Megyünk tovább a kádári úton

2022-11-09
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Kijöttek az új inflációs adatok, az általános infláció 21% felett, az élelmiszerek pedig 40%-kal drágultak egy év alatt. Közben a gazdaságfejlesztési miniszter az év végére 25%-os általános inflációt vár, pedig az ő dolga a kincstári optimizmus lenne. (Nagyon remélem, nem az beszélt belőle. 🙂 )

Ezért aztán a mai kormányinfón bejelentették, hogy első körben év végéig befagyasztják a burgonya és a tojás árát is a szeptember végi áron, hátha akkor 50-60% alatt maradhat az élelmiszerinfláció az év vége előtt. Ha másképp nem, legalább papíron. Mindeközben a nem hivatalos statisztikák már most is bőven 50% feletti élelmiszerinflációt mérnek. S nekem sem úgy tűnt, amikor még állítólag csak 30% volt az infláció:

Itt a Lidl Plus

Ennél jobb ötletük most sem támadt az infláció letörésére. Eddig sem működött, de legalább politikailag talán hoz némi hasznot, ha már a gazdaságot hazavágják vele. (Közben az euró drágult majdnem három forintot a kormányinfó kezdete óta, bár nem biztos, hogy ezért.)

Remélem a tyúkoknak is szóltak, hogy mostantól nagyobb fokozatra kell kapcsolniuk, ha már a táp és az elektromos áram ettől még nem lesz olcsóbb a tojásfarmokon.

Ha én bármilyen élelmiszert állítanék elő vagy árulnék, gyorsan árat emelnék most, mert ki tudja, ki lesz a következő.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
332 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"Ha én bármilyen élelmiszert állítanék elő vagy árulnék, gyorsan árat emelnék most, mert ki tudja, ki lesz a következő."

Már megtörtént, minden is megdrágult, és folyamatosak az áremelések.
Miért van olyan érzésem, hogy ha nincs árstop, meg extraprofit adó, akkor nem lenne ekkora drágulás a boltokban?

"Ha én bármilyen élelmiszert állítanék elő vagy árulnék, gyorsan árat emelnék most, mert ki tudja, ki lesz a következő.”

Nade hogy mondhatsz ilyet? Mi vagy te, talan egy sötétben bujkáló ellenforradalmár?

Ne feledd:

Aki a NER-ben nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki a NER-ben nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló!

Nekem a legnagyobb bajom az árstoppal, hogy nem differenciál, nem a rászorulókat támogatja.
Mert a tehetősebb emberek nem szorulnak ilyen segítségre, a szegényeknek meg nagyobb felkarolás kéne.

Az a vicc, hogy az árstopok nélkül jó eséllyel nem lenne ekkora drágulás. Vicc az egész, de persze az emberek tapsolnak hozzá.

Egy boltos írta a reddit-en, hogy egyszerűen megemelik a többi termék árát, hogy kipótolják az fix árasokon keletkező veszteséget és természetesen alig tartanak majd ezekből a polcon. Szóval a vásárló mehet három boltba, mire be tud vásárolni. Forint meg is indult újra a lejtőn.

Sajnos ettől tartottam... remélem lesz tojás, mert minden nap eszem. 🙁

Egyébként, bár ez nem statisztika, most vettem farmert Zaraban, 9900 forintért... ez sok éve is ennyi volt, vagy több. Kávéfőzőt egy éve vettünk 90 ezerért, most pontosan ugyanannyiba kerül.

Ez akkor (se) lenne fair, ha a takarmány, gázolaj, műtrágya stb. árát is befagyasztanák. Ugyanis nem gonoszságból emelték a tojás meg a krumpli árát a termelők, hanem ennyiből lehet kihozni...

Igen es az usd huf megint ugrott.

Fájhatott nekik a 400-as euró, kellett egy kormányinfó

Dejó, szóval árstoppolva a tojás és a borgonya, megmentve az ország, lehet éljenezni!

A fejekbe az a gondolat már nem születik meg, hogy egy cég nem fog profit nélkül dolgozni, így majd emelik a hasznot más terméken és lehet fizetni a tojás meg a krumpli árát is, mondjuk amikor megveszem a kenyeret, még akkor is ha nem veszek krumplit meg tojást.... Éljen!

Pro tipp: fagyasszák be az árát az összes olyan terméknek ami az infálciós kosárban szerepel, és máris nincs infláció! Ilyen egyszerű az egész. Nem?

Ha en allitanek elo elemiszert, akkor kulfoldre exportalnam. Az egeszet. Es ha arulnam az elelmiszert, akkor nem tartanek hatosagi aras termeket. Legfeljebb pult alol, teljes aron, mint a 80-as evekben.

Az árstop nem némi politikai hasznot hoz, hanem óriásit. Beindult a kommunikációs gőzhenger, mindenért a háború meg a szankciók a hibásak, de szerencsére a mi kormányunk megment minket, leviszi a tojás árát Karácsony előtt, megmenekültünk, éljen! Tények, adatok, összefüggések, hagyjál már.
Nagyon várom hogy nyáron a forró lángos is hatósági áras legyen (mondjuk öt forint), és akkor a kör bezárul 🙂

Néha nem hiszem el hogy ébren vagyok vagy álmodom, egészen hihetetlen hogy így visszatért a kommunizmus. Ezt nem gondoltam volna a kilencvenes években. Persze még sokminden mást sem.

Én már a krumpliról is lemondtam 🙂 a lidlis fagyasztott hasábburgonya 500/kg-ról egy nap leforgása alatt 1000-re ugrott. Annyiért inkább vettem valami táplálóbbat meg anyáztam egyet.

Emlékeztek még 2022. elején a régi, szép időkre, amikor nem a szankciók és nem is a háború miatt volt magas az infláció Magyarországon, hanem "Brüsszel gazdaság- és klímapolitikája" miatt? (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján elhangzott beszéd.)

Egyébként nem kell aggódni, ezek csak átmeneti intézkedések - a benzinárstop is még csak egy éves...

Újat ezekre az ostobaságokra már nem tudok mondani. Elmegyünk a falig. És a 2023-as évet nehezebbnek prognosztizálják nagyon sok helyen...

@Kiszamolo "Ha én bármilyen élelmiszert állítanék elő vagy árulnék, gyorsan árat emelnék most, mert ki tudja, ki lesz a következő."

Mivel a 2022.szeptember 30-i árat adták meg, ezért visszamenőleg kéne árat emelned ...

@belavoltam
Mivel a hatósági áras tej (=tejzsír) miatt emelkedett ilyen durván a sajt ára, ezért így is az lesz, hogy minden MÁS meg fog drágulni amihez tojás kell. Mert nyilván 2x annyi fog fogyni a boltban, ergo nem marad gyártásra.
A gyártók amúgy valószínű inkább örülnek ennek, mert nem ők adják olcsóbban, hanem a boltok...

Ezt csak úgy betenném ide mindenki arra asszociál amire akar:

Erik a Viking - Atlantisz elsüllyed
youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

Magyar és szlovák tesco, tegnapi kép:

ibb.co/yBZTF3j

Érdekes...

Az Euró árfolyamot nem akarják árstoposra?
Követeljük az euró árának tavaly októberi áron rögzítését!

trolling off:
Amit nem rögzítettek, pedig óriásit drágult az elmúlt időszakban: a pékáruk.
Én am azt vártam hogy a kenyér árát fogják következőnek befagyasztani.
Ehhez vajon miért nem nyúlnak hozzá?

Én szerencsére idén minden nehézség ellenére, ami a gazdaságban van, reálbér-növekedést tudtam elérni: Németországba költöztem ugyanazt csinálni 3,5-szer annyiért. 🙂 Arról már nem is szólok, hogy megcsináltam pontosan ugyanazt a bevásárlást a Lidl-ben, mint otthon, az utolsó száraztésztáig ugyanaz volt a kosár, mint lenni szokott: kevesebbet fizettem, mint Budapesten...

Kíváncsi leszek, hogy önmagában ennek az egész baromságnak mekkora inflációgerjesztő hatása van: valószínűleg az áremelés egy része amiatt van, mert senki se tudja, hogy milyen ostoba intézkedések jönnek ebben a teljesen kiszámíthatatlan környezetben és inkább árat emel.

"Belavoltam
2022-11-09 at 11:48
Ha en allitanek elo elemiszert, akkor kulfoldre exportalnam."

Nem nagy ötlet, mert kint olcsóbb a tojás (meg még sokminden), mint itt.
Anélkül, hogy bárkit megvádolnék, vagy leírnám a kartell szót (hopp leírtam), vagy akár a piaci mechanizmusokat lebecsülném, megkockáztatom, hogy nincs megfelelő verseny itthon a kiskereskedelemben (sem).

Persze erre nem az árstop, vagy egyik másik lánc einstandolása a megoldás. Hogy mi a megoldás nem tudom, nem értek hozzá.
.

Árcsökkentet tejet már több mint 1 hónapja nem tudok venni, mert reggel 8-kor már elfogyott a boltban. Majd mindennel ez lesz, hogy ami hatósági áras, azt nem lehet kapni előbb utóbb. De jó, hogy most már a tojás és a burgonya is hiánycikk lesz.

Az a lényeg hogy mindenért mások a hibásak. A tojás ára kapcsán pedig ne feledkezzünk meg a háttérben húzódó Gyurcsány szálról...

Egyébként azon gondolkozok hogy így a 40-50%-os infla korában mikor éri el a forint a pengő sorsát (mondjuk van lapátom meg seprüm, mondhatjuk felkészültem)

Megoldjuk: mivel drága a tápszer, nem etetjük a tyukokat, akik kisebb "S" méretü tojásokat fognak tojni, amit aztán 200-300 ftos darab áron eladják. problem solved

Ha ezt nem jőn be, akkor minden tyukot,- nemzeti konzultációt keretébe -, arra kőtelezük őket ne tojannak M-es tojásokat

Magyarországon mindig kihozzák,hogy az emberek jelentős része, mondjuk 40%-a máról holnapra él, de ennek a 40%-nak a 90%-a is simán kibírja a duplázódó árakat.
Nincs itt valami ellentmondás?
Hol itt a pénztelenség, hol itt a válság?
Komolyan kérdezem!
Ha valakinek kézzel fogható jeléről van tudomása, kérem jelezze. (Nem az áremelkedésre gondolok, hanem jelentős(!) keresletcsökkenésre, általános pusztulatra, országos elégedetlenkedésre.) A benzinkutasok is már vagy május óta csődbemennek minimum kéthetente, de azért csak kinyitnak reggelente és árulják a naftát, mint a kisangyal...valami nagyon bűzlik itt.
Persze van az is, hogy fideszes rokonok mostanában arról áradoznak nekem, hogy milyen jó is volt régen a csóróságban. Talán távirányítóval ezt kapcsolták be náluk tudat alatt, erre készülnek, sőt vágynak is rá,ha már ide jutottunk.

Fizu átvált euróra és irány Ausztria, Szlovénia, Szlovákia nagybevásárolni (is).
A gyerekeimnek meg inkább egy Bécs külsői egérlyuk önrészét teszem majd le, mint itt éljenek. 200-200k Eur egyáltalán ehhez elég lehet?

Jönnek majd az üres polcok, mint ifjú koromban az ABC-ben, meg a pult alól adott banán, narancs okosba csúszó piros százasok mellett. Vicc az egész.

Árstopot a bejglire is! Mégiscsak közeledik a karácsony.

Itt az ideje még 1 különadót kivetni a MOL-ra, brutál extraprofitot termelt! Vagy csökkenteni az árcsökkentett benzin árát!

Amúgy végre lehet normális kaját főzni az árstoppos termékekből 🙂 kellett már a krumpli meg a tojás. A csirkelábat hiányolom, kellene a szilveszteri kocsonyához.

A kenyér, a vöröshagyma és a zsír árának rögzítésében is bíztam - sajnos nagyot csalódtam

@radak-sajmos
"A gyerekeimnek meg inkább egy Bécs külsői egérlyuk önrészét teszem majd le, mint itt éljenek. 200-200k Eur egyáltalán ehhez elég lehet?"

Bőven. Annyiért Bécs belsőn is tudsz "egérlyukat".

Tényleg azt hiszitek, hogy ezek ennyire ostobák? 😀 Egy lófaszt, tudják jól, hogy mit csinálnak, egyáltalán nem hülyék.

Az én tippem: üres az államkassza, valamivel fel kell tölteni és ezek az intézkedések pont erre jók. Bizonytalanságot szülnek, mindenki megemeli mindennek is az árát, ahogy itt már sokan írták, ez pedig egyrészt brutális áfabevételt fog eredményezni, másrészt pedig extraprofitot az áruházaknak, ami szintén az államkasszában fog landolni. Szinte az egész áremelkedés az ő zsebükbe fog menni.

@latnokzsalya
Én tegnap kerestem erre a választ minden irónia nélkül, de nem jövök rá.

@latnokzsalya : A valosagban letezo rendszerek egyik alapveto tulajdonsaga, hogy valtozatlanul igyekeznek fenntartani magukat, ugyanabban a formaban elni es mukodni akarnak. Mindegy, hogy az eghajlatrol van szo, a tarsadalomrol, egy allat szervezeterol, a kinai kommunista partrol, egy egysegsugaru fideszes szavazorol, stb. mindegyikre jellemzo, hogy rengeteg stresszhatast el tud viselni, olyan sokat, amit deduktivan levezetve fel se teteleznel es el se hinnel, pusztan csak azert, hogy mukodesben maradjon.

Igy aztan a tortenelem sem ugy nez ki, hogy az emberek folyamatosan fejlesztik a nezeteiket es valos idoben egyre jobban reagalnak, hanem a valtozatlansag hosszu unalmas szakaszait valtozasok es osszeomlasok rovid es gyors periodusai kovetik. A Fidesz-era sem ugy fog veget erni (mert semmi sem tart orokke), hogy egy reszen urra lesznek a korulmenyek, amig az egesz ezt kihordja labon.

Őszintén szólva abszolút nem lepődök meg, hogy az ilyen intézkedések mennyire népszerűek. Sokat dolgoztam emberekkel és bizton állíthatom, hogy az átlagember kegyetlenül buta. Összefüggések... dehogy; az anyanyelvén írt három bővített mondatot sem tudja értelmezni. Persze arc az van; a kétszárnyú ajtón alig fér be a legtöbbnek. Szóval ennek a nagyhangú többségnek tökéletes lesz az újabb intézkedés. Ha pedig nem lesz hatósági áras tojás a boltban akkor a szemét kereskedő, lobbi, Brüsszel, migráns, háború stb. stb. lesz a hibás.
Néha úgy gondolom jobb lenne átlag hülyének lenni. Annyi minden nem fájna az életben és annyival kevesebbet járna az ember agya, hogy mi lesz. Csak élni mint a többség; a tudat nélküli létformák, a biodíszletek.

Rebell István
2022-11-09 at 13:50

Fele annyit esznek vagy gyengébb minőséget, ha még lehet lentebb menniük.

"Szakember az szakember"

Tudja mit beszél nemcsak bele a nagyvilágba erre tessék:

hvg.hu/gazdasag/20221109_Pontositott_a_kormany_minden_meretu_tojasra_ervenyes_az_arstop

@loremipsum "nem differenciál, nem a rászorulókat támogatja. Mert a tehetősebb emberek nem szorulnak ilyen segítségre"

Ez így nem igaz, az árstoppos termékekből aránylag kevesebbet vesznek a tehetősek. Mi is szinte csak a csirkemellet vesszük kimutatható mennyiségben. Egy kiló cukor több év alatt sem fogy el, étolaj egy-két dobozzal megy el évente, stb. Az újak közül is inkább a tojás az érdekes, nyers krumpli is ritka, legtöbbször mirelit sültkrumpli, steakkrumpli, stb. van.

Egyszerűen tiltsák be az inflációt, mint a fehéroroszok.

Csalódott és szomorú vagyok.
Rendszeresen járok ausztriába, és németországba. Múlt héten még a kanári szigeteket is meglátogattam.
MINDENHOL olcsóbb volt egy bevásárlás mint itthon. Sajt feleannyiba került a tenerifei Lidlibe mint itthon. Minden más termék a 400-as euroval számolva is jelentősen olcsóbb volt.
Közben szüleim lelkendeznek a jóságos kormányon, hogy megint megvéd minket.
Miközben eddig háztáji tojást vettek, mondták is, hogy lesz tyúk, ha lesz ársapka.

@tekintetes-ur

Na milyen jó, hogy kommenteltél, így megtudtam, hogy nem vagyok tehetős, mert mi a sütikbe/lekvárokba teszünk cukrot, és a krumplit is sokféleképpen tudjuk elkészíteni, és nem szeretjük a műízű mirelit sültkrumplikat. Azok maradjanak csak meg a "tehetőseknek". 😀 Azért vigyázz, nehogy elfagyjon az eltartott kisujjad abban a fenenagy tehetősségedben.

@janivagyok

Persze tisztazni kell elobb az "egerlyuk" parametereit... Ha 200k EUR-ert adnanak valamit Becs belson mar lenne itt egy (tobb) lakasom.

Mi epp 75-90 nm-es 3-4 szobas lakast keresunk. A belepo szint 350k EUR (=Becs kulso) ahonnan napi 1:00 - 1:30 orat utazol a munkahelyedre. Normalis (nem felujitando) lakas nincs 400k Eur alatt ha magasabb emeleten akarsz lakni akkor 600-700k-tol kezdodnek a lakasok.

Paradox, de a kisebb lakasok sem tunnek sokkal olcsobnak.

@pkrt
Nem, nem. Rosszul látod a dolgot. Igazából Te csak azt képzeled, hogy okosabb vagy.
Miközben állértelmiségi vagy, nem tudtad?

Nem csak a kedves fórumtárs hangoztatta ezt a másik poszt alatt, van ilyen ismerősöm is.
2 diploma, 2 nyelvvizsga, de buta mint a föld. Jön ő is azzal, hogy állértelmiség (nem tudom, ez most a berkeikben terjedő új duma? egyre többet hallom), aztán az egésszel kapcsolatban odáig jut, hogy Brüsszel rossz, az ársapkák jók és félti a 3 gyerekét, hogy nehogy elkapja a nemváltó propaganda.

Egy élmény vele is vitázni, el is engedtem azt követően, mikor felvázoltam neki, hogy nekem is és neki is élnek nyugaton rokonai és valahogy nem fagynak meg, nem műtötték át a gyerekeket és annyiért vásárolnak be kb, mint itthon.
Válasza csak két szó volt: "Az szemfényvesztés."

Na itt engedtem el, mert kb vagy magamat, vagy őt lőttem volna fejbe. Nesze neked értelmiségi. 😀

Miért akarnák letörni az inflációt? Milyen politikai érdek lenne ebben? Nekik jó ha magas, több az áfa, az adósságot elinflálják.
Igazából semmi következménye nincs a népszerűségvesztésnek, mert nincs más, nincs alternatíva. Ha az emberek térdig gázolnának a vérben, akkor is a fideszre szavaznának, 1,5 milla biztos szavazójuk van legalább. Az origo-n egy fia hír nem volt az inflációról, csöcsökről már annál több. 😀
Nincs következmény, a hatalmukat nem tudják elveszíteni, ha mégis jönne valami ócska ellenzéki tömörület, az hamar megbukna, és különben is minden pozícióban, a gazdaságban főleg a haverjaik ülnek.
Össze nem lehet ezt hasonlítani pl. 2006-tal, akkor volt az MSZP-nek egy elég erős ellenzéke, aki simán profitált a válságból.
Teccetek volna nem 2/3-t megszavazni 2010-ben, akkor most jobb hely lenne ez az ország.

Ezt Gulyás úr megmondta a tyúkoknak is? Jobb, ha ő beszél velük, mégiscsak egy szinten vannak.

Szerintem tojás lesz, mert eddig is sokféle tojás volt, Bio, farm, stb. 1 bizonyos fajtának az árát befagyasztják, azt majd nem lehet kapni... Ha mindnek befagyasztja, akkor tényleg nem lesz

Hivatalos infla várakozás 25%, élelmiszerinfla 50% felett - a pedagógusok meg lementek a bérkövetelésükkel valami 40%-ra, ha jól hallottam, persze van más követelés is pl. a hülye központosítás ellen. De ezzel mi fog történni, ha nagy kegyesen teljesítenék a pedagógusok bérkövetelését, akkor inflációt leszámítva reálértéken ugyanott lesznek, mint 1-2 éve voltak? Akkor is már krőzusok voltak, persze...

Dilettáns bagázs. Én benne vagyok, hogy a következő nagynak ígérkező tüntetésre én is kimegyek és kergessük már el őket mert már irritálnak ezek a pökhendi nagyokosok, nulla teljesítmény, sok lopás, nagy arc. Ha mindenki kijönne, aki itt a fórumot olvassa és nem szokott kimenni, lenne eredménye...

Látom, minden méretre, anyám... A termelők majd eladják a tojást külföldön, itthon meg az lesz, mint minden árstop esetén: HIÁNY.

Lassan az lesz, hogy havonta ki kell menni Ausztriába, Szlovákiába, kinek mi van közelebb nagybevásárlásra - kapják be és próbálják ellopni azt az áfát, amit ott költök majd el...

Az a 18% overnight kamat egyre kevesebbet ér...

A krumplit nyilván, hiszen a zsák krumplikon szokás megvenni a szavazatokat, nehogy már az túl sokba fájjon, na.

Bíztam benne, hogy a sajtot nem teszik hatósági árassá, mert nagyon sok sajtot eszek, és nem szeretném, ha vadászni kellene rá a hiány miatt. Mondjuk ha egyféle sajtot tennének hatósági árassá, attól még másmilyen lenne a boltban elég.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram