Unit Linked: ez is jól jöhet még

2015-12-08
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Azt már tudjátok, hogy egy unit linked biztosításból bármeddig kiszállhatsz, ha nem kaptad meg a kötvényedet és a biztosító nem értesített a 30 napos felmondási jogodról. (Cikkek itt és itt)

Lajos egy másik utat mutatott, ő a kötvényt bár megkapta, de rájött, hogy az általa aláírt ajánlatot rendesen átírták, így nem egyezik meg azzal, amit ő aláírt annak idején. (Arról, hogyan lesz az általad adott ajánlatból kötvény, itt írtam bővebben.)

Ezt írta az esetről:

"Tavaly nyáron kötöttem egy UL-t. (Igen, tudom.)

Megkeresett az egyik ismerősöm, egy közvetítőcégtől, hogy végezne egy pénzügyi felmérést, és ez alapján „megkeresi számomra a legjobb megoldást”. Kapóra jött a dolog, pont ilyet kerestem. Míg én azt sem tudtam merre induljak, neki ez a munkája. Biztos jól átlátja a terepet, olyanra is gondolhat, amiről még nem is hallottam. Elvégezte a felmérést, ez alapján egy biztosító termékét ajánlotta: „ez a tuti”, ennyit fizess be, és költségekkel együtt is ennyi- és ennyi hozamod lesz. Tetszett, bíztam benne, aláírtuk; félévig kérdés nélkül fizettem.
Ekkoriban olvastam, hogy milyen hátrányai vannak az UL-eknek; jót mosolyogtam, „hiszen nekem nem az van” felkiáltással. Aztán persze megnéztem, hogy az én papírom sarkán is ott van az „UL”.

Kezdtem belemélyedni a cikkekbe, ill. kezdtem kérdezősködni a közvetítőmnél. Először finoman ‒hiszen barát‒, aztán a végére már egy kicsit elfajult a vita. Eközben minden lehetséges ‒sőt, talán még annál is több‒ eset, hiba, klisé megtörtént, amiket a cikkekben és azok kommentjeiben olvastam.

Egy kolléga javaslatára kikértem az ajánlati dokumentáció archív példányát is, hátha találok még valami kapaszkodót a panasztételemhez. Találtam. Nem egyezett a saját példányommal. Utólag, a lapok szétválasztása után rengeteg dolog lett beleírva: cél, összeg, időtáv, aláírások, tanuk aláírásai.

Panaszt tettem a közvetítő cégnél, kötöttünk egy egyezségi megállapodást, aminek eredményeképpen ‒némi időhúzás után‒ visszakaptam az addig befizetett pénzem."

Ha nem lenne világos valakinek: Lajosnál volt az ajánlatnak hívott indigós lepedő és azok mellékletei. Ő ezt írta alá. Aztán az ügynök utólag kicsit kikozmetikázta a nála lévő példányt leadás előtt. Gondolom pótolt hiányzó aláírásokat, az ablaküvegre téve a lapot átmásolta egy másik aláírt lapról az aláírást. Néhány papír rosszul, vagy hiányosan lett kitöltve, nosza kijavította, hogy le lehessen adni az ajánlatot a biztosítónak.

Így azonban okirat-hamisítást sikerült elkövetnie, az ügyfélnél maradt példány ugyanis egyértelműen különbözött a biztosítónál található példánytól.

Ezért inkább visszafizették neki az addig befizetett összeget.

Previous Post
Egy gazdag Mikulás

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
121 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

De mi van, ha valakinek megfelel az UL? Torvenyszeruen szarnak kell lennie?

Eddig OK, na de ennyivel nincs lezárva, ugye? Az okirat-hamisítás húzós dolog, tessék csak feljelenteni az ügynököt.

Az ilyen ügyeskedésért megérdemli a büntetést bárki aki megcsinálja. Nekem nem lenne vér a pu*ámban egy ilyet benyomni.

Az UL egy drága termék ahhoz képest, amiket ez az oldal is részletesen leír rengeteg cikkben. Azzal viszont nem értek egyet, hogy folyton támadjátok az UL-t ugyanis olyan embereknek adunk el UL megtakarítást akik egyébként eddig nem, vagy nem rendszeresen takarékoskodtak. Ergo kapnak egy "kiszámoló blognyelven" drága terméket, de legalább félretesznek és lesz pénzük később. Ha nem találkoznának velünk, lehet h sose lenne. Egy NN vagy egy Aegonos szar is jobb mintha nem lenne megtakarítása, pedig azok tényleg szarok. Így meg, ha kötök UL-t én is megélek, neki is lesz megtakarítása. Ha a legolcsóbb lehetőséget ajánlanám, akkor én halnék éhen. És azért lássuk be: ÉRTÉKESÍTŐK vagyunk, nem csak biztosításközvetitők

@fuggetlen_biztositaskozvetito Tehát bevallottan azért adsz el drágább terméke(ke)t az ügyfeleidnek, hogy neked jobb legyen...gratulálok.

Költői a kérdés:

Miért van az, hogy mindig az a végső érv, amikor már minden más elfogyott, hogy így legalább lesz félretett pénze és gondoskodik magáról?

Öngondoskodásra képtelen gyerekeknek nézik az embereket.

(Mellékesen nálam is volt UL ügynök, aki ezt mondogatta + infláció felett 2-3% hozam - valahogy nem hittem neki :))

@fuggetlen_biztositaskozvetito
Azért az elég gyenge érv, hogy eddig semmilyen megtakarítása nem volt az ügyfélnek, most meg legalább van valami, hála a "független" ügynöknek. A lehúzás attól még lehúzás marad. Engem például az is zavar, ha egy jótékony szervezetrõl kiderül, hogy az adományok egy jelentõs része sose jut el a rászorulókhoz. De gondolom hasonló érveléssel õk is tisztára mossák a lelkiismeretüket, hiszen végsõ soron segítenek.
Aki tényleg ért a befektetésekhez, és nem csak a naiv emberek manipulálását tanulta meg egy gyorstalpalón, az megteheti, hogy nyíltan megmondja a leendõ ügyfelének, hogy mennyi pénzt kér a tanácsadásért. Ha ön nyíltan, mellébeszélés nélkül közli az ügyfeleivel, hogy pl. a kezdeti költség pontosan mennyi, akkor én kérek elnézést. Ilyen közvetítõvel még nem találkoztam, csak olyannal, aki még azután is csak terelt és mesélt, miután konkrétan rákérdeztem.

Én nem rajongok ezért az UL üldözésért, ami itt folyik néha (mindig). Nekem kettő is van, két G72.
Számomra nagy előny, hogy nem tudok hozzáférni (bukta nélkül), és szabadon pakolászhatom az alapok közt a pénzt, ha akarom. Nem akarom, btw.
Most kockázatos alapokban van, pár év múlva pedig elkezdem mérsékelni a kockázatot. Nekem az elmúlt években átlagosan 9% hozam csorgott be, de ugye ez nincs realizálva.

Lehet ezt okosan is használni, nem feltétlenül kell megszívni vele. Talán csak nem szabad pusztán UL-be tenni a pénzt. UFF

@fuggetlen_biztositaskozvetito: végre kijött! pont ugyanígy működnek a külfönéle hitelcentrumok, hitelközvetítők, azt a hitelt ajánlják, amin a legnagyobb jutalék van. az ügyfél érdeke a legutolsó a sorban 🙂

Mert ilyenek vagyunk.Amennyit keresünk elköltjük.A csekkeket feladjuk,kifizetünk mindent ami marad elherdáljuk,tartalék semmi.Na nekünk jó az UL.

@handalamandala
Gondolom nem a lehetséges bukta a legnagyobb visszatartó erõ az ellen, hogy idõ elõtt elherdáld a hosszútávú megtakarításodat. Akkor miért elõny, hogy nem férsz hozzá? Vagy a korlátlan átcsoportosítás, amire egyébként nincs szükséged?
Az UL ellenesség oka egyrészt az, hogy nagyon drága. Ezt elég könnyû számokkal alátámasztani. Ettõl persze el lehet vele érni netto hozamot. A másik oka szerintem az, amilyen módszerekkel értékesítik a "független" közvetítõk. Ezen lehetne vitatkozni, szerintem nem tisztességes.

@Gábor
Ha te a Coca Colán dolgozol, akkor Coca Colát adsz el, ha a Toyotánál, akkor Toyotát. Ez az élet rendje. Egyébként nálam a rendelkezésre álló termékek közül azt ajánlom aminél jobbak az elvárásaim az alapkezelővel/ mit akar az ügyfél.

@Péter
Főleg olyannal kötök UL-t aki semmit nem ért és nem is akar érteni hozzá. Én azt teszem amit mindannyian tennétek a helyemben. Neki is jó, nekem is jó. Vegülis ha én előbb találom meg mint Marcsi vagy Cirmos, akkor jobban jár, nem?
De tudom ti vagytok a lelkiismeretes tanácsadók, majd ti megmondjátok.

@bora
Nekem tökmind1 melyik UL-t ajánlom, ugyanannyi mindegyiken a juti 🙂

@handalamandala
Az a kérdés mennyi csorgott volna be ugyanazokból a kockázatos eszközosztályokból amikben most van a pénzed, ha mondjuk alacsony költségű ETF-ekkel játszod meg. Gyanítom, hogy nem évi 9%.
Az így legalább nem verem el és de jó hogy nem tudok hozzáférni érvelés számomra feldolgozhatatlan. Előnyként beállítani egy rohadt nagy hátrányt (akkor sem férsz hozzá, csak nagy veszteséggel, ha mondjuk tényleg nagyon kéne a pénz)...hát...érdekes hozzáállás. Inkább tűnik nekem ez annak, hogy egy rossz döntést így próbál az ember megmagyarázni magának.

@fuggetlen_biztositaskozvetito azért ez az utolsó érv nagyon sántít, hogy így legalább megtakarítanak az ügyfelek.

Ha mondjuk én elmegyek hozzád tanácsadásra, és ott elmondom, hogy a havi jövedelmem jelentős részét félreteszem, akkor nekem nem is ajánlod az UL-t?

Ha pedig valakinek tényleg csak egy impulzus kell, hogy megtakarítson, akkor neki miért nem ajánlod, hogy adjon egy állandó megbízást, hogy fizetésnap után pár 10.000 Ft-ot utaljon a bankja a folyószámlájáról egy megtakarítási számlára? Ehhez már nem fér hozzá olyan könnyen. Valószínűleg a többségnek ennyi kényszer is elég lenne, és sokkal olcsóbban megkapja.

Mindenki oltja @fuggetlen_biztositaskozvetito teljesen realis posztjat. Mas szemszogbol teszem fel a kerdest: hajlandoak lennenk-e barkinek is tanacsadoi dijat fizetni, ha tudjuk, hogy a szamunkra optimalis koltsegosszetetelu megtakaritasi portfoliot allitana ossze? Mondjuk egy havi 20 e Ft-os UL eseten a kozvetito kapjon 250 e Ft jutalekot. Kifizetnenk-e neki ezt a jutalekot egy osszegben, elore, hogy ne egy UL-t, hanem egy ugyanazon elvek menten invesztalo minimalis eves koltsegu ETF-et ajanljon? A valasz nem. Miert is? Mert sokkal jobban esik a nagy koltsegeket hosszu idore szetosztani, mint egyszer egy nagyobb osszeget kifizetni. A "tanacsadonak" meg meg kell elnie valamibol. Persze a kozvetito alacsonyabb dijert is adhatna tanacsot, lehet, hogy nem keresne sokkal kevesebbet vele, mint az igen rossz UL-lel.

Az is érdekes, hogy ezek a történetek szinte mindig úgy kezdődnek, hogy megkeresett egy ismerősöm, ő ajánlotta, tuti üzlet.
Most már értem, hogy az UL ügynökök miért nem értik az ellenszenvünket az UL-el szemben. Ők teljesen meg vannak győződve, hogy jót tettek az UL ügyfelükkel. Legalább így van megtakarítása szerencsétlennek.

@fuggetlen_biztositaskozvetito Ha én a Coca Cola-nál dolgoznék, akkor nem hívnám magam függetlennek..

@Kiszamolo A "tanacsado" kifejezest nem hiaba tettem idezojelbe, mert nem tanacsot adnak. Szerintem is jelezni kellene mar az ajanlatban, hogy ezzel a termekkel az ertekesito jutaleka x ezer HUF, tovabba y ezer HUF evente. Ezzel mindenki latna, hogy mennyit is keresnek vele az ugynokok es mennyit veszit a "megtakarito" vele.

De ahogy irtam is, tanacsert nem szeretnek penzt kiadni az emberek, ez van...

Itt még mindig az állami szabályozás hiányossága a fő gond.
Én 10éve kötöttem UL biztosítást (19évre!!), a költségek el voltak rejtve huszon-akarhány oldalon.
Kiváncsi vagyok, mennyien kötnék meg a biztosítást, ha alá kéne írniuk egy külön lapot:

"Tisztában vagyok vele, hogy a ~2%-OS ÉVES DÍJAT akkor is meg kell fizetnem a biztosító felé, ha befektetésemen negatív hozamot realizálok, azaz ha befektetésem értéke csökken".

@peter
Ha hozzá tudnék férni, nagy lenne a kísértés, hogy megtegyem. Ezért nekem ez előny, mert ez a két UL 20 éves célokhoz van allokálva.
A további előny, hogy az alapkezelési költségen kívül semmilyen költsége nem lesz 20 év után => nyugdíjkiegészítést fogunk gyűjteni rajta.
A jelenlegi előnye továbbá számunkra a díjátvállalás halál esetén, és a plusz életbiztosítás része.
Figyelemmel kísérem az eszközalapok mozgását, és van olyan, hogy érdemes beavatkozni.
Nem mindenki pénzügyi zseni, én sem vagyok az. Van lekötött pénzünk, van TBSZ-ünk, van gnybk-ünk, van UL-ünk, van LTP-nk, van részvényünk, és van kihasznált önsegélyező és egészségpénztárunk. Mindegyik esetben körbejártam a részleteket, és mindegyiket okkal kötöttük.
Attól még, mert itt sokak pénzügyi tervébe nem passzol az UL, el lehetne fogadni, hogy sokaknak viszont jó cucc. Csak mindent el kell olvasni és meg kell érteni.

@aaa
Én értelek téged, de te nem értesz engem. (Rengeteg e lett ebben, nem?)
20+ éves célokhoz vannak az UL-ek, _NEM AKAROK HOZZÁNYÚLNI_. Gyarló ember vagyok, ha megtehetném, előbb-utóbb megtenném.
ETF-en is törtem a fejemet, de minden körülményt figyelembe véve maradtam az UL-nél, mert az nekem kedvezőbb. Itt nagyon sokan nem hajlandóak elfogadni azt, hogy ami az egyik embernek nem jó, egy másik embernek lehet, hogy jó. Olyanok vagytok néha, mint valami fura Utolsó Napok Szentjeinek Egyháza.
Van az úgy, hogy valaki talál olyan UL-t, ami jó neki.

Én egyébként függő ügynököt kerestem, mert ha kérdésem van, nekem ne kezdjen el süketelni. Szerencsére kiváló ügynököt találtam, eddig minden kérdésemre kimerítő, részletes választ adott. A független ügynököktől (főleg az OVB, MPK és társai féle viccügynököktől) a hideg is kiráz.

Mondjuk ez a mondd meg, mennyit keresel rajtam kicsit erős. Ilyen alapon a boltban kiírhatnák, hogy ennyi volt a nettó beszerzési ár, szóval ennyi a marzs. Inkább a fogalmakkal van a probléma mert ez nem tanácsadás, hanem értékesítés, meg mint a példa is mutatja átverés. Nem véletlen, hogy bárki nem csinálja ezt a munkát úgy, hogy még a családtagokat meg barátokat is rábeszéli, csak legyen pénz. Az ilyenekből lesznek az ingatlanosok is:) Mondjuk korrekt ingatlanost ismerek..

@fuggetlen_biztositaskozvetito

Nem vagyok pénzügyi tanácsadó. De ha valaki UL-en gondolkozik, annak néhány mondatban el szoktam mesélni azt, amit a közvetítőtől nem tudnak meg. Ha előbb találod meg őket, mint Cirmos, tényleg jobban járnak... Szüleim házából is elloptak néhány százezer forintnyi kp-t és ékszert, gyorsan fel is szereltek egy riasztót. Jobban jártak, mintha elsőre olyan betőrő jött volna, aki mindent visz.

@stanlee
Az emberek kifizetnék a valódi szakértőnek az óradiját, ha mindenki nyílt lapokkal játszana, és feketén-fehéren láthatnák, hogy az igazi szakértő kevesebbe kerül, mint az UL jutalék, ráadásul tényleg az ő érdekeiket képviseli.

@Kiszamolo Nekem is ez jutott eszembe hogy @fuggetlen_biztositaskozvetito miért nem Allianz Életprogramot ajánlja. 🙂
De jó hogy erre az oldalra találtam pár éve!!!
Köszönöm!!!!

Én személyi edző vagyok. A módszerem a következő:

Aláíratok egy 1 éves szerződést az ügyféllel, amelyben vállalja, hogy bármilyen módszerrel, erőszakkal és zaklatással is sportolásra kényszeríthetem. Aztán eljár naponta 1,5 órát az edzőterembe, futópályára, úszodába, attól függően melyiket választotta. A helyszínen folyamatosan felügyelem, hogyan edz, ha lazsál, akkor előbb ráordítozok, ha nem használ, előbb nádpálcát, majd ostort, végül korbácsot használok. Ha nem jelenik meg az edzésen, akkor előbb diszkréten figyelmeztetem, ha ez nem ér célt, akkor ráküldöm a verőembereimet, akik ellátják a baját. Ha ki akar szállni idő előtt mégis, akkor amellett, hogy kifizeti az éves díj ötszörösét, 2 hét intenzív kínzásban részesül.

Természetesen olyanoknak ajánlom mindezt, akik nem tudnak kényszer nélkül rendszeresen sportolni. A legtöbb ember ugyanis abbahagyja, ha nincs kényszer.

Szóval ez neki is jó, mert rákényszerül a rendszeres sportolásra, meg nekem is jó, mert kiélhetem a szadista hajlamomat.

@Kiszamolo
Az ilyen átlagokról én azt gondolom, mint amit arról, hogy ha neked szaporád van, nekem meg szorulásom, akkor ugyan átlagban jól vagyunk, valójában mindkettőnk rosszul van.
Az meg, hogy valaki idő előtt felmondja, nem a terméket minősíti, hanem a szerződőt. Nekem és gondolom mindenki másnak is el van mondva, hogy nagyon rosszul jár az, aki idő előtt kiugrik a bizniszből. Én ezt tudomásul vettem, és aláírtam.
Te azt mondod, ez úgy szar, ahogy van. Én azt mondom, hogy a megfelelő embereknek kell megkötni, és akkor jó cucc.

@zabalint
Azzal nem lehet mit kezdeni, ha valaki gyűlölni akarja az UL-t. Tegye. Csak ne állítsa be a véleményét Végső Igazságként.

@handalamandala

MPK-s "független" tanácsadóval én is találkoztam már. "Ingyenes" a tanácsadás (= jutalékot kap, meg 10 ismerősöd elérhetőségét kéri), pénzügyi végzettsége nem volt, csak a szokásos agymosást kapta meg, ami során még arról is meggyőzték, hogy okosabb lett, mint a begyöpösödött szakemberek, akik a vaskalapos öregektől tanultak a pénzügyekről az egyetemen. Termékismertetés címszó alatt powerpoint prezentációt tartott arról, hogy a javasolt terméket forgalmazó pénzintézet vezérigazgatója milyen iskolákat végzett meg milyen díjakat kapott... Igazi független tanácsadóval beszéltél már? Én még nem, de tervezem. Úgy saccolom, hogy egy UL ügynök jutalékának az árából kijön néhány órányi valóban hasznos beszélgetés.

handala, az a helyzet, hogy az itteni történetekből, hozzászólásokból kb. 15:1 az állás a "de hülye voltam" vs. "mekkora sztárság a UL" meccsen. Nyilván bármi lehet az emberek elenyésző százalékának megfelelő. Persze. De ettől még jó, ha felhívják a figyelmüket arra, hogy azért gondolják meg a dolgokat és ne ész nélkül ugorjanak bele a haver által ajánlott tuti biznicbe.

Nekem China max-om van. 7,5 egységet tettem bele 5 éve. A kínai gazdaság a közelmúltig szép adatokat produkált,most vol ott is balhé,de ez a már valamikor elért maximumon fizet,miközben most azért esett az értéke. Rákérdeztem most 10 egységnél járok,illetve ezen a szinten lecövekelt. Már kivehetem adó,és eho mentesen,ki is veszem,hiszen még 3-4 van hátra,de úgy sejtem az esésből már nem megy arra a szintre vissza,hogy növekedjen a már garantálthoz képest. Közben volt ezzel együtt még biztosításom is+tőke garancia. Talán ez a nem volt rossz? Nem tudom lehetett volna-e jobb hozamot realizálni egy szakember segítségével. Tényleg nem tudom.

@peter
Én nagyon szeretek ilyen érettségis "független" ügynökökkel találkozni. Minden alkalommal megpróbálom rávenni őket, hogy adják írásba, hogy az általa ajánlott termék az általa mondott hozamot fogja hozni nekem. Eddig sajnos mindegyikben megszólalt a vészcsengő. 🙁
@Kiszamolo
Nem hallottam még a Rafi megtakarítási programjáról. Váltani biztos nem fogok, mert nem valószínű, hogy többet nyernék a Rafival, mint amennyit most elbuknék.
De köszi a tippet, utánanézek. Jövőre lejár az új háztartási gépeim törlesztése (0 THM, mielőtt megkapnám ezért a magamét, és az elmúlt 17 hónapban jelentősen csökkent a villanyszámlám pl. az új hűtő és új villanytűzhelynek köszönhetően) és úgyis valahova el akarom tenni a törlesztőrészletnyi pénzt (hozzászoktam ahhoz a kiadási tételhez, és akkor már dolgozzon is valahol, nem? 🙂 ).

@peter
Én nagyon szeretek ilyen érettségis "független" ügynökökkel találkozni. Minden alkalommal megpróbálom rávenni őket, hogy adják írásba, hogy az általa ajánlott termék az általa mondott hozamot fogja hozni nekem. Eddig sajnos mindegyikben megszólalt a vészcsengő. 🙁
@Kiszamolo
Nem hallottam még a Rafi megtakarítási programjáról. Váltani biztos nem fogok, mert nem valószínű, hogy többet nyernék a Rafival, mint amennyit most elbuknék.
De köszi a tippet, utánanézek. Jövőre lejár az új háztartási gépeim törlesztése (0 THM, mielőtt megkapnám ezért a magamét, és az elmúlt 17 hónapban jelentősen csökkent a villanyszámlám pl. az új hűtő és új villanytűzhelynek köszönhetően) és úgyis valahova el akarom tenni a törlesztőrészletnyi pénzt (hozzászoktam ahhoz a kiadási tételhez, és akkor már dolgozzon is valahol, nem? 🙂 ).

@methyou A TKM-et meg kell mondaniuk, jogszabaly kotelezi oket ra. Ha letenne melle egy ETF-es moka TKM-et, akkor mindenki csak nezne nagyokat, es megkerdezne, hogy miert ennyivel dragabb az UL, amit el akar nekem adni.

A boltban nem erdekel, hogy mennyibe kerul a cucc es a nyereseg mennyi rajta, mert a verseny miatt az a bolt, ami tizszeres aron ad valamit, az hamar kihullana.

Azert ne legyunk mar annyira naivak, ha mondjuk egy BlackRock vagy egy Comstage 0,07%-os TER-rel ad egy ETF-et neked, es mondjuk barmelyik UL-es biztosito csak a befizetes utan levon 2%-ot, akkor az nem tunik fel az atlagembernek, hogy kb. 300x-os a koltsegkulonbseg. Ott azert rakerdeznek, hogy megis miert?

@Kiszamolo : "Független, miért nem ajánlasz Allianz UL-t, aminek ötöde a jutaléka, de pont ezért az ügyfél jobban is járna?"

Szerintem eleve ezt a kifejezest, hogy "fuggetlen" kerulni kellene. Miert lenne fuggetlen? Ki fizeti neki az oradijjat?
Ha a megrendelo, abban az esetben a megrendelo elvarhatja, hogy az o erdekeit kepviselve adjon tanacsot.
Ellenkezo esetben miert varhatna el?

Nem vedeni szeretnem az ilyen ugynokoket. Szerintem is piocak. De azert azt lassuk be, hogy nekik is meg kell elni. Es ok jutalekbol elnek, amit a cegek fizetnek neki az eladott termekek utan.

Szerintem rem egyszeru a keplet.

@Kiszamolo
Teljesen egyet ertek amugy veled. Nem is kerdes.
En akkor inkabb az emberi naivitason csodalkozom, hogy vannak emberek, akik bedolnek annak, hogy

- Valaki az erdekeiket fogja "csak ugy" kepviselni
- Valaki tanacsadonak vallja magat, amikor valojaban kereskedo es el akar adni
- Valaki hozzaertonek vallja magat, majd csak sablonos es inkabb marketing szagu valaszokat ad
- Valaki fuggetlennek valja magat holott erdekei fuzodnek a dologhoz.

Szeretném jelezni, hogy én már találkoztam normális CIG UL ügynökkel (Tehát nem független). Végigbeszéltünk mindent, majd megegyeztünk, hogy nekem nincs erre szükségem. majd ha lesz megfelelő termék, akkor jelentkezik/jelentkezem.

@handalamandala
Ha te boldog vagy az UL-eddel, az is jó, csak két dologra figyelj:
1. ha eddig is csak kényszer hatására tudtál spórolni, nehogy 20 év múlva elverd a hirtelen felszabaduló vagyont valami húlyeségre
2. ha lejár a 20 év, SOHA ne számold ki, hogy mennyi pénzed lenne, ha állampapírba, vagy akár csak bankbetétbe raktad volna a havi megtakarításodat.

Handalamandala: látod, ha nem UL-ben lenne lekötve a pénzed, most, több év elteltével tudnál váltani jobbra (pl. Rafi Megtakarítási program, állampapír stb.). Túl gyorsan változik a piac, Te meg lemaradsz a sokkal jobbról csak azért, hogy 20 évig ne férhess hozzá a SAJÁT pénzedhez.

A kényszert el lehet érni azzal is, ha valaki fizetésnap utáni rendszeres átutalási megbízást ad NYESZ számlára.
Ha használja az adóvisszatérítést, akkor a NAV külön szolgáltatásként meg is bünteti, ha ki akarja venni a pénzét. 🙂

Magamat is meglepve fuggetlen_biztositaskozvetito-vel értek egyet, annak ellenére, hogyha nekem akarna valamit eladni, valószínűleg csúnyábban küldeném el, mint a jehovákat szoktam.

Tény hogy az ügynökkel "értékesített" termékek rosszak. Akkor miért léteznek? Mert van egy csomó ember, akik
- semmi tudással nem rendelkeznek
- ha elmenne hozzájuk a Kiszámoló hogy egy UL-es jutalékának feléért tanácsot adjon nekik, kidobnák, hogy ők ugyan egy fillért se fizetnek azért hogy "egy nagyokos kioktassa őket"

Ezzel a hozzáálással kizárják a jó lehetőségeket. A maradék:
- elszórja a hó végére
- párnaciha
- Cirmos
- saját ötlet szerint tőzsdézés
- Ügynökös UL

Ezek közül még mindig a UL a legjobb.

Ha meg úgy gondolod, hogy ez etikátlan, akkor javaslom töltsd a szabadidődet azzal, hogy ingyen kiközvetítesz tényleg jó befektetéseket.

@studkell
Na igen, jogos. Nem mondtam, hogy kötök újat, de ezt már végigviszem.
Engem az elmúlt évek arra sarkalltak, hogy többféle helyen tartsam a pénzemet és óvakodjak az államtól (manyup) és a kicsi cégektől, valamint az olyan helyektől, ahol nincs OBA vagy BEVA védelem a pénzemre.

@antenna "...kb. 15:1 az állás a “de hülye voltam” vs. “mekkora sztárság a UL” meccsen..."

Én ezt úgy olvastam többedjére is, hogy "mekkora sz*rság a UL". 🙂

@tt
1. A megtakarítások nálam a havi költségek rendezésének listájában az első helyen szerepelnek.
2. Elmaradt haszonért keseregni pont annyira értelmes, mint azt számolgatni, hogy ha az induláskor minden pénzemet Tesla részvénybe fektettem volna, hányszáz százalékos hozamot realizálhattam volna rövid időn belül. Vagy mondhattam volna azt is, hogy elmaradt hasznot számolni pont olyan, mint pókerben szar lapokra allint mondani csak azért, mert egy csomó zsetont már betoltam, és akkor menjen a levesbe minden. 😉 Remélem, hogy te nem ringatod magad abba a tévhitbe, hogy "milettvolnaha".

@Kiszamolo Van egy hasonló tanulságos sztorim arról, hogy miért mondtam fel az UL szerződésemet némi vita után szerencsére díjmentesen. Ez a blog is szerepet játszott benne, amit ezúttal is köszönök. Kérhetek olyat, hogy Lajoséhoz hasonlóan megjelenjen?

Az idén eddig 68 000 nyugdíjbiztosítást adtak el. Mi itt mondhatjuk a magunkét, a valóság azt mutatja, hogy ez megy.
Miért? nagyon egyszerű.
Ma három biztosító níugdíjtermékét néztem át, a következő eredménnyel.
Befizetés évi 162 000 Ft
Éves díjemelés 3%
Éves hozam 5%
Futamidő 24 év.
Adójóváírás 20%, max 130 000 Ft/év

Eredmények:
A biztosítók lejárati összege: 8 061 000Ft- 9 000 000 Ftig.
Excelben kiszámolva: 11 985 000 Ft költségmentesen, ami nyilván nincs. De ahhoz, hogy ezeket az adatokat kapjam 3,1%ra kellett állítanom az éves elvonást.
Így a következő a helyzet:
A 24 év után összejött összeg 68%át kapja az ügyfél, 32%-át a biztosító.
Miért működik akkor?

AZÉRT MERT EGYIK ÜGYFÉL SEM SZÁMOLJA KI, HOGY MENNYI LEHETNE.

csak azt látják milyen nagy pénz a vége, és örülnek.

Ez sem jobb:
Nyesz, évi1% Befalap évi 2% költség. nincs biztosítás, és garantált összeg.

akkor mégegyszer próbálkozom. az én szempontomból.
az elmúlt néhány évben vendégláttam, mosogattam stb, mert elcsesztem az életemet azzal, hogy nem mentem el egyetemre, nem tudtam eldönteni mit akarok stb. ismerős ez sokunknak. Ezért éltem a független pénzügyi tanácsadás adta lehetőségekkel. Nem állítom, hogy az ügyfeleim a legjobbat kapják általam, viszont lássuk be, hogy a maroknyi ember módszerével -akik itt Contra-UL katonák- valószinüleg nem jutottam volna el soha ezekhez az emberekhez akiknek egy része azóta ügyfelem. Na mostmár, ha én eljutok és ők inni akarnak, akkor én igenis Colát meg Pepsit fogok ajánlani, akkor is ha van sokkal olcsóbb a piacon, mert én másért nem kapok jutalékot. NEm ajánlom az Allianzot? a múltkor találkoztam vele, de nemtudom mennyi a jutalék utána, van miből válogatni.
Ti lojálisan képviselitek a munkátokat ahonnan a béreteket kapjátok, vagy NEM? folytkö

Nekem is volt UL szerződésem, ismerős ajánlotta amit 5 év után felmondtam. És nem azért mondtam fel mert kellett a pénz. Folyamatosan megtakarítunk a férjemmel. De úgy ítéltem meg, hogy bár nagy veszteséget fogok elszenvedni, de még így is jobban járok, mintha megtartom. (kiszámoltam más befektetési formával)
Most már örülök, hogy nincs ilyen befektetésem. És azóta egy jelentős részét vissza is termeltük más megtakarítási formával. Persze azóta senki nem tud meggyőzni arról hogy egy UL biztosítás bárki számára kedvező lehet. És ez a tapasztalatom a mostanában terjedőben lévő UL - típusú nyugdíjbiztosításokkal is.

Számomra a legnagyobb tanulság, hogy nem szabad feltétel nélkül megbízni se ismerősben, se barátban akkor, ha az az érdeke, hogy üzletet kössön velünk.

( Miért nem ALLIANZ Életút ? most néztem meg a kalkulatáromat, bár eddig nem is tudtam, hogy ilyenünk is van, az ALLIANZ életútra ugyannyi jutalék van mint pl. a többi biztosító hasonló termékére, hála nektek, mostmár akár ezt is ajánlhatom. )

Szóval lássuk be, az én helyemben, ti sem fognátok bele abba, mint az oldal tulajdonosa. és magánúton próbálnátok megélni úgy, hogy ti CSAK ÉS CSAKIS a legjobbat/legolcsóbbat ajánljátok. nem akartam én kitalálni semmit, azért jó a függetlenkedés, mert az érzésem megvan, hogy nem csak NN, Aegon, GENERALI, SIGNAL, GRAWE, CIG Pannonia, UNIQA stb stb stb biztosító termékeit ajánlhatom, hanem bármelyiket.

Én amióta az oldalt olvasom, eldöntöttem, hogy mindenké kifizetem egyszer azt a díjat, amiért leülhetek az oldal tulajával, hogy elmondja azt amit nemtudok. Nekem nem kell itt szakértőnek lenni. ezek a termékek elég jók, hogy eladják magukat. FOLYT

én azt sajnálom, hogy az NN és Aegon ügynökei találják meg a legtöbb embert és azért tetetnek félre velük havi 10-20ezer forintot, hogy 20 év múlva legyen belőle 2millájuk. telerakják "atomjó" kiegészítőbiztosításokkal havi 3-5-10ezer forintért, hogyha meghal a szerződő akkor a család legyen beljebb 2millával, (azigen).

Jártam egy családnál a minap:
találtam náluk:
2db Generali OVB69 et
1 ING valamit
1 NN Patronúst
1 CIG Pannónia valamit

majdnem sírtam, mivel kettőt belőlük nemrég indítottak, ezért azokat azonnal lelőttem, mondtam h, egy jóindulatú tanácsadó ennyi UL mellé sosem ajánlana még 2őt, inkább azt javasoltam nekik, hogy emeljék meg az OVB69 havidíját, mert akkor nem kell a másik 2 újban kifizetni valamelyik hitvány ügynököt. persze valószinüleg valami varázsdumával köthettem volna helyette mást nekik, amivel én keresek, de nyilván nem volt szívem hozzá FOLYT

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram