Sokat bukni a nagy dolgokon lehet

2016-07-18
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Az egész életünk pénzügyi döntések sorozata.

Ezek között vannak apró mindennapi döntések és igen komoly, az egész jövőnket befolyásoló pénzügyi döntések is.

Bár igaz a mondás, hogy sok kicsi sokra megy (lásd például a szállóigévé vált croissant-os cikket), igazán sokat a nagy dolgokon lehet bukni.

Ha évente kidobsz egy táska pénzt egy puccos mobilra, amit aztán százezerrel olcsóbban tudsz csak eladni, az sem kevés, de elenyésző ahhoz képest, amit az emberek a lakhatáson buknak el életük során.

S most erről szeretnék egy kicsit írni.

Olyan helyen lakom, ahol szinte mindenki böszme nagy házakban lakik. Két-három fős családok laknak 200-250 négyzetméteres házakban. 4-5-6 szoba, minimum két fürdőszoba, dupla garázs, viszonylag nagy kert és minden más, ami kell.

Soha nem értettem, az emberek miért építenek ekkora hodályokat, még akkor is, ha lenne rá pénzük. (De általában nincs, a legtöbb ekkora ház mögött van komoly hitelfelvétel is.)

Egy ekkora házat meg kell tudni venni, rendben kell tartani, a rezsijét kell fizetni, a felújítási költségét, az amortizációját, le kell nyelni azt a veszteséget, amit az elmaradt kamatok okoznak. (Ha a házadban áll 70 milliód és nem a bankban, akkor évente komoly összeget buksz az elmaradt kamatokon, hozamokon is. Ha még hitelt is vettél fel rá, inkább ki se számold, mennyibe kerül csak a kamat évente. Amit kifizetsz a banknak a hitelrészre és amit nem kapsz meg a banktól a házban álló önerődre.)

A szükségesnél kétszer nagyobb ház rezsije ha nem is a duplája, de a másfélszerese egy elégséges házhoz (lakáshoz) képest.

A takarítás is dupla annyi idő (vagy a takarítónő kér dupla akkora bért, ha már jobban megy).

Sokkal drágább berendezni is.

Egy kétszer akkora tetőt bizony kétszer annyiba kerül felújítani is, ahogy kétszer annyi nyilászárót is kétszer annyiért lehet kicserélni.

(Az emberek mindig rácsodálkoznak, hogy az ingatlanra folyamatosan költeni kell, az idő múlásával egyre többet. Ahogy autót, ingatlant is úgy vesznek sokan, hogy megveszi a létező legdrágábbat, amihez még kap hitelt, aztán rácsodálkozik, hogy nem csak az autóra, de az ingatlanra is folyamatosan költeni kell és 10-15 év után már nem elég egy tisztasági festés, bizony kazáncsere, fürdőszoba vagy tetőfelújítás, utólagos szigetelés, korlát és járólapcsere és egyebek is egyre gyakrabban előjönnek. Csak éppen pénz nincs rá legtöbbször, ezért néz úgy ki a magyar ingatlanállomány, ahogy. Csak menj végig egy tetszőleges magyar utcán és számold meg, az ingatlanok hány százalékára nem kellene azonnal rákölteni 5-10 millió forintot legalább. És ez csak az, amit az utcáról kívülről látsz.)

A feleslegesen nagy lakást vagy házat megvenni is drága és folyamatosan fenntartani is.

Ebből a szemszögből érdemes átgondolni néhány funkcióját az otthonodnak.

Néhány személyes kedvencem:

- Kacatszoba. Alig van olyan ház, ahol ne lenne egy lomok gyűjtésére szolgáló helyiség. Elhunyt a tengerimalac? Eltesszük a ketrecet, majd jó lesz még valamire. De idekerülnek a használaton kívüli bútorok, üvegek, játékok és minden más is.

Egy ilyen kacatszoba minimum 9-10 négyzetméter (3 méterszer 3 méteres kis lyuk). Egy négyzetméter építése vagy vásárlása minimum 300 ezer forint. (Kivéve faluhelyen, ahol építeni ugyanennyi, venni olcsóbb.)

Tehát durván 3 millió forintért veszel egy kacatszobát. Az erre eső rezsiköltség legyen a havi rezsid 15%-a. Az elmaradt banki kamatok (a házadban áll a pénzed, nem a bankban) legyenek mondjuk évente 120-150 ezer forint, az amortizáció és felújítási költség évi 2-3%, vagyis újabb 90 ezer forint. Tehát 3 millió forintért és évi durván 200-250 ezer forintért van egy olyan lomraktárad, ahol a lomok összértéke még az éves fenntartási költséget sem érik el.

Szerinted megéri?

A megoldás: ne legyen lomraktárad. Add el a megboldogult tengerimalac ketrecét, ahogy az összes többi kacatot is a használaton kívüli szendvicssütőtől kezdve a rég elfelejtett pingpong-asztalig.

Vagy dobd ki őket, még az is olcsóbb, mint raktározni ennyi pénzért. Aztán ha egyszer megint lesz tengerimalacod, vagy mégis akarsz pingpongozni, majd veszel egy használt ketrecet vagy asztalt az interneten. De ne tárold ezeket évtizedeken át.

Vendégszoba. A másik nagy kedvencem. Szinte minden ismerősömnek van vendégszobája, ahol aztán soha nem alszik senki. De ha mégis jön valaki évente kétszer két napra, a fentiek alapján gyorsan rájössz, hogy akkor is jobban jársz, ha a Hyatt-ben fizeted be őket arra a pár éjszakára, mint hogy csak ezért fenntartsál egy külön szobát.

- Kondiszoba. Na az is kell mindenhová, ahol háromnál több szoba van. Az emberek 98%-a soha semmire nem használja a kondigépeket, az egészségmegőrzés kimerül annyiban, hogy berendezi a kondiszobát és az első két hétben odajár ötször-hatszor, utána már csak a por lepi a szobát.

Egy olyan futógép, ami három hétnél tovább bírja a terhelést (bár ha úgysem fogod használni, tökmindegy), olyan 4-500 ezer forintnál kezdődik és ez még nagyon az alja. És akkor még csak egy futógéped van, karbantartási költség nélkül. Ezért a pénzért négy évig járhatsz egy átlagos konditerembe.

Ha ehhez hozzáadod a kondiszoba árát ingatlanárban és az egyéb csecsebecsék árát, amit belevásároltál, akkor még 40 évig is futja kondibérletre ennyi pénzből.

- Felesleges ruhás és könyves szekrények. Nem csak a felesleges szobák, de a felesleges szekrények is zabálják a helyet otthon. Ha nem férsz el a ruháktól, akkor ne új szekrényt vegyél nekik, mert akkor majd a lakásodban nem fogsz elférni és nagyobba akarsz költözni, mert "itt már nyomasztóan szűk a hely, nem férünk el rendesen." Nem hát, mert elönt mindent a cucc. Azt a ruhát, ami nem volt rajtad három éve, tüntesd el otthonról. Add el, vagy ajándékozd el. Nem, a gyerekeid nem fogják abban a ruhában járatni a saját gyerekeiket 35 év múlva, amiben ők nőttek fel és a saját játékaikra sem fognak igényt tartani. Ha annyi blúzod vagy inged van, hogy nem fér el egy szekrényben, gondold végig, hogy vajon ez normális-e így.

Könyvek: éppen most hajítottam ki egy (újabb) nagy adag könyvet itthonról. Az a könyv, amit nem nyitottál ki az elmúlt 7-8 évben és jó eséllyel nem is fogsz kinyitni a következő 20 évben, az csak szemét, porfogó és atkagyűjtő.

Nyelvkönyveket és szótárakat is kidobtam. Napi szinten fordítok angolt, de talán már tíz éve nem volt a kezemben az Országh féle középszótár, ahogy a Longman Dictionary nyomtatott példánya sem. Csak elektronikus szótárakat használok egy évtizede, akkor pedig minek foglalja a helyet tovább?

Négy négyzetméter felesleges polc és szekrény 1,2 millió ingatlanköltség plusz a polc és a fenntartás ára. Másik oldalról nézve: ha csak négy négyzetméternyi helyett felszabadítasz, mindjárt sokkal tágasabb lesz a jelenlegi lakásod is. Lehet, hogy nem is költöznöd kellene, csak lomtalanítani.

- A szent kert. Kicsit kilépve a házból, a másik ilyen pénzszivattyú a kert. Mindenki szép nagyot akar, mert az milyen jó, hogy van, aztán gyorsan rádöbben, hogy a kert legtöbbször nagyobb szívás, mint amekkora örömforrás.

Nincs is annál szebb, amikor hazaérsz este a munkából, aztán még locsolsz másfél órát minden másnap (és fizeted a harmincezres vízdíjat nyáron), meg vághatod a füvet minden szombaton három órán át. Ehhez még egy kis gyomlálás, ásás, gyepszellőztetés, a tuják gondozása és a többi.

A kertet fenntartani rengeteg pénz és idő. A gyereket, aki miatt kertes házba költöztél, jó esetben 8-10 éves koráig érdekli a kert, utána vagy a haverjaival lóg, vagy a számítógép előtt gubbaszt. Te meg szívod a fogad a kert miatt évtizedeken át. (Vagy fizetsz a kertészeti vállalkozónak csillió forintot havonta, hogy gondozza a kerted.)

Véleményem szerint az a jó kert, ami csak pont akkora, hogy elférjen egy hinta, egy ugráló, a grillrács és a gyerekek körbe tudják motorozni ötéves korukig. Ami ennél nagyobb, az könnyen csak púp lesz a hátadra. (Egyébként a saját kert alternatívája még a játszótér és a közpark is.)

Röviden összefoglalva: érdemes átgondolnod, hogy tényleg kell-e neked akkora ház, amekkorát venni készülsz, mert súlyos tízmilliókat spórolhatnál, ha egy kicsit racionálisabban döntenél a lakhatásodról is. Az így megspórolt pénzedből aztán lehetsz jómódú nyugdíjas, vagy ha azzal sem kell tőrödnöd, akár el is utazhatod, vagy költheted bármi értelmesebbre, mint felesleges téglára és cementre.

Update: egy kis segítség az értő olvasáshoz: NEM arról szól a cikk, hogy ne vegyél házat, hanem arról, hogy gondold végig, kell-e akkora, amekkorát venni akarsz. A 180 négyzetméter sem nagy, ha heten laktok benne, de vajon két-három embernek kell-e ekkora? A kert is jó dolog, ha nyugdíjas vagy és ez a hobbid (nem nagyon tudok jobb egésznapos testmozgást a nyugdíjasoknak, mint a kert), de gondold végig még egyszer, mekkora kert kell, ha munka után kell gondoznod azt.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon. vagy RSS

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
219 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Kert: vagy vegyél egy nagy testű, nagy mozgásigényű kutyát, az garantáltan kitapossa a füvet és kih..gyozza az összes virágot (bocs a félig off-ért, de ez igaz).
Amúgy a többivel amúgy egyetértek. A kertről még egy Aranyosi standup jut eszembe, amikor meglátja a kicsi kertjét és ami először eszébe jut: "Lebetonozom".
A vendégszoba talán az egyik legnagyobb hülyeség: arra ott a nappali, olyan ülőgarnitúrát kell venni, amin lehet aludni, a vendég (tipikusan rokon/haver), pedig bírjon ki 2-3 estét egy kényelmetlenebb ágyon.

Másik kedvenc duma, hogy azért jó a kertesház, mert ott megterem a paradicsom, uborka, stb... (magától) 🙂

A kert fő funkciója nem az hogy használjuk (az enyém például tele van gyümölcsfával, de teljes mértékig tudatában vagyok, hogy olcsóbb lenne megvenni a legdrágább gyümölcsöt). A kert funkciója a népsűrűség csökkentése. Abban az utcában ahol 1000nm-esek a telkek 1 négyzetkilóméteren él 2-4000 ember. Ahol 100 nm-esek (hinta, ugráló, grillrács): 20-40000. Kert nélküli társasházas-panelos: 100000 felett. A csendet és a nyugalmat (hogy a folyosón nem állít meg az alsószomszéd valami idiótasággal) ami a DRÁGA társasból kertesbe költözéssel nyertem 5 millióért nem adnám el.

Szerintem a legdrágább hiba az ingatlan helyének kiválasztása. 20 km-re költöztem a várostól. Nagy ház, nagy kert ÉS felújítás kevesebbért mint 50nm a városban. Kukorékolásra ébredni fékcsikorgás + bmegelés helyett ugyancsak milliókat ér.

Azt hiszem ebben a cikkben (nagy ház, hatalmas kert, dupla garázs, vendégszoba, stb.) nem az átlagmagyarról beszélsz, inkább a tehetősebbekről. Még hitelből sem olcsó egy ilyet fenntartani és a hiteleket is fizetni. Aki pedig ezt megengedheti, megengedi magának, annak a presztízs az első, ezért nem érdeklik ilyen költségszempontok.

Az átlagmagyar meg nem ilyen házakban lakik.

"és fizeted a harmincezres vízdíjat nyáron", ehhez csak annyit fűznék, hogy lehet érdemes locsolási mellékmérőt felszereltetni/kiépíteni. Ez egyszeri nagy költség (nem tudom, hogy mennyi, olyan 100+ eFt-ra tippelnék), de utánna nem kell csatorna díjat fizetni az azon mért fogyasztás után (ami Bp-en több, mint a vízdíj, megnéztem: víz: 219 Ft/m3, csatorna: 375 Ft/m3). Ha rosszul tudom pls javítsatok ki.

@Kiszamolo

az általad leírtak valóságtartalmával nem szállnék vitába, de miért pont akkor kell egy efféle posztot megjelentetni, amikor - pl. Budapesten és környékén - relatíve igencsak __leértékeltté__ váltak a "nagy hodályok" a jó helyen lévő "kis lyukakhoz" képest?!

és a __befektetési cél__ mentén vásárolt kis lyukak ára leginkább a magyar monetáris politika miatt szállt el...

egy zuglói panellakás árából már 100 m2-es panorámás házat vehetsz a Dunakanyarban...

3 millióra 150e banki kamat? hol?

Chemist, igen, de napi szinten ingazni a varos es a lakhely kozott 20 km eseteben hoszabb tavon szinten vagyonokba kerul, plusz a kenyelmetlenseg.

Amugy teljesen tipikus amit kiszamolo irt. Emberek nem kepesek emberi lepteku hazat epiteni, epittetni. Nem gondolkoznak. A papir meg a tevezes idejen mindent elbir... 😉
Az emberek hajlamosak az iroasztal melett jobban elszalni a gondolatokkal.
Ugyanez igaz amikor a banki kolcsont intezik. Az iroasztal melett a hitelfelvetelnel +2-3 millio hitel az siman belefer meg. Mert hat a trolesztpo az csak X ezer forintal enne tobb abban az esetben...

Foleg most hogy kapjak az allami tamogatasokat. Epulni fognak a nem teljesen atgondolt lakoepuletek. Amit persze majd fent is kell tartani...

Akinek van penze, az ugyis hitel nelkul epitkezik, az meg akkorat epit maganak amekkorat akar. Amekkorat el tud majd tartani. Gondolom en...

A puffogóknak: az igazság persze itt is középen van.

Nem az a lényeg, hogy baromság a nagy ház/kert/stb. de be kell látni az árát mindennek és azt szembeállítani az értékével.

@chemist

a csönd és a nyugalom már leginkább a zsáktelepülések privilégiuma

ahol átmenőforgalom van ott gyakran nagyobb a zaj mint egy belvárosi mellékutcában:)

@Kiszamolo "Reader, anyámék átlagmagyarok. " Szintén zenész. Szerintem vidéken, kisebb-nagyobb városokban rengetegen vannak így. A gyerekek Pesten (vagy külföldön) és a 2 szülő lakik egy akkora házban , ami eredetileg talán 4-5 emberre volt építve.

@Kiszamolo

a jó helyen lévő kis lakások árát pedig az utóbbi 3 évben 50-100%-al verték fel a befektetők Budapesten

szóval cseberből vederbe...

@tcontractor

azért arról se feledkezzünk el, hogy budapesti lakáspiacot már emberemlékezet óta __központilag tervezik__ meg (területrendezés, lakáspolitika, hitelpolitika, közlekedéspolitika, bérlakásszektorral kapcsolatos jogi szabályozás,stb.)

a jelenlegi helyzet a közterületek állapotával együtt a "bölcs" szakpolitikák hatását dicséri...

A tengerimalac megdöglik, esetleg elpusztul. Meghalni az ember szokott. Bocsánat, nekem ez a hepp-em, nem tudom szó nélkül hagyni.

Kert, veteményeskert: én is tisztában vagyok vele, hogy sokkal olcsóbb lenne megvenni a zöldhagymát / paprikát / paradicsomot, mint evés előtt kiszaladni a kertbe, kiválasztani és leszedni. (Igen, sokan igy képzelik a veteményeskertet, a felásás, ültetés, kapálás, stb, csak egy másik diménzióban létezik) Ennek ellenére minden évben felásom, és vetek bele valamiket. Van, ami óriási nagy bukás (uborka, már sokadik éve nem jön össze), van ami szenzációsan sikerül.

Pitcairn -> "egy zuglói panellakás árából már 100 m2-es panorámás házat vehetsz a Dunakanyarban…"

Elsodlegesen az ingatlan erteket a helye hatarozza meg. Ugy latszik, a te peldadban az emberek szarnak a panoramara meg a dunara es szeretik, hogy az ejjel nappali a srakon van es hogy moziba is el tudnak jutni 15 perc alatt. Arrol mar nem is beszelek, hogy a gyerekuk aki majd cseperedik egyszer csak iskolaba kell jarjon es kozepiskolakbol is nagyobb a valasztek a zugloi lakas 10 km-es vonzaskorzeteben. A tomegkozlekedest meg meg sem emlitem... 😉

sok mindennel egyetértek, azonban sok más csak Bp-re és vonzáskörzetére igaz szerintem ami persze nem feltétlenül baj, hiszen az ország min. 20%-a, az olvasóknak talán még nagyobb része ott él.
Én megyeszékhely közvetlen szomszédjában lévő faluban vettem házat, a munkahelyem 4 km, sok kollégám városon belül 15km-ről jár be.
A telek majdnem 1800m2, aminek jelentős része fű és gyümölcsfák. A fűnyíráshoz kellett egy 100ezres fűnyíró, de ezzel 1-1,5 óra lenyírni.
A kb. 500m2 veteményest kicsit túlméreteztem, nehezen bírom rendben tartani, ennek ellenére munka után számomra ez nem kín, hanem kikapcsolódás, a gyomlálás a legjobb fejfájás csillapító.
A zöldség-gyümölcs ára sosem hozza vissza a munkaidőt, bár ha azt nézem, hogy teljesen vegyszermentesen termelem a dolgokat, akkor a bio termékekkel már nincs olyan nagy felár.

@Kiszamolo még az sincs 150 000.

(tudom, megfogtam a cikk lényegét... )

hogy a témához is szóljak: kacatszobának tökéletes lehet a padlás, ahol más értelmes felhasználási mód nem nagyon jöhet szóba

az autó tárolása is első látásra hihetetlen méreteket tud elvinni egy házból/kertből. Nemcsak a garázs, de az odavezető lekövezett rész is, ha kicsit hátrébb van a ház az utcafronttól. Persze lehet hogy azért csinálják, mert egyszerűbb mint a növényeket karbantartani...

bocs, nem fértem bele egybe, ígérem 3. nem lesz 🙂

Öntözés kútból és esővíz gyűjtéssel megy, így vízdíj nincs a kerttel, a magok fogottak vagy fillérekbe kerültek, vegyszert nem használok, szóval csak némi szerszám és a munkaidőm a költség.

Ja, az ingatlan ára: 20-30%-kal olcsóbban vettem, mint a szomszédos városban egy fele-harmad ekkorát. Sokaknak hátrány a nagy telek, ezért olcsóbb.
Bárki meglátogat, sokkolja a csend és nyugalom (igaz a szomszédos 3 ház épp eladó, ebből még lehet gondom később)
A ház maga nem túl nagy, 130m2 két szinten, éves fűtési ktsg 100ezer Ft, bár viszonylag sok kisebb szoba van, 4 gyerekig jók vagyunk, 3nál még vendégszoba is marad 🙂

Hátrányok:
- télen büdös füst, bár ez sajnos a legtöbb családi házas területre igaz, ehhez nem kell falu
- az internet vagy egy drága és vacak helyi kft vagy telekom adsl
- takarítani és berendezni tényleg nagy a ház

Apróság, de havi 30 ezerből folyamatosan locsolhatsz egy 750W-os szivattyúval.:) (Igen, kell hozzá kút meg egy rendes, nem kínai szivattyú és amortizálódik, de hálózatról locsolni tényleg elég drága mulatság.)
Kertben pedig tud teremni olyan barack, eper, paradicsom, stb. amit piacon soha nem találsz (mert az igazán finom fajták nem bírják a strapát, ezért a kofa nem tart olyat). Társasházban lakom amúgy én is, de azért amikor a szüleim kertjéből kapok ilyen cuccokból...

@pitcairn
Portfolión is hangoztatod, hogy mennyire megéri Nagymaroson házat venni. Szerintem meg elsősorban a helye határozza meg az ingatlan értékét, és inkább korábban voltak relatív alulértékelve a frekventált helyeken lévő ingatlanok. 2-3 éve igencsak olcsón lehetett a Nagykörút közelében, vagy mondjuk Kelenföldön lakásokat venni, ez az olcsóság az, ami végetért.

Csak az én példa, ahol lakok, onnan 20 perc a munkahelyem tömegközlekedéssel. Nagymarosról ugyanez kb. 1 óra 20 perc lenne, ha ott a vasutállomás mellett laknék. És akkor még ott van az, hogy mennyi időnként jár a vonat, és mennyi időnként a belső tömegközlekedés, vagy hogy mikor megy az utolsó járat (bent éjszakai járatok vannak). Na meg milyen messze vannak a fejpályaudvarok, mert szép a Börzsöny, de néha máshová is mennénk.

Szerintem sokan ragaszkodnak az egy szintes nagy alapterületű házhoz, mert tetszik, divatos.
Tény, hogy van hátránya a lépcsőzésnek, azonban nekem tetszik a tetőtér-beépítés és nagyon rezsitakarékos.
A feleségemmel csak ketten voltunk, mikor a jelenlegi házba költöztünk, a tetőteret nem használtuk, így csak 15 fokra volt fűtve, valójában nem is igazán kellett fűteni, a lentről feljutó hő a tél nagyrészén tartotta ezt.
Egy szintes házban jó födémszigetelés nélkül sokan ezt a hőt elengedik a padlásra.
Ahogy jönnek a gyerekek, a következő 10-20 évben a teljes házat használjuk majd.
Ha ketten maradunk, újra elég lesz az alsó szint, ha nagyon spórolni kell, a felső részt akár egy ajtóval vagy akár gipszkarton fallal le is tudom választani.
Persze ehhez olyan munka/munkahely kell, amihez nem kell a faluból napi 20-30kmeket ingázni, nekem - egyelőre - szerencsém van, nincs ilyen gondom.

Én 73 nm lakásban lakom. A lakás rezsim 50 000 Ft telefon és net nélkül.
Ebből olyan 18 000 Ft/hó a melegvíz és fűtés

Egy év alatt kifizetek 600 000 Ft rezsit. 30 év alatt 18 000 000 Ft-ot.
Na ez a szívás.

Nekem elég lenne 100 nm-es ház is.

Ám most nincs kazáncsere, hamuzás, tüzelővásárlás stb.
A minapi jégkár összetörte a tetőcserepeket, a vakolatot, a garázst.
Mindez nem probléma.

Szóval mellette és ellene is van érv.

Kiszamolo

Te mire költesz amúgy?

Olvasom a blogod és gyakorlatilag az jön le, hogy semmire nem akarsz költeni, mert rossz befektetés: se autó, se ház, se semmi

Akkor miért dolgozol?

A cikkel egyetértek. 3 tagú családként külvárosi házat keresünk szerintem egész komoly kerettel (ideális esetben 1 db 25-30 nm nappali, 10-15 nm konyha/étkező, 2db 10-12 nm háló, 1 db kádas fürdőszoba, 1 db külön WC, 1 db kamra a konyha mellett, 1 db 8-10 nm-es dolgozó/vendégszoba (ottalvó nagyszülők és nekem otthoni munkához elvonulni)).

1. Ilyen nincs a piacon, csak építeni lehetne.
2. Van a 60-as években épített 80 nm körüli Kádár-kocka elől 2 db 20 nm-es szobával, ami önmagában kicsi, tetőtér beépítéssel meg túl nagy.
3. Vannak a 80-as évek 150-250 nm-es energiazabáló házai, ahol minden hálószoba legalább 20 nm-es.
4. Fentiek egy része kétgenerációs, köszönjük, nem kell.

Megjegyzések:
- a veteményes egyfajta hobbi is lehet, ha valaki szereti, nem kerül olyan sokba, és jópofa, hogy a fűszernövény onnan van,
- 200 nm fű nyírása sík területen nem sok idő, öntözés fúrt kútból mehet.

Anno mikor gyerekkoromban nagyobb lakásba költöztünk, az volt a motiváció, hogy mindhárman gyerekeknek legyen külön szobánk. Ez azt jelenti, hogy ugye nappali + szülők szobája + 3 gyerekszoba, az már 5 szoba eleve. Az ilyen lakások többsége eleve kétszintes, adott a legalább kettő fürdőszoba/wc, ami amúgy 2 szintnél elvárt is. Egy ilyen lakásnál ritkán kicsik a közlekedők, a nappali és a konyha. És akkor hamar ott vagyunk a 200 négyzetméter közelében. Nem mondom, hogy enélkül nem lehetne 3 gyereket felnevelni, feleségem például 2 testvérével 1 szobában lakott, de azt sem mondom, hogy ne lenne értelme, ne javítaná az életszínvonalat. Anno pont olyan ismerősök sokallták a lakasunkat, ahol a családban 1 vagy 2 gyerek volt és így kisebb lakással is kijött a külön szoba.

A másik fele, hogy optimális lenne a szülőknek utána kisebbe költözni, de ezt kevesen teszik meg...

Sok embernek a háza a vagyona, életük fő műve, amiben kiélték kreativitásukat, azt, hogy úgy formálhatták ahogy a lehetőségeikhez képest tudták.
Én is ismerek 50-60as szülőket, akik ketten élnek nagy házban, a ház kifűtése is teher, de el nem adnák. (mellette nagy kerteket művelnek) Ismerek elvált, egyedül élő férfit és nőt is, akik szintén a nagy 200négyzetméteres házban egyedül nyögik annak minden terhét és egy fillérjük sem marad, de nem válnának meg a házuktól.
Olyanokat is ismerek akiknek két házuk van, amiből az egyik örökség, de ki nem adják, benne nem lakják és így két ház fenntartását nyögik eröjükön felül.
Azt hiszem ez már pszichológia, érzelmek kötődnek a házakhoz.

Nekem ezzel a lomtalanítás dologban az a nehézség, hogy sok dolgot börsztösen használok. Nálunk, ha valakinek eszébe jut kenyeret pirítani a családból az egyik reggel, akkor utána három hétig mindenki él-hal a kenyérpirításért, aztán megunjuk, és jön mondjuk a melegszendvics-sütés, azután a turmix és így tovább. Volt, hogy évekig nem pirítottunk kenyeret, aztán újra. Lehet, hogy a sok masina tárolása helyett olcsóbb lenne egy-egy hétre kibérelni őket, de akkor kevésbé működne az, hogy szerda reggel hétkor eszembe jut a kenyérpirítás. Hasonlóan jártam a könyvekkel, ruhákkal is. Ettől még persze biztos van jelentős mennyiségű holmim, amit tényleg soha nem fogok használni, de így nehezebb kiválasztani őket.

Ezért én a lomok tárolását illetően inkább azon igyekszem, hogy ne tároljak annyi lomot, hogy már azt se tudjam, mi hol van. Ha ül az ember a szemétkupac tetején, akkor hiába tudja, hogy van benne valahol egy 3x3 cm nagyságú fémlemez, ami most egy életbevágóan fontos javításhoz kéne, nem fogja megtalálni. Hát még ha nem is tudja, mi van a kupacban.

Anyámék háza is 5 szoba+nappalis. Egy olyan helyen, ahol gombokért sem vesznek házat. Senki. Amíg eladhatták volna, nem tették, most ülnek benne ketten, és a tetőtér lezárásában gondolkodnak.

Amit írsz, igaz. Más kérdés, hogy az igazság pont ott van, hogy kinek mi éri meg. A következő ingatlanom egy ház lesz, passzív, és nem kicsi. Ráadásul két telken tervezzük, hogy minél messzebb legyenek az emberek. Nem megyek tanyára, az túl messze van az életvitelemhez 🙂

Lomos szobám a lakásomban sincs, de nem kevés nm-en lakunk ketten. Mert szeretjük, és mert nekünk megéri az ezzel járó jó érzés. Ha nem érné meg, eladnám és még a felében is ellennénk, kevésbé jó érzésekkel körüllengve.

Vendégszobám meg most is van, igaz, az a dolgozószobám is. Külön nem kellene. Most ezt gondolom.

A kert az egyik kedvencem. Volt nagy kertes hazunk, anyukam elsodleges erve az volt, hogy mennyire jo, a nagy kert, olyan sok mindent lehet benne csinalni, meg mennyire szep, blablabla... Tobb, mint 10 evig laktunk ott, jobb idojaras eseten hetente elment majd egy teljes napom csak a funyirassal. A kert vegebe anyukam kb. evente egyszer nezett el, egyebkent a kutyan es rajtam kivul funyiraskor nem jart arra senki.

Anyukam "haloszobaja" a hazban kb. 25 m2 volt. Nagycsomo butorral, az alvason kivul nem hasznalta semmire, most a lakasaban egy feleakkora szobaban is elfer.

A mostani lakasban szerencsere nincs vendegszoba, igy a nappaliban kell aludni, elotte egy teljes szoba csak azert volt fenntartva, hogy a havi 1 napon amikor hazamentem, legyen sajat szobam ahol aludhatok. Teljesen felesleges penzkidobas a tul nagy ingatlan...

Miklós, kérlek térj ki az erkélyes lakásokra is. Horror ami most Pesten van. Épp lakásnézelődőben vagyunk, s nagyon hiányozna egy erkély teregetéshez, kiülni kávézni, beszélgetni.. Aztán látjuk, hogy miket el nem kérnek egy ilyen lakásért..

Meg aztán, az örök dilemma.. Új építésűt venni, vagy egy lepukkantat, amit aztán saját igényünk szerint berendezhetünk..?

Ki mit gondol a fenti megközelítésekről?

Nagyon jó a poszt, teljesen egyetértek.

Kettesben élünk a feleségemmel egy 2 szobás, csendes lakásban egy vidéki városban. Gondolkodtunk már azon, hogy később kertes ház kellene, de a cikkben leírtak miatt nem szeretnénk venni. Most festetünk, ami jó alkalom a selejtezésre, így nem fojt meg minket a lom. Inkább utazni szeretnénk a megspórolt pénzből és időből változatos helyeken. Ha lesz gyerek, kivisszük inkább a játszótérre, ott szocializálódhat is. Volt, hogy sok vendégünk volt és nehezen fértünk, de a hétköznapokra kell berendezkedni, nem a ritka alkalmakra.

Amúgy önmagában azt nehezen tudom megérteni, hogy miért éri meg építkezni. Úgy értem, elfogadható állapotú használt ház fele annyiba kerül, emellett az építkezés rengeteg kockázatot rejt magában, meg persze idegességet, ha nem sikerül normális kivitelezőt találni. Persze sokan azt gondolják, hogy hú de egyedi igényeik vannak, ehhez képest úgyis tucat házat építtet a többség.

Egy kérdés: fúrt kútnál nem kell bányajáradékot fizetni (vagy valamit, hasonlót)? Ha jól tudom, amit a földben találsz a te telkeden az nem a tied. Volt is pár (10?) éve a magyar "Ewningokról", hogy a bácsi földje alatt valami hatalmas olaj/gáz mezőt találtak, de valószínű egy büdös vasat nem fog kapni (legalább is nem a piaci árat).

Igen én is 250nm-es 70Millás házban lakok, de elég lenne kisebb. De most adjam el 20Milláért? Kicsit bukok. Vegyek belöle egy panelt és egy garázst? 20Millából kisem jön. A rezsim itt is ugyanannyi,mint egy panelban. (szigetelt stb...)
Ha lenne pluszab különbségem pénzben azt meg elvinné a Questor meg a Budacash. Ezért adjam el, hogy mások jól járnak?

Rám még szüleim is -furcsán néznek hogy miért akarok garzont és újjépítésűt hiszen annak árából dupla akkora panelt kapok. De nekem nem mindegy sem havi rezsi sem ház általános állapota vezetékek csövek aminek cseréjét ha másképp nem közös költség emelés formájában úgyis lakoknak kell kifizetni. Egy egylégterű egyedi méréses lakáson rengeteget lehet spórolni és ha okosnak rendezed be még élettér sem szűkös. Tudom mert eddig cikkben említett lom szobában éltem legkisebb panelszoba a konyha mellett.

Sok igazság van abban, amit írsz, de a kertet megvédem. Nincs párja az otthon termesztett paradicsomnak, paprikának. Ja, és kútvízzel kell locsolni. Meg összegyűjteni az esővizet. Nem vezetékessel locsolunk!
A kacatszobáról az építészem jut eszembe. Ház tervezése. Megkérdeztem Tőle: Legyen pince, vagy ne legyen? Annyit mondott: Tibor! Ha lesz pince, lesz lom, ha nem lesz pince nem lesz. Milyen igaza volt!
Még valami. Örülök, hogy a gyermekeim családi házban nőhettek föl. Én is abban nőttem föl. Még akkor is örülök, hogy (amint írod) számítógép, meg haverok…
De! Ha olyan kedvem van, kimegyek az udvarra és ugrálok a trambulinon még 22 évesen is.

Miklós, néha azt érzem a cikkeidnél, hogy a megfogalmazás direktsége miatt a személyes preferenciáid erőltetésének tűnnek, sokak ezért írnak be ellentmondóan. Nagyon régóta olvasom a blogot, de - főleg az utóbbi időben - sokszor jönnek ilyen posztok, ahol általánosítasz, ezzel egyes dolgokat kvázi "hülyeségnek" tüntetve fel. Még ha ez így direkte nem is jön ki. Emlékezetes a poszt, amikor a könyvpártiak csatáztak. Itt is jó példa, mondjuk a konditerem. Pedig az alap mondanivaló jó.
Mindegy, csak megjegyeztem.

Egyébként nemrég költöztem egy kisebb házba lakásból, és hihetetlenül más az életminőség, pénzben direkte nem kifejezhető (Budapest-Budapest). És lehetne nagyobb a ház és a kert, mert nagyobb játékteret adna bizonyos dolgokhoz.
Másrészt, ha mondjuk felépítik, a nm-költségek nem lesznek arányosak a mérettel.
Nem minden fekete-fehér, nincsen abszolútum, na.

@vgaborka "Bp-en több, mint a vízdíj, megnéztem: víz: 219 Ft/m3, csatorna: 375 Ft/m3" Irigylem a drágaságot, nálunk 1050Ft/m3 úgy hogy a kúthálózat és tisztító is itt van helyben (a nem túl tehetős nógrád megyében)...

Vidéki kisváros, kertvárosi rész, most alakítottuk át a 40 éves házat, igényünk szerint. A következő 10 évre gyerekszoba, háló, dolgozó külön, ha megnőnek a gyerekek akkor meg mindenkinek lesz külön szobája, ha kirepülnek költözünk kisebbe (ez még 20 év szerintem 🙂 ).

Kertben csak gyep lehet? Az még itt fel sem merült senkinél (azért bp-n kívül is van élet), hogy nem csak azért termesztünk itthon zöldséget/gyümölcsöt mert tudod mit eszel, hanem a gyerekek látják/megszokják, hogy amit megesznek az nem a bolt polcain terem, besegítenek és sokkal nagyobb értékkel bírnak az így megtermelt javak.
Locsolásra ott a kút. Automatizáltam, nem kell órákat állni fölötte...

Jo cikk. Meg az ingatlanadot is emlitenem ami pl. Balatonon extrem merteku. Sok idos ember peldaul rakenyszerul a nyaraltatasra, hogy fedezze koltsegeit mert anno generacios hazat epitett es csak evtizedek mulva jott ra, hogy:
1. egeszegtelen egymas nyakan lakni, zero maganelet, beleszolas
2. a fiatalsag menekul videkrol mert nincs munka (vegzettsegnek megfelelo) es ezert nem koltozik a tetoterbe

A kerttel kapcsolatban: valakinek ez nem megterhelo es kifejezetten elvezi az ottani bibelodest - ez nehezen fejezheto ki penzben. Specialis kategoria ha ez egy hetvegi haz. Na az a szivas. Amikor megerkezel es ha van kedved ha nincs netto 8 orat kenyszerkerteszkedsz mert ha most nem csinalod meg, akkor ket het mulva mar felismerhetetlen lesz a kert. Igy lesz a ket napos hetvegedbol egy napos hetvege 🙂

Az is izgalmas amikor bedrajvitoljak a balatoni nyaralot amit telen max egyszer nyitnak ki.

Zabalint, epitkezni azert eri meg, mert az lesz oda epitve es ugy, ahogy te szeretned. Hasznalt haz vasarlasanal, nem tudod feltetlenul mit veszel.
Szerintem nagyobb a riziko benne, mint hasznlatauto vasarlasnal. Hozza jon meg, hogy nagyobb penzzel jatszik az ember.

Az epitkezesnek a legnagyobb hatranya szerintem, hogy a jo, kozponti helyeken nincs epitesi telek mar.

Az epulet olyan lesz es olyan elrendezese lesz amit te szeretnel. Benne lesz az alapban is a komoly szigeteles, ha eppen alacsony energetikai megoldasokra buksz. Stb.

Meg hat az uj az uj. Az 20 ev mulva 20 eves lesz.
A hasznalt, amit mondjuk 30 evesen veszel az 20 ev mulve 50 eves lesz.

Persze ez csak az en meglatasom a temarol. En epittetetem. Hitel nelkul. Nem kapkodva.

@zabalint

ott is inkább csak __relatív__ előnyről beszélek

Nagymaroson (és egy rakás Budapest közeli településen) jóformán ugyanott döglődnek a házárak mint 3 éve, míg a budapesti kislakásszegmens az utóbbi 3 évben 50-100%.-al ment előre

ergo

__relatíve__ a nagymarosi ház egyre vonzóbb opció...

pontosan azért mert relatíve __olcsóbb__

persze abban az esetben stornó a fenti gondolatmenet, ha összeomlik a budapesti kislakás-boom:)

@tcontractor

a __relatív__ árelőny kapcsán ajánlom a Zabálintnak írt kommentemet, amelyhez mindössze annyit tennék hozzá, hogy a központi szakpolitikákkal rángatott lakáspiacon értelmetlen dolog értelmet keresni, mert nincs ott olyan:)

@vass-barbara
Rettenetesen, nagyon, ocsmány módon lepukkant lakást vegyetek, egy jó állapotú és jó anyagi helyzetű házban, olyan lokációval, hogy soha ne legyen gond a jó áron eladás. Szerintem.

Akkor olyan lakásod lehet, ami gyakorlatilag új, hiszen az ingatlan egésze folyamatosan felújított, karbantartott, a tiédben meg az utolsó szögig a saját elképzeléseid tudnak érvényesülni. Idő, persze, meg pénz, meg ideg. Mi ilyet vettünk, és a (hatalmas) felújítással és berendezéssel együtt nem vitt el annyi pénzt, amennyiért vettünk volna egy fullra felújítottat ezen a környéken. Így némi extra is belefért, ami a majdani eladásban megmutatkozhat talán, de a mindennapok komfortjában viszont biztosan.

Az erkélyt vagy teraszt tényleg ne hagyd el! Kis kávézóasztal, kiülni levegőzni vagy teregetni ... hiányozna, ha nem lenne.

@Kiszamolo

Miklós, ez jó lett. Különösen fején találtad ezt a hozzászólásodban:
"Amiért nem dolgozom: hogy lássák a szomszédok, milyen gazdag vagyok, hogy kifizessek a hitelek kamataira évi másfél milliót, hogy olyan autóba öljem a pénzem, ami harmadát sem éri öt év múlva."

Ugyanígy éljük mi is az életünket. Boldogan, nyugalomban, és anyagi biztonságban. Na, ez a priceless. 🙂

@tcontractor

"Az epitkezesnek a legnagyobb hatranya szerintem, hogy a jo, kozponti helyeken nincs epitesi telek mar."

bingo!!!

ezen a ponton különben megérkeztünk az állami területrendezéshez, melynek köszönhetően még Budapest közigazgatási határán belül is sok ezer hektár szántóföld van, miközben rengetegen 20-30 km-re kényszerültek kertes házat venni a közigazgatási határtól...

@laszlo

Te akkor tulajdonképpen egy 20 millás házban élsz, nem, ha egyszer ennyi a piaci értéke? Amennyiben 70 millát toltál bele, hááát..

...pont erről is szól a cikk.

@lsv
Bár Pesten lakom (már a lakcímkártyám is pesti, a gyermekeim is itt születtek), de nem tartom magam pestinek. Egy távoli vidéki kisvárosban (valahol a Zemplénben) nőttem fel. Kertes családi házban. Amíg nagymamám élt (és velünk lakott), volt vetemény a kertben, sőt még tyúkól is (utáltam, mert büdös volt, de friss csirkehúst viszont imádtam). Ezek mára már nincsenek meg.
Édesapámnak van egy hétvégi telke (aka. a "szőlő"), ahol szinte minden megterem: zöldség, gyümölcs, szőlő (pálinka-bor). Nála ez egy picit hobbi (vagyis ő így nőtt fel), általában már alig várja, hogy febr-márc legyen és mehessen dolgozni (8 óra munka előtt vagy után).
Míg otthon voltam én is jártam fel (de utáltam) segíteni: ő mindig mondta, amikor látta, hogy unom, hogy inkább tanuljak, mert akkor nem kelll ilyesmit csinálni, de most azért csináljam.
Szóval tudom, hogy mire való a kert.

A hazepitessel kapcsolatban nekem az a velemenyem, hogy aki nem ert az epitoiparhoz, azt ugyis at fogjak verni a vallalkozoi, akik epitik a hazat. De az meg mindig jobb, mintha egy ceg (vallalkozo) epitene ingatlant csak es kizarolag eladasi cellal, mert abbol aztan tenyleg mindent ki fognak sporolni es a vegen olyan lesz, mint a Tom Hanks fele Penznyelo filmben levo haz. Amugy hasznaltat is lehet venni, csak erdemes megfizetni egy hozzaertot, hogy atnezze az egesz hazat es objektiven leirja mi nem jo benne.

Kiszamolo
2016-07-18 at 09:54

Isten hozott a hegyekben 🙂 Nevetnék, ha a közelben laknál... Dehogynem, nekem is pl. 120m körül talán van víz, kb. 1,5MFt a kút 🙂 Nem igazán éri most meg 🙂

Ha a másik geomókus jóslata jön be, akkor 250-300m körülre kellene lemenni.

Autó: az ismerősök egy jó része röhög rajtam és sajnálkozik, hogy egy 8 éves Priusszal járok.

Az örök dilemmák 🙂
70 m2-es lakásban élünk, pár éve vettük, mert jött egy lehetőség. Mivel 10-15 évig megfelelő lesz, költünk is rá (ablakcsere, egyéb felújítások). Épp kielégítő 2 felnőtt + 2 gyereknek, van két gyerekszoba, nappali és egy háló. Igen, ezek kis terek; ami az előnye, egyben a hátránya is. Ennyi m2-en jobb elrendezést eddig nem láttam, rosszabat sokat. Nincs külön étkező, de a konyhában négyen el lehet férni. Talán megtehetnénk, hogy házat vegyünk, vagy nagyobb lakást, de egyelőre nem váltunk. Hajlamosak vagyunk a kacatok gyűjtésére, így van némi korlát 🙂 A fenntartása szerintem kedvező, jelenlegi árakkal két gyerekkel sem lesz több 50-nél a rezsi. Tudom, kevesebből is kijöhet egy ennél nagyobb, jó ház rezsije, de az a ház 2-3x többe is kerül.
10 év múlva majd meggondoljuk, költözünk-e házba, egyelőre nem éri meg. A közelben él rokon kertes házban, a gyerek lehet ott 🙂

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram