 éves hitelnél ez az érték ~13 százalékpont, 20 évesnél ~10 százalékpont, 25 évesnél ~8 százalékpont.

Kedves Miklós!

Szerintem ezt a fix lakáshitelt túl egyoldalúan látod. Ha szabadon csapkodna a jegybanki alapkamat, telejsen valószínűségi változóként, igazad lehetne, de a jegybank olyan erősen elkötelezte magát az alacsony kamat/gyenge forint mellett. hogy nagyon nagy dolognak kéne történnie, hogy ezt feladják.

szerintem jobb stratégia félretenni a 10évre fix kamat és a változó kamat melletti törlesztő különbségét, és időközönként előtörleszteni. Ráadásul az alacsony kamat előnyét a futamidő elején érdemes kihasználni, mikor még sok a tőke, emiatt a kamat is. Ha pl. 10 Mft-hitelből pár év múlva már csak 7 mft marad a tőketartozás, akkor kisebb részre kell a magasabb kamatot fizetni.

Szerintem min 2020-ig, míg dől az EU pénz, a kamat se negyon megy fel.

Amúgy kire vonatkozik, hogy megszünt az ingyenes előtörlesztés lehetősége? Új szerződésekre egyértelmű. Ugye ha egy réginél a szerződésbe is bekerült (ugyan azokkal a kondiciókkal, amit eddig a törvény is előírt), akkor az továbbra is él? És ha a szerződésbe nem került be ugyan, de a szerződéskötéskor érvényes kondiciós listában benne volt, akkor mi van?

Érdekes megnézni az "ideje fixálni a kamatot" cikket. Az akkor elképesztően kicsinek ható kamat bőven tovább csökkent, és 2,5 telt el.
Aki akkor fixálta 10%-ra, az most kicsit szívhatja a fogát.
Ez nem egy beszólás feléd, kedves Miklós, csak egy emlékeztető, mennyire nem tudjuk megtippelni az elkövetkezendő 1-2 évet.

@peter Az csak egy dolog, hogy mit akar a jegybank. Akkora hatalmuk azért nincs, hogy az egész világgazdaságot rángassák, még ha ezt is képzelik magukról 🙂 Farok a kutyát, ugyebár. A másik meg, hogy pl. 2006-ban is jobb stratégia lett volna Forintban felvenni a hitelt 5 éves kamatperiódusra, magasabb törlesztővel. Sok álmatlan éjszakát lehetett volna megúszni. Feleségem így tett, 8 évig változatlan törlesztővel fizette a lakáshitelét, a legnagyobb viharokban is. És összességében olcsóbban jött ki, mint devizahitellel. Én megtanultam ezt a leckét az elmúlt évek alapján.

@Kiszamolo
"Ha nem így lenne, egy euró 600 forint lenne és államcsőd lenne, mert senki nem akarna magyar államadósságot venni."

Én tisztelem a munkásságodat, de engedd meg, hogy ezt erős fenntartásokkal kezeljem.
Az elmúlt 6 évben legalább kéttucatnyi alkalommal kongatták a vészharangokat a szakértők, hogy ha ezt vagy azt meglépi a kormány, akkor vége lesz az általunk ismert világnak. Egyik se jött be, ez se fog. A világnak nem érdeke Európa relatív közepén tönkretenni egy országot, még a peremvidéket is körmükszakadtáig védik.

Szintén az a kérdésem mint Gézának. Kire vonatkozik, hogy megszünt az ingyenes előtörlesztés lehetősége? Azokra is akik tavaly vagy előtte kötöttek szerződést? Megköszönöm ha ezt tisztázzátok.

@Kiszamolo
Igazad van, ha a külföldi befektetők szemszögéből vizsgálod.
Viszont az ő arányuk hat éve szakadatlanul csökken, gondolom pont azért, hogy sikerüljön kikerülni abból a kínos helyzetből, hogy úgy kell ugrálni, ahogy idegenek fütyülnek.
A lakossági állampapírok térhódításának segítésében szerintem ez a felfogás döntő szerepet játszik, és többek közt ezért tették kevésbé szimpatikussá a banki lekötéseket, és szüntettek meg egy sor, főleg külföldiek által kihasznált lehetőséget.
Minél kisebb a külföldi finanszírozás aránya, annál szabadabban mozoghat az ország a saját ötletei alapján.
Én ezek alapján gondolom azt, hogy itt akkor sem fog jelentősen változni semmi, ha a világ visszatér a magasabb kamatokhoz.

Géza kérdésére engem is érdekelne a válasz.

"Amúgy kire vonatkozik, hogy megszünt az ingyenes előtörlesztés lehetősége? Új szerződésekre egyértelmű. Ugye ha egy réginél a szerződésbe is bekerült (ugyan azokkal a kondiciókkal, amit eddig a törvény is előírt), akkor az továbbra is él? És ha a szerződésbe nem került be ugyan, de a szerződéskötéskor érvényes kondiciós listában benne volt, akkor mi van?"

2004-ben felvett, jelzáloglevéllel refinanszírozott lakásvásárlási kölcsönre (JKK) is vonatkoznak a mostani előtörlesztési szabályok vajon?

Vagy, mivel 2010 03 01 előtti kölcsön, nem érvényes rájuk a Hpt. változása és a bank szabadon határozza meg az előtörlesztés díját?

Kiszamolo: épp azt számoltam ki, amit kértél, ott van az első hozzászólásban.

A témát többször átrágtuk, alapvetően továbbra is úgy gondolom, -EV-s döntés a hosszabb kamatperiódus, de vannak olyan helyzetek, amikor ettől függetlenül érthető. Viszont azért úgy általánosságban elég merész azt mondani, hogy ez a jobb.

A BB oldalán ezt találtam, szóval lehet, hogy ott még nem változott meg minden (ez a saját erőből előtörlesztett kölcsönökre vonatkozik):

2016.03.20 vagy azt megelőzően aláírt szerződések esetén: az előtörlesztett összeg maximum 1%-a
.A részleges vagy teljes előtörlesztés díjmentes, amennyiben a hitel kiváltása:
- Budapest Bank hitel kiváltásból történik, illetve
- a kölcsönszerződés hatálybalépésétől számított 24 hónapot követő első részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, (kivétel, ha más banki hitelből törleszt elő, vagy ha az előtörlesztett összeg meghaladja a szerződött összeg 50%-át.)
- ha a fennálló tartozás az 1M Ft-ot nem haladja meg és az utolsó 12 hónapban nem hajtott végre előtörlesztést, vagy
- a részleges vagy teljes előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történik
2016.03.21. vagy az után aláírt szerződések esetén: 1,5%.

A valtozo kamat pont ugyanolyan lutri, mint a devizahitel volt anno. MOST ennyi, de nem tudhatod mennyi lesz holnap.
Ha mar hitel, akkor legyen kiszamithato, es CSAKIS fix.

Sziasztok! Gratulálok a cikkhez most is hasznos ! Szerintem sem lesznek mindig ilyen alacsonyak a kamatok így aki teheti érdemes most alacsony kamatok mellett többet törleszteni ! Magam részéről 2012. januárjában vettem fel HUF hitelt- végtörlesztéssel sikerül kiszállnom a CHF hitelből. 10 millió Ft hitelre 15 évre MNB alap +3% volt a kondíció - ami akkor 10%-t jelentett. Törlesztőrészlet 110e/hó volt. Aztán MNB kamat le idén januárban már csak 79e/ hó -re esett a havi törlesztőm ! Sajnos előtörlesztésre nem volt pénzem de a hátralévő futamidőt 11 évről sikerül 6 és félévre lerövidítenem- most 119e/hó a törlesztőm még a 1,35%-os MNB alapkamat mellett. Kiszámoltam, hogy így kb 900e Ft-tal fizetek kevesebbet vissza mintha nem tettem volna és ha felmegy a kamat könnyebb lesz a hitelből majd kiszállnom !

Egyébként a szerződés-módosítás díja 12e Ft volt ami elenyésző tétel a várható nyereséghez képest !

@Kiszamolo: Hála istennek nem kellett közjegyző a szerződés-módosításhoz, igaz az eredeti szerződéshez sem kellett anno ! Úgyhogy ilyen költségem nem merült fel !

Érdekes, az MKB-s kondilista szerint a 2016.03.21. után kötött szerződéseknél ingyenes lett az előtörlesztés, és a zárlati díj is 0 Ft.

"Változás: Az ügyfél által kezdeményezett, pénzügyi teljesítéssel összefüggő szerződésmódosítás díja (előtörlesztés) a 2016. március 21. után megkötött szerződések esetében 0 Ft.
Zárlati díj (szerződés megszűnését eredményező előtörlesztés esetén) a 2016. március 21.
után megkötött szerződések esetében: 0 Ft"

Akkor ezért küldte az OTP azt a levelet pár napja. Náluk az előtörlesztési díj minimum 42e Ft.

Handalamandala, egyáltalán nem igaz, hogy a külföldi befektetők aránya csökkenne az állampapír-piacon. Ha így lenne, az se lenne feltétel nélkül öröm, mivel az erősen ronthatja a stabilitást, és azzal se vagy előrébb, ha kisebb törlesztőt fizetnél az értéktelenedő lakásodért. portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/kik_tartanak_magyar_allampapirokat.199260.html

Ha valaki a cafeteriát lakáshitel törlesztésre fordítja akkor az évente X Ft-ot előtörleszt? Vagy az nem előtörlesztésnek számít?

Mint szakmabeli nem hiszem hogy belátható időn belül visszamegy 6%-ra az alapkamat. A fejlett világban a kamatok még sokáig alacsonyak lesznek, ez pedig nagy segítséget nyújt az MNB-nek. Az EKB még több mint egy évig nyomatja pénznyomdát és utána sem fog emelni vagy két évig. A Fed ugyan már emelne, de a korábbi tervekből hamar kifarolt, idénre már csak 2 kamatemelést terveznek a korábbi 4 helyett, és ezt sem lehet biztosra venni. Ennek több oka is van, de az biztos hogy előbb engednék el az inflációt, mint hogy a magasabb kamatszinttel az államok finanszírozását megnehezítsék. Éppen ezért a korábbi kamatszinthez való visszatérés irreális, mert az csak a növekedésnek tenne be. A külföldiek által birtokolt állampapír-állomány csökkenésével a sérülékenység is csökkent, ami újabb plusz. Mindezek miatt még ha lesz is kamatemelés, 1-2 évig biztos nem, jó ha 3%-ig fel fog menni 3-5 éven belül.

A változó kamat azért nem teljesen ugyanolyan lutri, mint a devizahitel, a tőketartozásodat ugyanis nem érinti, és ha fizeted a hitelt rendesen, akkor az folyamatosan csökken. A devizahitelnél a "megnőtt a törlesztő" probléma mellett az is komoly gond volt, hogy a tartozás is nőtt, sokszor túlnőve a jelzáloggal biztosított ingatlan értékén is. Forinthitelnél ilyen nincs, a tőketartozás marad változatlan (illetve folyamatosan csökken).

összességében a mostani hitelek nagyságrendekkel jobbak, mint anno a devizahitelek voltak. az előtörlesztés ettől függetlenül nagyon hasznos, és minél előbb, annál jobb (a futamidő elején fizeted a legtöbb kamatot és a legkevesebb tőkét, ezen tud jelentősen javítani egy futamidő első részére időzített előtörlesztés)

@kovacsne
A linkelt cikk élesítésének időpontja 2014. május 23. 06:23.
Két év alatt történt ez-az az állampapírok világában, nem tartom ezt a cikket érvényesnek a mai állapotokra.

Mivel itt tervezem leélni az életemet, engem nem zavar, ha az aktuális értéke alacsony a lakásomnak. A hosszútávú részvényeim pillanatnyi értéke sem szokott zavarni.

@ildiko Az sima törlesztés, mi is cafeteriából fizetjük a törlesztőt havonta. Az előtörlesztés az rendkívüli teljesítés, amikor nem az esedékes havi törlesztőt fizeted.

Natasa én úgy szeretném, hogy havonta fizetem a törlesztőt és emellé még a cafeteriát is, hogy előbb leteljen majd a hitel. Így lehet?

@natasa @ildiko Engem is ez érdekelne, jövőre vajon a cafeteria átalakításával mi lesz a lakástörlesztés támogatásával.

(Titkon abban reménykedek, hogy akár még jobban is járok, mert pl meghúzhatják úgy a határt, hogy adómentesen törleszthetek, de max 500 eFt/év-ig, ami jobb mint a jelenlegi cafeteriam)

@ildiko Én erre csak úgy látok megoldást, hogy a cafeteriát használod a havi törlesztésre, és a többit gyűjtöd, és előtörlesztesz, amikor nagyobb összeg összegyűlik. Hitelfüggő, hogy az előtörlesztésre milyen összegeket számolnak fel. Nekünk évente 1 millióig díjmentes, egyébként az előtörlesztett összeg 1%-a. Így tavaly ment 1 millió, meg várhatóan jövő hónapban is 1 millió előtörlesztés. De jó kérdés, hogy a cafeteria rendszer átalakításával mi lesz...

Mikortól érvényes a változás?
Nekem, épp most kértem marc. 30-ra, a lakástakarékos hitelemet ingyen lehet végtörleszteni. Azt nem érinti?

@wmzr: igen, igen, nem mondtam hogy ugyanaz, csak hogy ugyanolyan (az elore nem lathato hatasok miatt).
@gintonic : ezzel csak az a baj, hogy ez a biztos nem lehet mert igy meg ugy, kisertetiesen emlekeztet azokra az ervelesekre, miszerint a forintarfolyam az eurotol fugg, 250 fole nem mehet mert akkor mar beavatkozik a jegybank, a frank erosodese ellen az euroval szemben meg a svajci jegybank lep, szoval ingadozik ugyan pluszminusz 10-20 forintot, de annal tobb aztan SEMMIKEPP se lehet... oszt latod mi lett.

> Az átlagadósnak, aki 20 évre vette fel a hitelt és nem tudja kifizetni két év múlva az egészet, egyértelműen biztonságosabb a 10 éves kamatperiódus.

Ez egyértelműen NEM igaz. Aki 20 évre vesz fel hitelt, válasszon 20 éves kamatperiódust az Unicreditnél. Ha jól emlékszem fél százalékponttal drágább, de teljesen levédi magát. 20 éves hitelnél a létező legnagyobb baromság a tízéves kamatperiódus.

> Ugyanaz, mint a svájci frank kontra forint hitel volt 2008 előtt.

A két dolognak egymáshoz a világon semmi köze, de ezt a múltkor is leírtam. A CHF-nél az állam kezében semmilyen eszköz nem volt, mindehhez jött egy durván deficites költségvetés és külkermérleg. Most viszont az MNB kezében van a gyeplő. Hogy ez jó vagy rossz, arról lehet vitatkozni, de nála van.

@handalamandala @Kiszamolo A 10 évre fixálás annak jó aki úgy gondolja hogy igen nagy valószínűséggel nem fogja tudni a futamidő előtt végtörleszteni a hitelt. Aki úgy gondolja hogy 5 éven belül esélyes hogy végtörleszt annak jobb a minél rövidebb kamatperiódus. Hiszen van esélye akár annak is hogy mi is nullára megyünk, ez mind attól függ hogy mennyire tud erősödni a forint a következő hónapokban, hisz akár a 305-ös szint is a nemkívánatos árfolyam lehet hamarosan.
Amúgy én személy szerint nem merném kijelenteni hogy azért mert az elmúlt 20 évben többször volt 7% a kamat mint 2% akkor ezért most is így lesz 🙂

Mondjuk ez a disznosag nyugaton (legalabbis franciaknal) nincs. Kotelesek dijmentesen biztositani az elotorlesztest. Nem buntetik az embereket ha elo akarnak torleszteni, van igy is eleg ados.
Altalaban a torleszto marad valtozatlan, de csokken a futamido. Persze biztos lehet olyat is kerni hogy a torleszto csokkenjen inkabb, de tobbnyire azert torleszt elo az ember hogy hamarabb szabaduljon.

@atvernek-a-reklammal : a gyeplo lehet hogy nala van, de mikor a lovat farkasfalka kezdi majd uldozni, ez nem fogja erdekelni se a lovat se ot :))

En se tartom valoszinunek, hogy hirtelen sokat emelkedjen az alapkamat ( ha emelkdne is, akkor is lasabban mint az amerikai vagy az europai), foleg azert, mert a forintot valoszinuleg gyengiteni akarjak.

Amugy az allampapir hozamai nem fuggetlenek az MNB alapkamattol? En ugy gondolnam, hogyha az MNB nem emel kamatokat, attol meg az allampapirok fizethetnek tobbet.

Mondjuk egy esetleges hitelfelvetel eseten a koltsegvetes ugy terveznem, hogy egy esetleges 5-10%os emelkedes se vigyen csodbe.

Nem tudok rájönni, mi éri meg jobban?
Fizetni még 7 évig egy régi típusú annuitásos lakáshitelt (aminek a kamata és kezelési ktg.-e évi 90.000 Ft, de azt le lehetne írni költségként, csökkentve a bérbeadási bevételt) vagy kifizetni egy összegben? Támogatott kölcsön volt, még a Fideszes 8%-os, már csak 2,4M a tartozás.
Bocsánat, nagyon rossz matekos voltam.. A törlesztőrészlet változó, most éppen havi 6000-el kevesebb, mint kb. 10 éve, az alacsony kamatok miatt.

@bgy
Az baráti... Akkor be kell még tolni az AXA-s hitelbe 1%-ért, mielőtt a köcsög zöldek kezébe kerül.

@tibor Ha jol emlekszem Nemetorszagban nemreg jott ki egy dontes valamelyik legfelsobb birosagtol, hogy elotorleszteskor a bankan kevesebb "karteritest" kell fizetni a kiesett bevetelei miatt. Szoval nyugaton sem olyan egyertelmu ez a dolog.

Maga a hir nagyon meglepett. Az unicredit jelzalogbank ASZF-je irja a modositast, persze ugy kell belole kikotorni a modositasokat. En elotorlesztettem meg januarban, pont jokor, igy majdnem 100 e HUF-ot takaritottam meg. A kovetkezo lepes az mar majd a vegtorlesztes lesz, mindegy mennyibe kerul. Igaz 4 evet kell meg ra varnom, de ha vege, akkor annak nagyon orulni fogok.

Tibor: semmi sem biztos, így nem fogalmaztam pontosan, de a jelenlegi körülmények között egyelőre ez a legvalószínűbb kimenet. Infláció ugyanis alig van a világban és ami még fontosabb az inflációs várakozások is nyomottak. Ez főleg a kínai gazdasági szerkezet átalakulása miatt következett be, ami a nyersanyagárak esésén és a fejlődő piaci kereslet csökkenésén keresztül deflációt exportál a fejlett világba. Másrészt a fejlett régiókban (még az USA-ban is) öregszik a népesség, mely a más élethelyzet miatt szintén nem igazán segíti az inflációs emelkedését. Emiatt nem tudnak emelni a fejlett jegybankok, ami a magyar kamatszintet is alacsonyan tartja. Persze egy pozitív inflációs sokk tudna meglepetést okozni, de ez egyelőre nem látszik. Még az USA-ban sem, ahol hiába egyre több a munkahely és alacsonyabb a munkanélküliség a bérek csak nem indultak még emelkedésnek.

És még valami, de ezt szerintem már említették. Az MNB a mindenfajta célzott hiteltámogató programmal és swapokkal olyan szinten az alacsony kamatban érdekelt, hogy addig fogja húzni a kamatemelést amíg csak lehet. Nem hiába módosították az inflációs célt sem 3%+-1%-ra, 4%-nál sem fognak emelni, inkább a forintot gyengítik majd.
Persze lehet nem ez fog történni, de az esélyek nem a kamatemelés irányába mutatnak.

@tibor az előtörlesztésért pénzt kérni csökkenő kamatkörnyezetben jogos, hiszen az ügyfél kvázi felrúg egy megállapodást, ami miatt a bank bevételtől esik el (amiből a korábban gyűjtött betétek magasabb kamatát fizetné). Növekvő kamatoknál örülne a bank az előtörlesztésnek, csak akkor meg az ügyfélnek nem éri meg.

Kedves Kiszámoló és olvasók!

Eddig mindenhol lakáshitelről olvastam, de mi a helyzet egy autóhitelnél? Van esetleg valami leírás, mi lenne annak a költsége 100%-os törlesztésnél?

@gintonic

Azért az infláció szép lassan kúszik felfelé:

portfolio.hu/gazdasag/stabilan_emelkedik_a_maginflacio_az_usa-ban.227472.html

Az USAban 2-4% között szokták tartani tudtommal, illetve kb. most jutottunk el odáig, hogy az alacsony olajárak bázisként kezdenek el majd viselkedni, tehát nem lefelé nyomja az árat.
Mondjuk ettől függetlenül nem várom énse, hogy az egekbe emelkedjen a kamat.

@tip Nem ertem, miert nem eri meg az elotorlesztes a hitelfelvevonek novekvo kamatok eseten? A beteti kamat es a hitelkamat kozott mindig lesz differencia (magasabb hitelkamat), tehat az altalad leirt eset akkor lenne ervenyes, ha a hitelkamat alacsonyabb lenne, mint a beteti. Nem tudok olyan esetrol, hogy egy akar 10 evre fixalt kamatu hitel THM-e alacsonyabb lenne, mint a legmagasabb beteti kamat, amit a piacon bank vagy akar a magyar allam adna. Mar maskor is volt szo arrol itt a blogon, hogy az elotorlesztes szinte mindig megeri.

@gintonic Az oregedo nepesseg miert nem segiti az inflaciot?

Nem számít, hogy sok évre fix vagy BUBOR-hoz rögzített változó kamatozású a hiteled. Az a fontos, mennyi időre vetted fel és mennyire vállaltad túl magad. Ha az első havi törlesztőd legalább 70-80%-a kamattörlesztésre ment, akkor kezdj el gondolkodni, mert bajban lehetsz.

@Kiszamolo kicsit olyan számomra ez a fix kamathoz ragaszkodásod, mintha - szándékosan túlzok - azt mondanád, hogy ha most alacsony a cukor ára, akkor vedd meg 10 évre előre a szükséges mennyiséget, nehogy függj az árváltozásától.

Egyszer már írtam ezt: csak akkor nyersz egyik vagy másik opción, ha a piacnál jobban tudod megtippelni mi lesz a jövő. Szerintem meg mindenki válassza inkább azt, ami az élethelyzetéhez jobban alkalmazkodik és inkább a futamidőt maximalizálja 10-15 évben!

Ma végtörlesztettem az egyik OTPs lakástakarék hitelemet. Nem számoltak fel semmi költséget. LTP rulez!!!!!

@stanlee Egyik barátom írt egy hosszú tanulmányt a témában:

bis.org/publ/work485.pdf

én továbbra is a rövid kamatperiodus híve vagyok. ha felmegy a jegybanki alapkamat, akkor (többé-kevésbé) az infláció is megnő, meg (remélhetőleg) a fizetésem is, így hasonló megterhelést fog jelenteni a törlesztés, mint most.

Ha fixálom hosszú időre a kamatot, akkor eleve fizetek egy bizonyos kamat-felárat a rögzítésért, tehát azonnal magasabb a kamatom. És ha netán lefelé megy az aktuális kamatszint, akor ez a különbség még nagyobb lesz, amit nem fog kompenzálni, hogy fizetés emelést kapok (mármint amit alapvetően az infláció kiegyenlítéseként kapok, nem az előléptetésem miatt 🙂 ).

Stanlee: mert mások a fogyasztói szokásai. Nem vásárol annyi ruhát, nem kell újabb, nagyobb és gyorsabb autó, ő már nagy eséllyel nem költözik, nem eszik annyit, stb.

Kiszámoló: igen, idehaza nem volt sokáig, mert a jegybanknak árfolyamcélja volt. A fejlett világban viszont igen, az MNB mozgásterét pedig döntően már ez határozza meg utóbbi években.

Én 2,5 éve vettem fel 5M Ft lakashitelt az FHB-tól 8 évre. Havi 240ezer utalást vállaltam. 61ezres törlesztővel. Kockáztattam, mert ez 105%-a volt a havi nettó keresetemnek, de arra pályáztam, hogy később nagyobb fizetésem lesz. A felújítás után nem maradt pénzem, de sikerült annyit spórolnom, hogy most végtörlesztettem. Hangsúlyozom, 2,5 év után egy 8 éves hitelt. Az új állás pedig bejött. A törlesztés úgy ment, hogy egyrészt 2,5M-t decemberben kp-ban, másrészt volt egy 5,5 éves fundamentám (1,7M) és kiegészitettem egy százassal. Ráadásul le sem nulláztam magam. Mivel decemberben még 5M tartozásom volt, kb. 800ezer forintot nyertem a megfelelő előtörlesztéssel, azaz kb ennyit buktam a hitelen. Tanulság? Merj kockáztatni, merj állást váltani, spórolj amíg hiteled van és kövesd nyomon hogy állsz, hogy legyen stratégiád kiszállni. De főleg az utolsó 2.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram